Vigyázat! Leszokóban a cigiről e blog írója

Meglehet, jobb lesz vigyáznia a hozzászólóknak 🙂 , mivel éppen most szívtam el az utolsó cigarettát. Igaz, ez ma már a második “utolsó” volt, de most már fizikailag sincs több bagó a közelemben! Muszáj leszoknom.

Nem is tudom, ki mondta, hogy  – a cigarettáról leszokni tulajdonképpen könnyű dolog, mert én már legalább százszor leszoktam róla!

Harmincöt év erős bagózása után nem lesz ez könnyű menet…
Szóval most szívtam el az utolsót az erkélyen, de amíg szívtam, nem a cigi íze-zamata foglalkoztatott, – amit néhány óra múlva már dühödt bűznek fogok érzékelni a számban -, hanem az a nagyjából tíz esztendő, ami az átlag magyar férfi átlagéletkorától elválaszt. Hogy ezalatt az idő alatt hogyan is legyen…

Még a nyáron, a tengerpartra hozta magával az asszony a Nők Lapja néhány számát, könnyű olvasmánynak, s olykor a kezembe nyomta, hogy ez az írás biztosan téged is érdekelni fog. A tizenegy nap alatt megismerkedtem a Nők Lapjából a tüdő – és a prosztatarák ismérveivel, komoly kiképzést kaptam a lapból a herék kóros működését illetően is – mondom, könnyű nyári olvasmányként hozta a feminista újságot az asszony.
Az egyik tűdőgyógyász szerint a dohányosok tüdeje valósággal porcog a keze alatt, amikor műt. Az egészséges tüdő viszont kedves, bársonyos tapintású…
Az illem miatt most a herék ellenőrzésének módjaitól eltekintenék, különben is, annak látszólag kevesebb köze van a cigarettához. Bár megjegyzem, a sok száz káros anyag, amit a füsttel beszívnak a dohányosok (én csak voltam az), a sejtek szintjén a test minden porcikájában degeneratív elváltozásokat okoz. Ezt is a Nők Lapjából tudom, abból a kedves stílusú, kézimunkázásra teremtett rohadék lapból, amelynek az újságírói mégsem a horgolással foglalkoznak, hanem elcseszik az ember nyaralását a könyű, nőknek való olvasmányaikkal, mint teszem azt, a hererák, hogy rogyjon rájuk… a hála.

Szóval csak óvatosan a hozzászólásokkal, mert az imént szoktam le a cigarettáról!

“Vigyázat! Leszokóban a cigiről e blog írója” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Köszönöm a bíztatást, s jelezném, úgy volt az, mint mondtam: ami leszokás előtt kellemes, esetleg semleges “íz” a szájban, az most eléggé “pöcés” utózamat!
    Ma már egyáltalán nem gyújtottam rá, nem használok segédeszközt, mint mondjuk tapasz, de most már eléggé erős hiányérzetem van. Nem a mozdulatok hiányzanak vagy a munka félbeszakítása, a cigaretta gondolkodási vagy átállási szünetként való használata, hanem olyan szédelgős hiány.
    Furcsa számomra, hogy amíg a nikotint füsttel simán “elfogadtam” magamtól, addig sterilen, tapaszból nem “fogadom el”, mert azt mérgezésnek tartom!
    Ennyit rólam, mint tudatos társadalmi és természeti lényről, a Föld uráról! 🙂

  2. Azért most, ebéd után, pláne a kávé fölhörpintése után, már zavarosabb a helyzet. Az orrom beélesedett, az ingemből, pedig tiszta, árad a nikotinszag, a zsebkendőm mintha át lenne itatva…ezek rossz szagok, és mégis, rohadtul rágyújtanék.
    A szájpadlásom kiszáradt, hiába iszom, azt hiszem a szájpadlásom “kívánja” leginkább a füstáradatot.
    Zsibong az arcom. Az erekkel történhet valami, még a végén az is látszik majd – ha elpirulok. Mert az utóbbi években már az sem látszott…

    Aszem, most átmegyek a szomszédba és kérek egy szálat. Szerintem sokkal könnyebb lenne nem dohányozni, ha rágyújtanék! Egy szál nem a világ…

  3. Eh, nem megyek át. Hogy is mennék, amikor már dől rólam a víz. A szomszédasszony meg nyilván megjegyezné:
    – Na, mi van Lobo úr, eddig tartott a hősi kiállás?

    Nem megyek. Viszont a Nők Lapja szerkesztőségébe szívesen bemennék rendet csinálni!…

  4. Hahó!
    Most azé’ má’ szívesen elharapnám valakinek a torkát – de inkább tényleg átmegyek a sörkertbe, és tényleg csapkodom kicsit a kocsmapultot!
    Miszligesre! Ha kérhetem, Nők Lapja ne legyen az intézményben, a tetves hétszázát, mint kedves női cselekményt, a dömperezést nem akarom megtanulni, mint potenciális hererákos!

    De tényleg Myrtille, ezek ki a bánatnak írják az újságjukat? Nőknek vagy férfiaknak? Ki a fene a célcsoport?

  5. hajrá!
    Azt hittem az most szívtam el “az utolsó cigarettám” , az utolsó kívánságod volt… riport az akasztófa tövéből:))))
    na nem bosszantlak, hajrá!
    Csak az első hetven év a nehéz… mi kitartunk melletted, a söröd behűtve, Hobo bekészítve, és nyugodtan csapj a kocsmapultra, ha szükségét érzed:))))

  6. Második nap!
    Most azért már tényleg rá kéne gyújtani! Bár, ha eddig kibírtam… Ez már legalább harminchat óra.
    Nemdohányzó szakasz vagyok! 🙂
    Mármint szakaszosan működöm. Nem viccelek, olykor akadozok a működésem, mint egy rozsdás robotnak. Pislognom kell, hogy élesedjen a kép, homlokot kell ráncolnom, hogy eszembe jusson az, amin éppen gondolkozom.
    A szájpadlásom AKARJA a füstöt, az ajkamat nyalogatnom kell, folyton kiszárad. (Átmentem kutyába, a nyelvem a számon kívül liheg.)

    Le a nőklapjával…

  7. Harmadik nap. Várom az ebédet, legyen, ami megszünteti a szárazságot a számban. A levesemet akarom!!!
    Néha hullámokban tör rám a rágyújthatnék…
    A reggeli kávé után volt egy kicsiny, most viszont egy erős hullám. Néha szédülök.
    Nem akarom elkiabálni, de talán már “megfogtam”.

  8. Köszi mindkettőtöknek a drukkolást!!!
    A szám van ki tulajdonképpen, állandóan nyelek, ki van a szám száradva, hiába iszom. Onnan, a számból ered az a hiányérzet is, aminek ellen kell állnom.
    Azt hittem, ma már könnyebb lesz, de ez még hóttra ugyanolyan vacak, mint tegnap volt.
    (Viszont az orrom éles és érzem az arcomon a pírt. Ám nem vagyok jobb a lépcsőzés szuszogtalanításában.)
    Voltam az állomáson – a köv. posztban erről írok – beleszagoltam a dohányfüstös levegőbe – távolról isteni volt, közelről viszont már büdös.
    Este 3/4 9-kor letellik a 3. nap.
    Az asszony viszont már három hete nem dohányzik!

Szólj hozzá!