Véresen komoly

Műtét -véresen komoly

Műtétre készülve

Taccs Ádám fizikatanár íróasztalánál ült az elcsendesedett tanáriban és a naptárára nézett. 2025. február 21 – olvasta le a betűket és a számokat, de értelmét veszítette minden jel, mert hiába nézett, nem látott semmit, mert befelé figyelt.
– Hogy a fenébe oldjam meg? – morfondírozott.
Az új egészségügyi szabályozás, az oly sokat vitatott, ámde mégiscsak parlamenti többséget szerzett rendelet tegnap, 2025. február 20-án jelent meg a közlönyben, s így hiába volt beütemezve mára a sérvműtétje, azt el kellett halasztatnia.

   A rendelet szerint – melyet reggel a közszolgálati rádióban a kormány által kinevezett egészségvédelmi megbízott oly hosszan és lelkesen üdvözölt – minden eddigi egészségügyi befizetése az államra szállt, a társadalombiztosítása elveszítette az eddigi kedvezményeket, s akárcsak a többi honfitársának, ezentúl neki is magának kell intéznie a saját gyógyellátását.

Teendők a rendelet megjelenése után

– Ez praktikusan azt jelenti – gondolta át Taccs immár ezredszer a feladatait, hogy a műtőt az államtól kell bérelnem az adott időre, a szikét, a kötszereket, a vért és a személyzetet is nekem kell biztosítanom.

A szomszédos panelben lakik egy egészségügyben dolgozó ismerőse, aki a detoxikálóban lát el fontos, takarítói feladatokat, s Taccs eme ismerőse szerint a konyhakés nem jó ötlet, bármennyire takarékos is, mert nem fog olyan orvostanhallgatót találni, aki szike helyett konyhakéssel műtene.
A vér kérdése viszont egyszerű lesz!
– Aki akar egy kegyelem kettest a 4.b-ből, az fél liter vérért megkapja – elvégre az életemről van szó -, sóhajtotta Taccs, a fizikatanár.
Ekkor elővette a gyűrött noteszét a már széthordott aktatáskájából, a zsebéből pedig a 2B feliratú, rágott végű ceruzát, s nekiállt  a részletes terv kidolgozásának.

***

Napjainkban annyi érdekes dolog történik:

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!