blog

Vendégem a világhírű magyar feltaláló

Papp László feltaláló | Általa híres e föld - mondhatnánk az aktív szék feltalálójáról
Papp László feltaláló

Viszonylag ritka nálunk az olyan vendég, aki úgy érkezik, hogy széket is hoz magával, mert utálja, hogy órákig kilencven fokban meghajlított állapotban fogják ültetni, nem mozoghat, nem nyújthatja ki a végtagjait, hanem moccanatlan csomagként, mondhatni sarkosítottan kell szenvednie valamilyen szokványos ülőalkalmatosságon!
Nos, Papp László, a hírneves magyar feltaláló, az aktív szék feltalálója, mindenféle nemzetközi feltalálói díj birtokosa jött vendégségbe hozzám,  amit nyugodtan nevezhetünk megbeszélésnek is, amely egy találmány hatékony internetes megjelenése körüli hercehurcaként volna leírható, de ezt mégsem írhatom így le, mivel nem hercehurca volt, hanem baráti hangulatú ismerkedés, amely úgy határozható meg a legpontosabban: Papp Lászlóként érkezett, Bognár Lászlóként fogadtam, végül négy és fél óra múltán Lacikámként búcsúztunk egymástól.

Ahogy hozta, sajna ugyanúgy vitte is a székét, nekem is lesz ilyen, ez már bizonyos, mert hagyta, hogy én is kipróbáljam, lóbáljam kicsit a lábam, huzigáljak vele-rajta a gerincemen és lóbáljam a karom is szanaszét. Olyan szék ez, hogy térdelni, feküdni, sőt még ülni is lehet rajta, nem véletlen, hogy Papp László megjegyezte – ettől majd  fejreállsz, de én nem mertem, az asszony se mert a székkel fejreállni, de Laci megmutatta nekünk, hogy azt hogyan is kell csinálni.

Papp László | Aktív szék
Papp László nálunk, a maga hozta székben

Szóval ilyen szék nélkül most már nem megy, a gerinchúzásos technika eredménye felejthetetlen, egy nagy francot fogok ezentúl egész nap passzív székben görnyedni a monitor előtt.

Pedig Papp László magyar feltaláló nem széket árulni jött, hanem szövetségesül fogadni a székek ügyében. Mert hát ügy ez, hogy az egészség járja be Európát, ne csak az a régen volt kísértet, amely már bejárta.
Ha a tengerentúlról is jöttek a székért, akkor bizonyára az öreg kontinens is meg fog vele barátkozni!

Amúgy az aktív szék irodákban, önmagukra adó vállalkozóknál, modern technikával dolgozó, szabad szellemű munkacsoportoknál képzelhető el, valamint  fitness-tudatos, esetleg fogyni akaró emberek otthonában, gyógyintézményekben és még a wellness szent helyei is szóba jöhetnek.
A derékfájás, a hátfájás persze derekasan megnöveli az érdeklődők körét.

Szlogenünk máris van: Fordítson hátat a hátfájásnak!

6 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük