Üres Tér Színtársulat – Pécs

Levelet kaptam az Üres Tér Színtársulattól, amelyet alább szó szerint közzéteszek. A kedves kísérőlevélből is kiderül, hogy ez egy támogatást kérő levél, amelyre válaszoltam, s lentebb a választ is közreadom. Ha valaki tud segíteni, kérem, segítsen!

Tisztelt Uram/Asszonyom!
    Társulatunk Pécsen képviseli azon egyre népesedő független alkotók csoportjait, akik szabadon dolgoznak és önerőből próbálnak talpon maradni. Csapatunk az Üres Tér nevet viseli. Ugyanis a mi színházunkhoz nem kell semmi más csak egy hely és a színészi jelenlét. Ezt a felfogást próbálgatjuk folyamatosan, olyan helyeken való fellépésekkel, ahol addig nem láthatott a közönség színházi előadást.

   Négy éve létezünk, fokról fokra tornáztuk föl magunkat oda, ahol most tartunk. A tornatermi diákszínjátszóból, a kultúrkocsma alagsori próbatermén keresztül jutottunk el mostani helyünkre egy elhagyott laktanyába. A tavaszi és a nyári időszakban hetente tartunk előadásokat és sok helyen vendégszerepelünk. 2006 nyarán az egyik darabunkkal eljutottunk az Avignoni Színházi Fesztiválra, ami Európa legrangosabb rendezvénye ebben a szakmában. Tamási Áron Énekes madár című darabját pedig többször játszottuk  a Pécsi Harmadik Színház színpadán, ahol a választható bérletes előadások közé is betették produkciónkat. Valamint két éve minden darabunkkal fellépünk a POSZT Off programjában is.
  Fejlődésünkben mindig nagy szerepet játszott támogatóink jótékonysága. Ebben szeretnénk most kérni az Önök segítségét is. Működésünkhöz bármekkora anyagi vagy tárgyi támogatás nagy segítség. Kérem ezért Önöket ne habozzanak egy kisebb összeget ránk áldozni, mert munkánk a kicsitől is megy előre. A jövő évi kulturális támogatásoknál kérem gondoljanak Ránk is!

Eddigi darabjaink:
2005. Tasnádi István: Phaidra (Horváth Gáspár és Bús Éva közreműködésével)
2006. Tasnádi István: Közellenség (Bús Éva közreműködésével)
2006. Üzenetek a palackban (nyári kreáció)
2007. Énekes madár (Bús Éva közreműködésével)

Készülőben:
Egressy Zoltán: Baleset
Eszterházy Péter: Egy nő
Performanszok

Segítségüket előre is nagyon köszönjük!

Üdvözlettel: az Üres Tér Társulat

Kapcsolattartó: Tasnádi Zsófia
                         30/329 ? 07 ? 71
                         urester@freemail.hu

—-

Kedves Zsófia! 

Olvastam levelét, s azonnal az jutott eszembe, hogy a szakmai ismereteimmel – mert anyagi támogatást sajnos nem tudok nyújtani -, miképpen segíthetném Önöket.
Azonnal látom, hogy a Színtársulat megismertetésében, az anyagi támogatások gyűjtésében sokat segítene egy közösségi térben nyitott blog! Ennek megnyitásában, az alapelvek tisztázásában szívesen segítenék – ingyen és bérmentve.
A nyilvános Internet-mátrixban történő megjelenés megnyitná Önök előtt a világot, megsokszorozná ismertségüket és a szponzorok megszerzésére is több esély nyílhatna.

Üdvözlettel:

Bognár László

Szólj hozzá!