blog

Tilos a lista

Vendég bejegyzés, írta F. Walter Mária.
A tanítási órákon elkerülhetetlenek az aktualitások: a Vénusz-átvonulás napján egy kis csillagászat a tanév végén kifejezetten jót tesz a fizikában megfáradt diákoknak. A gyönyörű képek között tallózva az Index-en egy képaláírás egy Örkény?mondat:
Ezt a kis testi hibával született kört ki vigasztalja meg?

Megállunk, Örkénynél maradunk, hiszen a Vénusz már úgyis át/elvonult, a képek megőrzik az emlékezetét a következő 113 évre.
Az óra fonalát az irodalom okán a másnapi esemény említése fűzi tovább: kezdődik a könyvhét – az ünnepi.
A definíció – különösen fizika órán – nem haszontalan, hiszen a fiataloknak minden könyvhét új és hát? legyen ünnepi. Régi könyvheti történésekről megemlékezni ? így tanév végén belefér az ünneplésbe. Jó arról nosztalgiázva mesélni, az egyetemi évek alatt milyen izgalommal vártuk az új könyvek megjelenését, jó előre betervezve az ösztöndíjat a kihagyhatatlan újdonságokra. Majd az jelentette az izgalmat a vizsgaidőszakban, hogy a szakkönyvek vagy a szépirodalom élvezzen-e elsőbbséget, hétköznap vagy ünnepnap legyen a könyvekkel való találkozás.

Ma már a fizetés sem bírja el ezt a dőzsölést, de a tájékozódás – a prospektusból – az legalább nem kerül semmibe.
Csak némi bosszúságba. Tanítványaimmal a megnyitó napján is lesz órám, gondoltam, meglepem őket a friss könyvek jegyzékével, had forgassák a prospektust, hátha megakad a szemük egy zsebpénz-áldozatot megérő újdonságon.
Nos, a nagyáruházban se híre, se hamva a kiadványnak, a kérdésre/kérésre a legváratlanabb válasz: megtiltották(!) hogy előző nap kitegyék az olvasóknak szánt összeállítást, majd a megnyitó napján megkaphatják.
Kérlelés mit sem ér, az olvasó legyen türelmes, csak egy nap, igazán megértheti?

Nem értem meg.

Az ünneplésbe szomorúság vegyül, jó lett volna együtt böngészni a listát a diákjaimmal.
Szomorúság azért is, mert holnap ? az új könyvek híján ? a régiekre emlékezünk. Egyszer együtt néztük a fizika órán a Fahrenheit 451 részletét. Ma meghalt Ray Bradbury. Holnap a Marsbéli krónikák-ból olvasunk? végtére is? fizika óra lesz.

*****

Könyvhétről korábban e blogban:

2 hozzászólás

  • Bognár László

    Kedves Mária!
    Ahhoz képest, hogy tavaly nem is a belvárosban, hanem valahol kívül, eldugva volt a Könyvhét, talán még előrelépésnek is tekinthetjük a visszalépést.
    Igaz, ami egykor csupa nagybetűs volt – KÖNYVHÉT – az mára már rendesen elnemecsekesedett, vagyis listamentes könyvhetecskévé változott.
    Viszont a foci – az megy, jegyzem meg epésen, ugye tetszik érteni!
    Gondolat ébresztő vendég bejegyzését pedig, mint mindig – köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük