blog

TGM kell ide

Ha történetesen nem jár neked az ÉS (amit mezei-talpas-csóró értelmiségiként megértek), ezen a net-címen mégiscsak elérheted TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS  Jövő harcok elé c. írását, amely mintha az utóbbi időben itt, a Blogtéren előforduló társadalompolitikai gondolatainkkal vitázna és parolázna!

Ettől függetlenül jegyzem meg, hogy személyében végre találtam egy másik lüke (ám sajnos csak tiszteletbeli) bloggert (most TGM-re gondolok), aki számos olyan kategóriában gondolkozik, mint jómagam. A tőke és a munka ellentétéről beszél, a szabadság fogalma is, mint kívánatos eszmény megneveztetik írásában – és nekem ennyi éppen elég ahhoz, hogy blogger-társnak tekintsem. Sajna-bajna azonban neki tudtommal nincs blogja, az ÉS honlapján küldte világnak a palackpostát, miként Pizsi itt minálunk az övét, de míg Pizsivel mód van technikai értelemben is eszmét cserélni, addig TGM, mint egy távoli görög isten (mégha csapott vállú is) – megszólíthatatlan. Ha kedves fővárosunkban épp összeszaladnál vele, mármint TGM-mel, légy szíves javasold neki a blogolást, amely révén itt új barátokra és ellenfelekre lelhetne.

TGM-et azért is érdemes volna idehívni, mert ő azon ritka fajta társadalomtudósból van kigyúrva, aki képes a nép egyszerű nyelvén, a mi nyelvünkön kifejteni a mondandóját, akár igazságnak, akár baromi nagy maflaságnak tekintjük is azt.

Óhajom rút nemtetszést is kiválthat ugyan, egy olyan liberális térben, amely nem feltétlen ápol kitűnő érzelmi kapcsolatot a fentebb nevezett potenciális bloggerrel, de aki szabadságról beszél – az ide való! Merthogy itt, szabadság tényleg van.
Szóval nekem ő itt, még hiányzik!

***

Még TGM-ről:
Laptopot TGM-nek!

Egy hozzászólás

  • EL LOBO - A farkas

    1
    urbangeri
    2006-05-16 22:48:22

    TGM jókat mond, érdekes összefüggéseket láttat, és némi humorérzékkel kezelve stílusát (ellentmondást nem tűrő, prófétikus) vicces figura. Szegényebbek lennénk nélküle.

    Egy próbálkozást megérne…

    2
    1.st.ein
    2006-05-16 23:16:12

    Mind2tökkel 1etértek, csak… sztem a TGM vhol olyan szellemi magaslatot jelent, h nem ígérkezik 1szerű feladatnak a “beszervezése”…
    Néhány éve az Akadémia Filozófiai Intézete vezetőjének választották a legelismertebb kollégái…
    Mesetre legyen szerencsénk!

    3
    El Lobo – A farkas
    2006-05-17 06:31:01

    Kedves Barátok!
    Most, hogy már hárman akarjuk ide TGM-et, ez már valódi tömegméretű népakarat, igazi népi mozgalom, társadalmi szükséglet, amely kiköveteli magának a kielégítést – tehát ide nekünk most már TGM-mel!
    Egyetlen gyanús mozzanat piszkálódik csak föl a parázsló rosszindulatunk alól, ez az akadémiai izé, mert az Akadémiát itt szintén valóságos népmozgalom gyötörné demokratikussá, szinte nincs is blog, amely ne követelné az Akadémia megújulását, a sztálinista csökevény lemetélését a tudós társaságról, amelynek lám csak, ilyen választott tótumfaktumai vannak, mint a fentebb nevén nevezett potenciális blogger: TGM.
    Tehát itt az idő, hogy megkapjuk a filozófiai alamizsnát, amit eddig csak Aristo hintett errefelé, de csak hozzászólásokban kéjelegve a legmagasabbrendű gondolatokkal, nem saját blogban, ami azért nem ugyanaz.
    TGM is sokat tanulhatna egy önfegyelemtől vezérelt, friss és szabad szellemű, ám nem a filozófiai mélységekben elmerülő közösségtől. Ajándékképen megkaphatná Aristo és Urbangeri gondolatait, hát, lenne mivel bíbelődnie, felkötés nélküli, könnyű gatyával itt sem lehet ám csak úgy blogolászni!

    4
    Kósza
    2006-05-17 07:24:03

    Nőjön a tömeg!
    Jöjjön TGM.

    5
    bakura
    2006-05-17 08:36:35

    Én is csatlakozom.

    6
    D ö r m ö g ő
    2006-05-17 08:59:08

    érdekes figura az biztos…elég sok vargabetűvel a háta mögött…a szélsőbaltól a jobboldalig sokféle mezben és színben. a jelenlegi “politka rendszertani” besorolása talán konzervativ liberális.

    megvallom számomra nem volt túl vonzó az, ahogy nem akart parlamenti felelőséget(és poziciót) vállalni és igyekezett mindig kivülálló maradni, amit aztán azzal ért el, hogy kilépett (akkor talán be sem kellett volna lépni).

    mindenesetre igenis megfontolandó gondolatai vannak és minden internetes közösség hasznára válna, ha tagjai között tudhatná.

    7
    aristo
    2006-05-17 09:12:03

    Ha már – személyesen is – meg lettem szólítva.
    Hosszabb ideje figyelem érdeklődve TGM munkásságát. Úgy tűnik, meglehetősen hosszú és bonyolult kalandozások után lelkileg hazaért, a szélsőbaloldalon. Ez a baloldaliság – mint etikai gesztus – elfogadható. A megalázottak és megszomorítottak iránt érzett felelősség, tehetetlenségük felismerése és az e helyzet kiváltotta düh, mind-mind etikus és – igen – szinpatikus vonás.
    De. “Szeretem Platont de az igazságot jobban szeretem”
    Mindenek előtt: ő is képtelen megszabadulni attól az alap-ellentmondástól, melyet az ateista balodal a francia forradalom óta hurcol magával. (Nitsche ezt “az utolsó, nagy rabszolga lázadás”-nak nevezte) Ez az ellentmondás kedves El Lobo, az általad oly nagyra tartott, szabadság és az egyenlőség között feszül – hogy a testvériségről ne is beszéljünk. A társadalomban , az emberek természetes egyenlőtlensége következtében kialakuló, pénz és hatalombéli különbségeket csak a szabadság radikális korlátozásával lehet enyhíteni/kiküszöbölni. Az erre történő kísérletek olyan rémuralmakat eredményeztek, mint az egy tőről fakadó kommunizmus, vagy a nácizmus. De ezek trivialitások.
    Ami ennél sokkal érdekesebb – és nagyon jellemző – hogyan felejti el a balodal, és vele TGM, eszméik mélyen keresztyén gyökereit. Az általuk lenézett, meghaladott, represszívnek nevezett Jézusi tanítások eszméik közös eredője. Ez az eredetfelejtés jár a legsúlyosabb következményekkel. Min azt láttuk a szolidaritás kikényszerítése lehetetlen, illetve a legsúlyosabb eredményekkel jár. A szeretet, mint egyéni, nagymértékben önkényes és – ami fontos – szabad gesztus, az egyetlen lehetséges alapja a társadalmi különbségek elviselésének.
    A szertethez viszont le kéne vetkőzni baloldali barátaink lelkéhez oly közelálló kombattáns magatartást. Sőt a modernitást, a modernséget is. A szeretet olyan régimódi dolog.

    8
    Doransky
    2006-05-17 09:27:18

    Te akkor most ismered TGM-et? És be tudsz neki mutatni? Szívesen megpróbálnám rávenni, hogy jöjjön ide. 🙂

    9
    El Lobo – A farkas
    2006-05-17 12:40:13

    Kedves Aristo!
    Lopva némi időt a szűkös ebédszünetből, idemásolok egy részt a szabadságról elmélkedő, azonos c. posztomból:
    “Szabadság, igazságosság, szolidaritás.
    A demokratikus szocialisták ? fogalmaz szó szerint a Szocialista Internacionalé 1989-es Elvi Nyilatkozata ? egyenlő fontosságot tulajdonítanak ezeknek az alapelveknek. (Megj. mármint a szabadságnak, az igazságosságnak és a szolidaritásnak.) Mindegyik előfeltétele a másiknak. Ezzel az állásponttal szemben a liberálisok és konzervatívok az igazságosság és szolidaritás kárára a fő hangsúlyt az egyéni szabadságra helyezik, míg a kommunisták az egyenlőséget és a szolidaritást akarják megvalósítani, ezt azonban a szabadság kárára teszik!”

    Ezzel jelezném, hogy én itt vagyok leragadva, s számomra ez egy világos, kezelhető gondolatmenet, s nem kedvelem, ha ezen álláspont képviselőit rokonítják a kommunizmus és fasizmus rémtettein át egészen vissza Jézus Krisztusig mindenfélékkel, mert a hosszú út közben elkenődik ez-az.
    Én azért szeretném, ha volna önnálló blogod, mert akkor nem a kritikáidból, azaz a NEM-ekből kellene kihámozni állításod, világszemléleted esszenciáját, hanem ott le volna írva, fehéren-feketén, továbbá a szürke árnyalataival is.
    Tehát egy kifejtett Aristo álláspontnak – a nép együgyű nyelvén – épp itt az ideje!

    Egyébként itt most arról folyik a szó, hogy jó lenne-e, ha itt lenne a Blogtéren TGM, de erről nem nyilatkoztál, kedves jóbarát 🙂

    10
    Szamárfül
    2006-05-17 12:49:39

    tgm olyan az hazai értelmiségben, mint a demokrácia a rendszerek közt:a legkevésbé rosszak egyike…
    műveltségben valóban “(csapott vállú) atyaisten” (ez jó volt, Ellobo! 🙂 ) , de akkora vargabetűkkel járja a maga (?) útját, hogy hitelessége, renomája nálam erősen megkopott már. Néhány megnyilvánulásával közelebb lépett az őrülthöz, mint a zsenihez, de hát belefér…
    mindemellett hívjátok! nagyon jó lenne, ha írna ide is.

    11
    kőbaltás
    2006-05-17 13:00:54

    Nos akkor ki szólítja meg a célszemélyt?

    12
    Stephan
    2006-05-17 13:01:33

    Jojjon TGM, en kedvelem az irasait.

    13
    aristo
    2006-05-17 13:47:18

    A bejegyzésemnél mélyebb, értelmesebb kifejtését a dolognak lásd: Albert Camus A lázadó ember c. könyvében.
    Amúgy, le kell hűtsem a lelkesedésedet. Nagyon nem valószínű, hogy TGM, vagy bármely hozzá hasonló blogolni kezdjen. Akiknek szakma az írás, vagy tanítás, néhány év után, elkezdik megszeretni a hallgatást és csak akkor írnak, ha nagyon muszáj. (pl. fizetnek érte)

    14
    El Lobo – A farkas
    2006-05-17 14:35:15

    A kávészünet, melyet a blog kedvéért rendeltem el magamnak :-), most lehetőséget nyújt arra, hogy konstatáljam: ez már tényleg népmozgalom!
    Kedves Aristo!
    Számtalan módja van egy TGM horderejű, potenciális blogger csábításának. Ötletrohamot tartok, tehát a módszert ismerve senki ne lepődjön meg azon, hogy lesz ebben marhaság is. De bárki tehet hozzá megoldási javaslatokat.
    Tehát pl.
    – Fizet neki a Blogtér
    – Megígéri, hogy fizetni fog, de mégse
    – A hiúságát célozzuk meg
    – Javasoljuk neki, tegyen föl Google hirdetést a blogba, és majd dollárban ömlik a pénz
    – Hátha nem is kér pénzt, kipróbálja magát, vagy egyszerűen csak kíváncsi lesz a net népére
    – Vissza akar vágni Aristo-nak. (Megmondja neki a Gépház, hogy belékötöttek a NAGY NYILVÁNOSSÁG előtt 🙂 )
    – Ahogy az Gyurcsánnyal is történt – ami másutt megjelent, az itt is. Pl. az ÉS-cikk itt is lejönne a blogjában, és itt legalább AZONNAL kikezdhetne vele Aristo és Urbangeri.

    15
    kerekes tamás
    2006-05-17 16:28:26

    TGM:
    Könnyebb lesz az ATTAC segítségével becserkészni.www.attac.hu
    Zárótétele(A cikknek) a: tőke és fasizmus jegyesek, kissé ismerős volt.
    Érdekes fazonok vannak a Rednews, és az Indymedia körül, mint “rendszerkritika”-ohne Krausz Tamás és Kétfarkú Kutya Párt.
    Ajánlott olvasmány: Farkas Attila Márton: Arrobori
    üdvözlettel
    El Lobo – A farkas
    16
    El Lobo – A farkas
    2006-05-17 16:56:39

    Kedves Gépház (mint atyaúristeni rangú térintéző)!
    Gondolom, a fentiek igazolják tételemet:TGM kell ide!
    Kérhetünk-e arra, hogy ezt valamilyen fúrmányos módon közöld vele?!

    17
    Szamárfül
    2006-05-17 17:03:28

    javaslom közvetítőnek az itt ‘blogoló’ Babarczy Esztert (az iwiwen is ott van, doransky!)

    18
    Kaktuszka
    2006-05-18 14:32:15

    Jöjjön! Szoktam a Nádor u.-ban látni. A CEU-n (is) tanít(ott).

    GÁSPÁR MIKLÓS TAMÁS
    Visiting Professor
    CEU
    room: 407 / Zrinyi 14
    Tel:+ (36-1) 327 3000 / ext.2131
    19
    El Lobo – A farkas
    2006-05-20 09:48:48

    Kedves Gépház (mint atyaúristeni rangú térintéző)!
    Akkor most létezik-e terv TGM becserkészésére, a nép óhaja szerint?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük