Tényfeltáró újságírók fóruma

Középpontban a társadalmi kontroll

Igazán nagyszerű, hogy blogger vagyok és nem az újságírók közé tartozom már, mint ahogy voltam eleget. Így most nagyon könnyed leadben mondhatom el, hogy a Direkt36 a Szabad Pécs meghívására és vele együtt ma fórumot tartott Pécs belvárosa egyik kávézójában a tényfeltáró újságírásról.

A társadalom kontrollja szükségszerű - Direkt36 előadója
Bemutatkozik a Direkt36

A fórum menetéről – a jelenlévő újságírók nagy száma miatt gondolom – alapos lineáris beszámolókat fogunk olvasni, tehát ezzel hál’ Isten bloggernek nem kell foglalkoznia.
Ami az első pillanatban felvillant bennem, az az, hogy blog poszt és újságcikk, blogger és online felületen megjelenő újságíró között a számtalan különbség ellenére is számos rokon vonás fedezhető föl. Ilyen teszem azt – a funkció felől közelítve – a társadalom kontroll iránti elkötelezettség.

Ebből következően abszolút kézenfekvő volna bizonyos fajta együttműködés, ami eddig a helyi színtereken soha nem tudott megvalósulni, vagy legalábbis én nem tudok róla.
De hadd tágítsam a kört.
Nézzünk rá a média és közegének kapcsolatára. (Pécs itt csak példa, ugyanez történt a többi nagyobb városban is.)
Valaha a pécsi média nyitott volt, a „nem újságíró” értelmiség – ha értelmes és tehetséggel megfogalmazott gondolatai voltak – írhatott a Dunántúli Naplóba, jegyzetet olvashatott föl az MR Pécsi Stúdiójában (Csefkó Ferencnek az MTA-tól milyen hatásos felolvasásai voltak!), sőt beszélgetésre invitálták valamelyik pécsi televízióba. (Tévéből is mennyi volt: Mecsek TV, Baranya TV, MTV Körzeti Stúdió, Városi TV, egyetemi tv.)

Többszörös rendszer-, hang- és újságíró váltás

A rendszerváltás előrehaladtával először csak néhányakat tanácsoltak el, majd egyszer csak tilos lett minden „külső hang és írás”.
Mára már ott tartunk, hogy a műhelyeket is megszüntette a hatalom, illetve gazdasági háttér híján eltűntek a magán televíziók, megszűnt mind a körzeti rádió-, mind a körzeti tv stúdió. A napilapnál Mészáros úr tulajdonlásával tisztogatás zajlott le, elképzelhetetlen, hogy friss, kritikai hang jelenjen meg ott.

(Megszűnt az Echo c. kulturális lap, A Helyzetre és a Boulevard-ra már nem is emlékszünk, időnként a Jelenkor is kritikus helyzetbe kerül.)
Joggal mondhatom, hogy a média és a helyi társadalom kapcsolata jószerével elszakadt, politikai értelemben pedig erősen megbillent.

Jómagam azért örülök a Szabad Pécs elnevezésű online újság mostani rendezvényének, mert ez nyitás ama közeg felé, amelyben él.

Valamennyit a bloggerekről

Bloggernek lenni sem könnyű, a magyar piac nem képes eltartani bloggereket (bár néha gasztrobloggerek mégis ezt állítják), fészbukkernek lenni pedig a Kasza Tibik biznisze.
A társadalmi érdeklődésű bloggerek megjelenési lehetőségei beszűkültek. (A szakmai rétegblogok, cégblogok egyébként sem számítanak sok tízezres olvasótáborra, ezek általában saját domain alatt futnak.)

Rég megszűnt a Blogter, a Freeblog és az utóbbi időben pedig a NOLblog (Népszabadság), valamint a Népszava blogrendszere.
Maradt blogszolgáltató zászlóshajónak az Index és követőnek az Origó.
Ezekben értelemszerűen kifejezetten helyi ügyek nem, vagy csak ritkán, nagy durranások alkalmával nyernek teret.

Ha vannak is olyan bloggerek, akik képesek rendszeresen megjelenni a nem helyi szinezetű írásaikkal az Indexen vagy a Napi.hu-n, a helyi ügyekben – a saját blog által elérhető viszonylag kicsiny közegben – nem képesek érdemi helyi társadalmi vitát csiholni. Számukra ezért volna jó valamiféle kapcsolódás erősebb hatókörű helyi médiummal.
Ilyen okból személyes kudarcomnak tekintem, hogy számos témáról nem tudom a valóság tényeit eljuttatni a városom lakosságához, fontos és aktuális témákban sem. (Erről itt egy látlelet: Hol él a SEO-s.)

Blogger nem ír olvasói levelet

A mai fórumon e probléma gyógyszereként elhangzott, hogy írjam meg az újságnak olvasói levélben!
Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy a blogger nem beosztottja újságírónak és újságnak (és ez persze fordítva is így igaz). Vagyis valamely blogomban nem olvasói levelet, hanem vendég bloggerként írt bejegyzést tehettem közzé például Csepeli Györgytől, Balla D. Károlytól és számos más jelentős formátumú bloggertől, és én sem olvasóként jelentem meg náluk.
Cikket számosat, olvasói levelet egyet se írtam egyetlen újságnak sem és ezután sem fogok, az bizonyos!
Valamilyen más formát kellene kitalálni, ha egyáltalán ki akarunk találni valamit.

***

Ide vág:
Média: hazugság és őszinteség
A blogkultúra Pécsett

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!