Tenger gyümölcsei. Vendégblogger: Myrtille, a francia kapcsolatunk :-)

Vendég bejegyzés. Írta: Myrtille
Szeretem Párizst, de oda csak látogatóba járok. Félévente meglátogatom családomnak azt a felét, amelyik kint él. Lent dél-nyugaton, Bordeaux mellett telepedett le lányom és az egyik fiam. A blogírást is a kedvükért kezdtem el, ezt találtuk a legéletszerűbb kapcsolattartásnak.

gyerekek

A látogatások nem múlnak el mindenféle rettenetes méretű családi és baráti evészetek nélkül. Sokat gondolkodtam, milyen recepteket hozzak, végül kettő mellett döntöttem, majd folytatom egy más alkalommal, mással.

A rettenetes méretű nem csak a mennyiségre vonatkozik, hanem az időtartamra is. Volt olyan ebéd, amihez 12-kor kezdtünk, és este hétkor bejelentette kedvenc vejem, hogy innen ez már a vacsora ?apero?.Judittól azt tanultam meg, hogy ne egyek tengeri herkentyűket a parttól 200 km-nél nagyobb távolságban, mert nem olyan jó már szerinte. Kell hozzá a sós levegő, akkor az igaziak.

Düne

Kedvenc előételem a sárgadinnye friss kenyérrel. (Bár semmi köze a tengerhez!)  Próbáljátok ki! Igaz, jól kell választani, mert a mézédes csak a jó hozzá.
Azután az osztriga. Megvan az életritmusa, mikor érdemes enni. Ehhez egy nagymamának fogadott osztrigatenyésztő tud a legjobb tanácsokkal szolgálni.
Eddig semmi macerás kaja, de egy nagyon finom előételt azért leírok.
Lazac
Hozzávalók:
1 kg friss lazac filé (nyersen füstölt is), 6 citrom leve, 4 citrom reszelt héja, 35 cl szőlőmag olaj (vagy más), 30 g  kapor, bors, só, 5 kanál mustár, 1 evőkanál cukor, kapribogyó díszítésnek.

Másfél óráig hagyd a mélyhűtőben a lazacot, míg majdnem meg nem fagy. Vágd fel vékony szeletekre, keverd össze a citromlevet, a reszelt héjat, és az olaj, valamint a kapor felét és egy kiskanálnyi sót. Locsold meg a löttyel a lazacszeleteket. Borsozd meg és tedd egy órára a hűtőbe főni.
2 citrom levével keverd el a mustárt, tedd bele a cukrot, sót, és a kaprot, keverd hozzá az olajat.
Rakd ki a lazacot tányérokra és tálald a mustáros öntettel és barna kenyérrel. Mondhatom rettentő finom!

Nature-morte

Sokféle tenger gyümölcseit ettem már, éltek, mártásokban úszkáltak boldogan, páclevekben főttek, de kedvenc a kék kagyló, ahogy Judit lányom készíti:

3 liter kék kagyló, 25 cl fehérbor, 10 cl konyak, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 100g tejszín, bors

Moule

Az úgy volt, hogy vajon megpárolta a hagymákat, aztán felöntötte  a borral,
konyakkal, borssal, meg a tejszínnel, felforralta, beletette a kagylókat, megvárta amíg kinyíltak, és kész.
Az első kagylót kibányászva, csipeszként használjuk a kagylót a többihez.

Folytatást ígértem, és ígérek, salátákkal és szingli kajákkal. : ))

***

További blogger receptek

“Tenger gyümölcsei. Vendégblogger: Myrtille, a francia kapcsolatunk :-)” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Szia Myrtille!
    Köszönöm ezt a posztod! Meg is fogom mutatni az asszonynak – holnapra valami ilyesmit rittyentene-e előételnek?! Majd meglátjuk!
    Képet is szeretnék tőled kérni, szívesen feltenném!
    “Az előző jobb volt” – megjegyzésedre: más téma volt, nem jobb! Ennyi erővel meg mondhatjuk: Ez meg sokkal finomabb! 🙂
    Szóval köszönöm!

  2. Még jó, hogy már vacsiztam:)
    A lazacot én is imádom.
    Svédországban szoktam rá:)
    Tehát kipróbálom a receptedet.
    Viszont azt írd még le, mi az osztriga életritmusa.
    Bár egy élő állatot csak úgy? Na ehhez még bátorság kell!
    A normandiai kiránduláson (szigorúan partközelben) ettünk körris kagylót, na az elég jó volt:)

    És akkor a párok franciák?
    Tudom, hülye a kérdés:)
    Várjuk a salikat.
    Majd vasárnap jövök!
    Jó pihit mindenkinek!

  3. A két kitelepült, Judit lányom és Lacus fiam van az első képen. Most éppen magyar vacsorával ünneplik sárközy győzelmét:) (ez vicc volt)
    A kép természetesen nem ennyire friss.

    Rendszeres olvasói blogjaimnak, és az ismerős blogoknak.
    Morvax! A párok franciák.

    A második kép az Arcachon-ban készült, háttérben Pila a dűne:)
    Az öböl fő atrakciója az osztriga tenyészetei.

    az osztrigának egész évben nagy keletje van, de a legfinomabb amikor terhes. Vagyis “tejes”.
    No és egy tál fekete kagyló, mindenképpen finom.

  4. Nagyon helyesek Judit és Lacus, igazán jó dolog lehet, hogy mindig van okod Franciaországba menni:)
    Vagy éppen Párizsba, gondolom csupán lóvé kérdése az egész.

    Mostmár értem, mi az osztrigák bioritmusa.
    Az még odébb lesz, hogy én egyek belőlük:)
    Mi is ilyen kagylót ettünk Honfleurben, de az sárgás kulimászban volt és kicsit elrettentő a fotó, ahogy bányásszuk őket.
    Ezért inkább nem publikus:)

Szólj hozzá!