blog

Tanuljunk meg újra európainak lenni! 1. lecke

Örömmel tapasztalom, hogy barátaim blogjaiban feltűnik ez a videó, s bár mindegyikőjük mást- és mást emel ki az eseményből, mégis összefűzi őket egy közös dolog – a csodálat hangja.

Az esemény egy televíziós vetélkedő valahol Európában (de ezúttal nem Magyarországon), ahol főhősünk – talán nem is a legszerencsésebb külső adottságokkal – fellép és diadalt arat.

Az én olvasatomban lecke ez, nekünk, magyaroknak szóló! Lám, a vetélkedők nem a zsűriről (nem a ruhájukról, a nagyszerűségükről), hanem a versenyzőkről és végső soron a tehetségről, a produkcióról szólnak.

Az én olvasatomban olyan lecke ez, amelyből érdemes megtanulnunk a siker feletti közös öröm élményét, a tehetségeink megbecsülésének (de legalábbis nem az eltaposásuknak) a vágyát, amely dolgok sajna, nekünk még nem mennek…

5 hozzászólás

  • lucifer

    Amikor ezt a videót megnéztem, és magamhoz tértem a srác sikerét annak tudtam be, hogy elhittem neki ő egy közülünk, a legkisebb fiú, aki elment szerencsét próbálni. Egy emancipációs igényt elégített ki. Mi is vagyunk, én is vagyok. 🙂

  • Malvina

    A nagy örömben, azért érdemes odafigyelni arra is, hogy az éneklés megkezdése előtt bizony enyhén szólva is szkeptikusan néz rá a közönség és a zsűri is. A balszélen ülő pl. még egy gúnyos mosollyr is kiküld a mögötte űlő közönség közé! Vajon miért? Vajon miért nem hittéek el, nem nézték ki belóle, hogy tud énekelni? Azért mert szegény nem egy Marlon Brando, mondjuk ki, ezért!

  • EL LOBO - A farkas

    Sziasztok! Lám, olyan ez a kis videó, mint a Rubik-kocka: sok-sok színt rakunk ki belőle, sok-sok oldalt – és lehet, hogy ez a sok szín mind benne is van! 🙂

  • Malvina

    Hát kérem, én ettől nem erős, hanem k. dühös leszek! Anno láttam a 30perces filmet erről a szegény emberről. Rettenetes, ahogy egyesek (egyházi és egyéb marketingesek) igaz, nem olcsón, de eszközévé, eszözzé teszi, silányítja ezeket a nyomorultakat. A félelemtől elhülyült népség meg úgy csókolgatja, tapogatja őt mint a sok millió zarándok a nyálban tocsogó csodakövet. Ezen egyszerűen nem lehet eléggé felháborodni! Arról már nem is beszélve, hogy pont az eféle és ehhez hasonló orbitális demagógia eszi, rothasztja szét az emberek agyát, életét, gyilkolja ki az érzelmeket a szívükből, telepumpálva azokat ilyesféle szentimentális olcsóságokkal. Innen már csak egy köpés az Isaurának való össznépi pénzgyűjtés és összefogás. ::(((((((

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük