• Az én padom, az én tájam

    Vendég bejegyzés dr. Boromisza Zsombor tájvédelmi szakértő, egyetemi oktató klaviatúrája alól Mindenkinek van a szívében egy olyan táj, település, utca, park, tér, pad, amihez kötődik. Amihez emlékek kötik, és mindegy mennyire szép, mert a helyhez kapcsolódó érzelmeink a fontosak, amit senki nem vehet el tőlünk. Ha nem csak az emlékeket szeretnénk megőrizni, akkor a tájkaraktert, a tájkép harmóniáját, a tájhoz kötődő természeti és kultúrtörténeti értékeket is ténylegesen meg kell védeni. Ezzel a speciális szemlélettel és értékvédelmi tevékenységgel lényegében a hagyományokat, egy helyi közösséget összetartó, összekovácsoló tényezőket, erőket, és a turisztikai használat alapjait is megvédjük.

  • Gyönyörű mesterség a tájépítészé

    Vendég bejegyzés Írta: Boromisza Zsombor tájépítész mérnök, tájvédelmi szakértő, egyetemi oktató A tájépítész és a táj Hétfői nap volt, így a szokásosnál is kisebb esélye volt, hogy találkozom valakivel. Ahogy becsuktam a kocsiajtót, egyben bezárva maradt a zaj, bűz, tömeg, reklámplakátok, cigarettacsikkek, villamosok, és minden más, amitől a városban kényszerűségből kizárom magamtól a körülöttem lévő környezet ingerözönét. Kiléptem a rétre, és szinte rám zuhant a táj.

  • Mestereimtől

    Az ember nem mindjárt úgy születik, hogy mestere volna valaminek. Először bizony csak csetlik-botlik, teszi-veszi magát (bár sokaknak éppen ilyenkor a legnagyobb a szája, s óriási ego takarja a kezdő lépések bizonytalanságait.) 1.) Engem a rádiózás rejtelmeibe, a glossza-borotva használatába (mivel mindig piszok szőrös a társadalom arca) Balogh Zoli vezetett be. Persze ezt ő nyugodtan letagadhatja, ha akarja, hiszen nincs is bosszantóbb, mint egy önjelölt tanítvány! Mindenesetre Zoli küldött most egy rövidke írást, amit nem a Mesterem iránti tiszteletből, hanem AMÚGY, közzéteszek:

  • Dráva Rádió: hit és barátságok

    Németh János Az egész elgondolás lényege az, hogy olyan emberek ültek össze, akik szerettek volna valamit csinálni. Megvalósult! Hogy ez az életemet hogyan befolyásolta? (Mit ?befolyt?, ez egy cunami volt!) Magával ragadott. Mit adott? Barátságot. Ha nincs a DR, nem megyek fel a Tettyére az éjszaka kellős közepén Balogh Zoltán főmogullal világot váltani ? taxival. Kinek a stúdiójában próbálkozhattunk volna, ha nem Sándor Péterében? Ki ő, akivel, a mai napig, ha találkozunk, ott tudjuk, értjük egymást, ahol hagytuk, Eszéken: Réka, Baranyai Zoltán. Ez volt a kezdet, aztán jött még sok-sok tehetséges, jó ember.

  • Dráva Rádió: sajtótörténeti pillanat

    Antal Ildikó Húsz évvel ezelőtt amolyan pályakezdő újságíróként kerültem a szerveződő Dráva Rádió csapatába. Mint afféle nyeretlen kétévest, magával ragadott a hév, a számomra már akkor is ismert és tisztelt kollégák, Balogh Zoli és Káplár Laci lelkesedése, a többiek bizakodása, elszántsága és hite – s nem utolsó sorban a kalandvágy. Eszék, a közös élmény, s persze a szakmailag új terület vonzása magától értetődővé tette, hogy kipróbálom magam rádiósként is. S bár szinte pillanatok alatt kiderült, hogy nem a mikrofon az én világom, mégis örülök, hogy részese lehettem ennek a nemcsak sajtótörténeti, de történelmi pillanatnak is.

  • Dráva Rádió: Szertelen bejegyzések egy szeretett naplóból

    Balogh Zoltán vendég bejegyzése Kijátszva a frekvencia moratóriumot – azt, hogy itthon nem lehetett új rádiót, televíziót indítani -, egy több évvel korábbi ötlet nyomán, 1993. augusztus 1-jén megkezdte a műsorsugárzást egy szomszéd, ráadásul háború sújtotta országból Magyarország első “legális kalózrádiója”, a pécsi kötődésű Dráva. Egy szobában aludtunk Káplár Lacival az eszéki Hotel Osijek második emeletén, a déli oldalon. A Dráva Rádió első hírszerkesztőjének ?beszoktatási időszakát? éltük éppen: ismerkedjen, két nappal az indulás előtt, a körülményekkel. A szállót a második emeletig lehetett lakni akkoriban, a Dráva-parti betontömböt, hála a folyótöltésnek, csak a harmadiktól lőhették be a szerbek. Reggel ötkor megszólalt a géppuska. Laci derékszögbe pattant az ágyán: – Mi ez?!…

  • Oroszlecke kezdőknek

    Balogh Zoltán vendég bejegyzése: E blog jegyzője finoman megrótt: nem érti, néha miket beszélek itt, oroszul. Következzék tehát némi orosztan ? a múltból, természetesen, hiszen abból táplálkozunk, egyébiránt akad még néhány jó közhelyem. Annak idején, bár bírtam a nyelvet ? Tak malagyec, haraso rugájetsza! (Ez a kitűnő/fasza srác milyen jól káromkodik!), – Bugy asztarozsen, tripper vazmozsen! (Légy óvatos, különben trippert kapsz!)  -, jó pár dologra magam is rácsodálkoztam, egy krasznodari, két hónapos egyetemi nyelvi kurzus résztvevőjeként. Meglepett például az a lelkes fogadtatás – ez volt a moszkvai olimpia előtti évben -, amikor húszegynéhány fős csapatunk éppen csak betuszkolta magát a krasznodari egyetem finoman szólva is sivár szobáiba. Egyszerűen lerohant bennünket…

  • A külföldi diplomám története

    Balogh Zoltán vendég bejegyzése: Manapság sokat foglalkozik az ilyen meg olyan sajtó, mindenféle diplomákkal. Nem értem, mi kivetnivaló abban, hogy diplomát nagyon egyszerűen is lehet szerezni. Hozok egy ? saját ? példát rá! Van egy 1987-es keltezésű szovjet diplomám. Nem loptam, nem fizettem érte, sőt: pénzt is adtak hozzá. – Szombaton lesz műsorod? ? kérdezte az akkori november elején a főnököm. – Nem lesz. – Akkor te utazol, Lvovba!

  • Megtaláltam Vlagyimirt

    Vendég bejegyzés Balogh Zoltán klaviatúrájáról Moszkva kétszáz plusz pár ezer kilométeres körzetében, a moszkvai olimpia előtti évben ? hogy mikor, nézzenek utána! -, három dolgot lehetett kapni. Trippert, kis, közepes és még nagyobb Lenint, meg vodkát. A trippert elkerültem, mert egy leendő képzőművész orosz barátom javallatára, aki, a kint megélt nyelvvizsga-tanonc születésnapomra, azt a kártyát adta, fonetikusan: Bugy asztarozsen, tripper vazmozsen! Megfogadtam. De Lenint venni kellett, a vodka mellé, a Szojúzban majdnem annyi Lenin volt, mint vodka. Egy sor vodka, egy sor Iljics. Egy jó vodka: két rubel. Egy közepes Lenin: három.

  • Küszöbök

    Vendég bejegyzés Balogh Zoltán klaviatúrájáról Félidőben, 1977-ben, kirúgtak a miskolci Nehézipari – Korábban Rákosi Mátyás – Műszaki Egyetemről, Budapestre mentem. Valahol dolgozni kellett, bejelentkeztem a nem mai Magyar Távirati Irodához, a fotósokhoz, világosítónak. Jó volt, ott csak lámpákat fényeztem, cipeltem a táskákat a művész urak után. Havi ezerhétért. Ám többet lógtam a belpolban, mint a saját fotószerkesztőségemben, mielőtt előléptettek volna gyakornoknak – lehet, meglátták az elfajzást a látás irányába -, döntöttem: kéne egy diploma. Fotóssegéd, francia-magyar szakos gimis, Miskolcon francia szakfordító… Az MTI bevette. A leggyorsabb: a külker.