5X – Pécsi tehetségek a Babitsból

Már-már megszokott, hogy időnként a Babits Gimnáziumból érdekes, színes és legfőképpen tartalmas eseményekről kapunk hírt, melyben hol parkosítanak, hol tanulmányi, irodalmi, színészi, zenei tehetségek mutatkoznak be. Így történt most is, a Pécsi Országos Színházi Találkozó egy ígéretes eseményéről érkezett meghívó. – Megyünk!  🙂

Ki az a Babits? „ Valami repper? Valami művész?” 

– Kezdi mondandóját az idei POSzT egyik OFF eseményének, a Babits 5X-nek a „megmondó embere”. Az idei évben ünnepli a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma és elődintézményei együttes fennállásának 50. évfordulóját. Ez alkalommal a hagyományos osztályéneklési versenyt a diákok kicsit átalakították és az 50 év és az 5X szófordulattal – Babits 5X –re keresztelték versenyüket.

A hazai és külföldi könnyűzenei dalokat az ismert televíziós tehetségkutató műsorok gyakorlata alapján adják elő, de egy kicsit másként.

Halmos Ádám „szpíker”

Olvass tovább

Klassz projekt a kultúra fővárosában

Uniós támogatással a kulturális klaszter projekt Pécsett 

A Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter első projektévének értékelését tartotta. Az előző évben elnyert, a vállalati együttműködést és a klaszterek támogatását célzó konstrukcióban sikeresen pályázó közösség számos projektelképzelést dolgozott ki és valósított meg.

Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter a kultúra és a kulturális termékpályák mentén célozza meg a közös gondolkodást, a szakmai alapokra építkező együttműködést. A Klaszter célja a vállalkozások, szervezetek, és intézmények közös gondolkodásra és cselekvésre késztetése, a kialakult piaci környezet hatékonyabb szolgálata, – és lehetőség szerinti piaci versenyelőny szerzése. A Klaszter közös menedzsment szervezetet működtet, mely a tagok összehangolt munkájával eredményezhet sikert.

A kulturális klaszter 2011-2012-es projektidőszakban megvalósult fontosabb saját vagy együttműködésben kivitelezett programja: Hamerli Ház (Kulturális Örökség Napjai), Sámli Színház, POSZT-OFF Király FlaszTér (utcai színjátszás), Gebauer Ernő Emlékév, Költészet Napja (Pécs), Varázspadlás és Mikulásvár.

A Pannon Klassz Közösség projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Varázslat a padláson

A magyarhertelendi Kiskastélyban 2012. május 19-én rendhagyó múzeum nyílik, méghozzá rögtön három kiállítással. Tibold Zita és Bölcz Berta „Varázspadlás a Kiskastélyban” című kiállítása kicsiknek és nagyoknak egyaránt szól. Az elnevezés igen találó, hiszen nem csak gyermekek, de felnőttek is el-elvarázsolódnak a több száz kiállított tárgy, – játékok, életképek, használati tárgyak és régiségek láttán. A látványt és a látogatói élményt növeli a kiállított tárgyak jól elkülönített tematikus csoportosítása, mondhatni „3 az 1-ben” tárlattal találkozhat a látogató. A kiállítások közül legnagyobb a medve- és mackógyűjtemény alapterülete, melyben számtalan szín és formai változatosság figyelhető meg a közel 600 maci láttán.

Mackomuzeum
Mackómúzeum Magyarhertelend

Olvass tovább

Költészet napi forgatag a pécsi Színház téren

Három órás folyamatos verselés magyar színészóriások megidézésével, irodalmi beszélgetések, retro könyvvásár, borkóstolás és egy hatalmas születésnapi kugler torta – hogy csak néhány főszereplőt említsünk a Pécsi Nemzeti Színház, a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Folyóirat, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pannon Klassz Közösségi Kulturális Klaszter és a Pécs Médiaközpont közös költészet napi rendezvényéről.

Olvass tovább

Havihegyi vihar meteorológussal és esztétával

A Kávéházi esték

pécsi műbarátoknak című sorozat következő darabjának bemutatására kerül sor 2012. március 9-én 18.00-kor a Caflisch Kávéházban (Pécs, Király utca 32.). A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága ez alkalommal a Havihegyi vihar meteorológussal és esztétával című Gebauer Ernő (1882-1962) festményt mutatja be a műbarátoknak. A megnyitón Nagy András esztéta és Dr. Geresdi István fizikus, meteorológus, a PTE TTK dékánja osztják meg gondolataikat a képről.

Olvass tovább

Gebauer Ernő Emlékév, Pécs

A pécsi neves festőművész, Gebauer Ernő születésének 130., valamint halálának 50. évfordulója kapcsán pécsi civilek, a Káplár László Alapítvány és a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter 2012-ben

Gebauer Ernő

Gebauer Ernő és modellje

Gebauer Ernő Emlékévet
hirdet.

Gebauer Ernő olajfestményei, linómetszetei, rajzai, vázlatai ma közgyűjtemények értékes darabjai, valamint magánszemélyek tulajdonában vannak. Vallási témájú freskói és seccói 57, elsősorban pécsi, baranyai és Tolna megyei templomban csodálhatók meg, de számos délvidéki településen, sőt a norvégiai Hvasserben is van alkotása . Világi témájú freskói pécsi közintézmények – többek között a Nagy Lajos Gimnázium, az Apolló filmszínház, vagy az egykori „Nagycsemege” (ma Replay Café & Restaurant) – falain láthatók.

Olvass tovább

Életképek és korhű élet a Hamerli Házban

Kinek kell időgép amikor könnyebben is lehet utazni az időben. Múltidézés, hamisítatlan harmincas évek hangulata. A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából a pécsi Hamerli Ház egy napra újra benépesült. A Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár lelkes önkéntesei segítették a látogatókat visszarepíteni a múltba. A játékos időutazás keretében találkozhattunk számos, a családhoz kötődő személlyel, így a nap folyamán fel-feltűnt: Hamerli Antal, Hamerli Stefánia, Hamerli Teréz, Geiger Kálmán, Gosztonyi Erzsébet, Schwarz Irma, és az udvaros, Udvaros Géza. Az önkénteseket a Kovács Kata Kreációk ruhakölteményei egy csapásra dívává változtatták, így a ruhaköltemények is hozzájárultak a kalandozáshoz.

Hamerli Ház - Hamerli Család
Hamerli Ház – Hamerli Család

Olvass tovább

Hamerli Józseftől Tüskés Tibor emlékszobájáig

Kulturális kavalkád a „Hamerliben” – Kulturális Örökség Napjai – Pécs

A Kulturális Örökség Napjai elnevezésű hagyományos európai kulturális eseményhez idén csatlakozott a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter és Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, akik a pécsi Király utca 9. szám alatt található épületegyüttes kapuit nyitják meg a nagyközönség előtt. A könyvtár munkatársai és lelkes pécsi civilek közreműködésével az elmúlt bő egy év alatt több mint 30 alkalommal itt került megrendezésre a Retro Könyvvásár, amely 2011. szeptember 17-18-án számos művészeti programmal bővül ki és várja két napon át a betérőket.

Pécs, belváros

A pécsi belváros közkedvelt sétálóutcájában álló épület a XIX. század elejétől a Hamerli család vaskereskedésének, raktárának és lakásának adott otthont, melyet a tüke pécsiek ma is egyszerűen „Hamerli”-ként ismernek. Az elmúlt évtizedekben a Városi Könyvtár Igazgatási Központja és a Kilenc Király Gyermekkönyvtára működött itt. Udvarán egy több emelet magas, titokzatos téglaépület áll, mely jelenleg a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár könyvraktáraként működik – a könyvtár munkatársai és a beavatottak körében ezt az épületet a „Tápraktár” névvel illetik.

Ez az épületkomplexum a Kulturális Örökség Napjain ismét élettel, nyüzsgéssel és értékekkel telik meg, amolyan igazi kulturális fellegvárként megidézve a „pécsi nagyok” –Tüskés Tibor, Várkonyi Nándor, Csorba Győző, Weöres Sándor, és főként a Hamerli család emlékét. A helyszínen óránként épületbejárás lesz szombaton és vasárnap 10-19 óra között. A bejárás során a kapualjban működő Retro Könyvvásártól indulva tárlatvezető kalauzolja a csoportokat a teljes épületkomplexumon át.

A látogatók bejárhatják a könyvraktár minden szintjét, megtudhatják milyen szerepet játszik a könyvtár életében ez a raktár. Az alkalmi tetőgalériában Komlós Attila pécsi felvételeiből összeállított, „Figyelj a részletekre” című fotókiállítását tekinthetik meg.

Betűk és filmkockák

Az egykori gyermekkönyvtár helyiségeiben Hamerli Antal 1939-ben készült, Pécsről szóló rövidfilmjét vetítik le, a falakon Weinreich László pécsi magángyűjtő számolócédula kiállítása lesz látható. A hírlapolvasóban a KuPé Folyóirat irodalmi performanszát tekintheti meg a közönség. A séta zárásaként a vendégek szemügyre vehetik a régi pécsi hirdetésekből rendezett alkalmi kiállítást az épület utcai kapualjának falán. Ugyanitt, a kapualjban a szeptember 17-i nap zárásaként 20-22 óra között ismét felgördül a Sámli Színház függönye: a Pannon Klassz Közösség és a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Pódiumos növendékeinek színielőadása várja a nagyérdeműt.

Az esemény egyben a Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter bemutatkozó eseménye, mely projekt az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Facebook:
Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter
Retro Könyvvásár

Pannon Klassz Közösség – Ez klassz!

Pályázati eredmények

Döntés született az idei évi klaszter-pályázatokról.
A Dél-Dunántúlon nyertes pályázatokat a PBKIK.hu “Nyertes klaszter pályázatok a régióban ” című írása ismerteti.
A közzétett nyertesek sorában a pécsi Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter (rövid elnevezés: Pannon Klassz Közösség) is megjelent, mely alapján sikeresnek bizonyult pályázata.

A Pannon Klassz Közösség Pécs és vonzáskörzete kulturális értékeinek ismertetését kívánja ellátni, valamint fejlesztési lehetőségeit és eszközeit kutatni. A klaszter menedzsmentje elkötelezett a helyi kezdeményezések fontossága mellett, így a kultúra területén is elsősorban helyi értékeket, adottságokat és lehetőségeket kíván projektcélokként kiaknázni.
A Pannon Klassz közösség első alkalommal a Múzeumok Éjszakáján mutatkozott be, majd a Sámli Színház megjelent az Idővonat Olvasótábor ban is.