• Régi idők mozija

    Pécs, mint egykori mozi-nagyhatalom Pécs valaha igazi mozi és filmkedvelő város volt.  A két világháború között az Apolló és az Uránia szolgálta ki az úri közönséget (diákoknak, katonáknak fél áron) az akkori kor színvonalán. A felszabadulást követően az elvtársi közönség is megkapta a magáét, a kultúrpolitika változása nyomán elsősorban a magyar, a szovjet és a szocialista országokból származó filmalkotások révén.

  • 04.11. – Verselő és Vers Előd! – Versmob a Színház téren

    Babits-csokorral köszöntik a versünnepet Az idei Költészet Napján az 50 éves PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola Pódium Színjátszó Köre Babits-verscsokorral köszönti a versünnepet. 2013. április 11-én 14.00 órakor a Művészetek és Irodalom Házában a SZONEK Bükkösdi Általános Iskola Tagintézményének diákjai “Holdbéli csónakosok” című Weöres Sándor versműsora, míg a Pódium Babits-verscsokor előadása lesz látható. 17.20 órakor a Pécsi Nemzeti Színház előtt (rossz idő esetén az előtérben) kerül megrendezésre a Költészet Napi műsor, melyben szintén a Babits Pódiumé lesz a “pódium”. A rendezvény nyitott, a szervezők várják a verset- és irodalmat kedvelők érdeklődését. A Versmob* felhívással is fordul a verskedvelőkhöz:

  • Klassz projekt a kultúra fővárosában

    Uniós támogatással a kulturális klaszter projekt Pécsett  A Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter első projektévének értékelését tartotta. Az előző évben elnyert, a vállalati együttműködést és a klaszterek támogatását célzó konstrukcióban sikeresen pályázó közösség számos projektelképzelést dolgozott ki és valósított meg. Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter a kultúra és a kulturális termékpályák mentén célozza meg a közös gondolkodást, a szakmai alapokra építkező együttműködést. A Klaszter célja a vállalkozások, szervezetek, és intézmények közös gondolkodásra és cselekvésre késztetése, a kialakult piaci környezet hatékonyabb szolgálata, – és lehetőség szerinti piaci versenyelőny szerzése. A Klaszter közös menedzsment szervezetet működtet, mely a tagok összehangolt munkájával eredményezhet sikert. A kulturális klaszter 2011-2012-es projektidőszakban megvalósult fontosabb saját vagy…

  • Pannon Klassz Közösség – Ez klassz!

    Döntés született az idei évi klaszter-pályázatokról. A Dél-Dunántúlon nyertes pályázatokat a PBKIK.hu “Nyertes klaszter pályázatok a régióban ” című írása ismerteti. A közzétett nyertesek sorában a pécsi Pannon Klassz Közösség Kulturális Klaszter (rövid elnevezés: Pannon Klassz Közösség) is megjelent, mely alapján sikeresnek bizonyult pályázata. A Pannon Klassz Közösség Pécs és vonzáskörzete kulturális értékeinek ismertetését kívánja ellátni, valamint fejlesztési lehetőségeit és eszközeit kutatni. A klaszter menedzsmentje elkötelezett a helyi kezdeményezések fontossága mellett, így a kultúra területén is elsősorban helyi értékeket, adottságokat és lehetőségeket kíván projektcélokként kiaknázni. A Pannon Klassz közösség első alkalommal a Múzeumok Éjszakáján mutatkozott be, majd a Sámli Színház megjelent az Idővonat Olvasótábor ban is.

  • Idővonat pódiumos diákokkal – Sámli Színház

    A Csorba Győző Megyei- Városi Könyvtár hagyományos nyári rendezvénye az Idővonat Olvasótábor, mely zárónapi programjában szerepel a Sámli Színház. A záróest 2011. július 30-án 18.00-kor lesz a Tudásközpontban. Részlet a programból: Improvizációs gyakorlatok Sámli Színház* – a Pódium előadásában Szereplők: Juhász Péter, Magvasi Virág, Rill Boglárka Felkészítő: Szász-Kolumbán Olga A Pódium 1990. szeptember 1.-én született a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola kebelében. Hiánypótló szakkörként hozta létre Szász-Kolumbán Olga tanárnő. Diákjai hamar megértették a Pódium,- a színjátszás, az előadás lényegét. A tagság missziót teljesített, teljesít. Tudta, tudja, hogy a mai értékidegen világban a vers és prózamondó úgy érezheti magát, minta bűnös a vádlottak padján. A Pódium védjegyét 100 megyei,…

  • Én az utcazenészekkel vagyok

    Pécsett, az egyenlőtlen elbírálás miatt, az utcazenészek számára előírt szabályok össze-vissza értelmezhetősége miatt 2011. június 20-án, a Széchenyi téren, demonstrációt tartanak az utcazenészek. A pécsi utcai zene régi híveként, egy 1987-ben, a DN-ben (Aug. 8.; Utcai zene) megjelent írásommal szeretnék szolidaritást vállalni az utcazenészekkel. Íme: