Szolgáltatásmarketing és az UX kapcsolódása

Szolgáltatás, szolgáltatásmarketing Szolgáltató blog

A szolgáltatások piaca már hosszabb ideje felülmúlja a többi ágazatét. Így a szolgáltatás kitüntetett helyet kell, hogy biztosítson magának az online térben is. Így a szolgáltatásmarketing szerepe is rendkívüli módon megnőtt. Most annak járunk utána, hogy a keresőmarketing munka során milyen szerep hárul az UX-re, magyarán a felhasználói élmény biztosítására.

Az UX fogalma

UX rövidítés az angol „User Experience” kifejezésből származik, amely magyarul „felhasználói élményt” jelent. Az UX olyan terület, amely az emberi-felhasználók és a technológia közötti interakcióval foglalkozik, különös tekintettel a digitális termékekre és szolgáltatásokra.

Olvass tovább

A helyi keresés fontos a kkv-ék számára

Helyi keresés - helyi vásárlás
Helyi keresés az interneten – majd helyi vásárlás

A helyi keresés fogalma

A helyi keresés az a folyamat, amikor olyan termékeket vagy szolgáltatásokat keresünk az interneten, amelyek egy adott földrajzi területen érhetők el. A helyi keresések aránya a kereséseken belül egyre növekszik, hiszen a felhasználók gyakran olyan információkat szeretnének megtudni, mint például egy üzlet nyitva tartása, elérhetősége vagy a korábbi ügyfelek értékelése.

A keresőmarketing, a szolgáltatásmarketing szempontjából előnyt élveznek azok a vállalkozások, kkv-ék, amelyek a piaci verseny során építenek a helyi keresés meglétére. Az online marketing munkájuk során tevékenységükbe beépítik ezeket az ismereteket, használják a Google Vállalkozás profil lehetőséget és folyamatosan nyomon követik a befolyó adatokat, véleményeket. Lényeges az interakció is, amely növeli az ügyfélkapcsolatok erejét!

Olvass tovább

Mennyi az eladó honlapok ára?

Szakmai blog adminisztrátora kérdezi: iszom-e ebben a forróságban eleget

SEO a honlapok éltető eleme
A SEO a honlapok éltető eleme

Ma egy szakmai blogban (ahol egyébként jó megoldásokhoz és segítséghez lehet jutni) közzétettem egy látogatói bejegyzést. Ez egy online cég domainjeit sorolta fel azzal a felvetéssel, hogy a központi domain a keresőmarketing ügynökség kifejezésre a Google találati táblán (SERP) az első oldalon, SEO ügynökség kifejezésre a második oldalon szerepel. Kvázi eladó cégről, honlapok bokráról van szó.
Megjegyeztem, hogy nyolc számjegyű érdeklődőket várok.

Elszabadult az online pokol

Két tetszikelő észrevétel után megjelent az első fikázó hozzászólás, amire az egyik moderátor azonnal rátett egy lapáttal és innentől kezdve elszabadult a fikázó pokol. Szakmai észrevétel nem volt, csak az ár nagysága és a magam állapota került középpontba – hogy finoman írjam le a történéseket.
Mit ne mondjak, más adminisztrátor is csatlakozott a témafelvetést lelkesen kritizáló csoporthoz – ami meglepett.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt ugyanezen a helyen (vagy elődjén?) ugyancsak feltettem egy honlapot árral, ugyanígy elszabadultak az indulatok – mindenesetre sikerrel vittem be a köztudatba az eladó árut. (Akik ismerik a gerillamarketing.blog.hu blogomat, azok nyilván nincsenek meglepve.)
Na, de tíz évvel ezelőtt volt ott egy felkészült moderátor, aki szépen lehűtötte a kedélyeket, moderációban szintén illetékes társát is. (Nagyszerű SEO-s az illető, keresőoptimalizáló versenyekről ismerős, Patai Lászlónak hívják.)
Azt mondta: mindenki vegye tudomásul, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte!!!
Ezzel elvette mindenki kedvét a továbbiaktól, szépen elcsitult az egész.

Ma ő nem volt az adminisztrátorok között!
Viszont a sok fikázás után hozzászóltam, kérve, csak az szóljon hozzá, aki értékelni tudja a SEO értékét és a keresőmarketing ügynökség vagy a SEO ügynökség kifejezésre ELŐTTEM áll a Googleban.
A mai egyik adminnak az a megoldás jutott eszébe, hogy törli a bejegyzést, mert ez nem adás-vétel jellegű szakmai blog. (Emlékeztetett helyesírási hibámra is – amit szakmai körökben nyelvi nácizmusnak neveznek, de ez most mindegy.)

Döntése ellen nincs kifogásom. De elegánsabb lett volna azonnal megtennie, nem csak akkor, amikor emlékeztettem a tisztelt társaságot: a SERP-ben elfoglalt hely is érték. Ez ugyanis SZAKMAI érv, ám az, hogy mennyi ásványvizet csurgatok le a torkomon, az nem az! Ennél – tapasztalatból tudom – több van az adott hely szellemi tarsolyában.

Honlapok, honlapbokrok érték megközelítései

Az igazán érdekes a mai intermezzóban az lehetett volna: ahányan, annyiféle szempont alapján közelítünk-e a honlapok értéke felé.
Vannak, akik a PA-DA párosra néznek árgus szemekkel, vannak akik a kulcsszavak, a kulcskifejezések teljesítményére kíváncsiak, mások a látogatószám, mások a linkek számának bűvöletében élnek. Megint mások azt vizsgálják, hol tudnak helyet adni vendég- vagy fizető ügyfél bejegyzésének. Megint mások a domain nevében rejlő hivogató erőre utaznak – további eladásra számítva. Komplex megközelítésben – ha eladás kerül szóba, mint itt – az ügyfélkörről is szoktak tájékozódni, de ezen a helyen ilyesmivel senki nem bajlódott 🙂
De leginkább mégicsak a SEO terepén megismert egykori versenytársnak adhatok igazat: minden annyit ér, amennyit adnak érte!


Akkor nézzünk rá szerintem értékes honlapokra:

Keresőmarketing ügynökség, szakértő

Keresőoptimalizálás

Séta és SEO – lépkedés közben jönnek a gondolatok

Post script

Érdekes tanulságként szolgálhat – megjegyeztem a hivatkozott bejegyzésben: a KATA szabályainak megváltozása miatt merült fel a honlapbokor (a cég) eladása.
Erre senki, semmit nem reagált a hozzászólók közül.
Ebből két dolog következhet:

1.) Az IT szakma WordPress-t használó részlegeiben, ügynökségeinél, a szakértők körében teljes munkakörben foglalkoztatják a munkaerőt, így a KATA tulajdonképpeni megszűntetése e körben érdektelen.
Vagy
2.) vagy a fikázó kolompszó után ment a tisztelt társaság, követve a számtalan helyen megfigyelhető szabályt, mely szerint mindig a legegyszerűbb út a nyerő, gondolkozni nem érdemes, kilógni a sorból veszélyes mulatság.

Frissült az ingyenes SEO ismeretterjesztő honlap

A klasszikus keresőoptimalizálás célkeresztje
A klasszikus keresőoptimalizálás célkeresztje

Erősödtek a keresőoptimalizálás alapjai

A bejegyzés fejezetcíme (tudományosabban a címsor tag, amelyet h2-vel vetettünk a bájtokra) persze becsapós kicsit, hiszen a keresőoptimalizálás (SEO) alapjai eddig is erősek voltak. Az internetes keresések a Google Trends szerint valóban erőt mutatnak, ezt láthatjuk is az alábbi ábrán, amely a honlapkészítés kulcsszóhoz viszonyítva mutatja a keresőoptimalizálás és a SEO szó keresettségét a weben.

Keresőoptimalizálás, SEO, honlapkészítés trendjei
Keresőoptimalizálás (piros) – SEO (okker) – honlapkészítés (kék)

Viszont létezik egy, ezekkel az alapokkal alaposan foglalkozó ismeretterjesztő blog, amely megújult.

A keresőoptimalizálás helye a marketingben

Ez a blog, amely a Keresőoptimalizálás-SEO névre hallgat, egyebek mellett A keresőoptimalizálás, a SEO alapjai aloldalán van telis-tele élő, eleven példával és tippekkel az keresőmarketing területéről.

A folyamatos frissülés jele egy friss ábra megjelenése a honlapban, amely az online marketing alapfogalmaival ismerteti meg a látogatót és így fest:

A marketing - online marketing - keresőmarketing - keresőoptimalizálás logikai sor ábra.
SMO (Social Media Optimization) = Közösségi média;
SEM (Search Engine Marketing) = Keresőmarketing;
  SEO (Search Engine Optimization) = Keresőoptimalizálás;
SEA (Search Engine Advertising) = Keresőben történő hirdetés;

Az ábra a marketing – online marketing – keresőmarketing – keresőoptimalizálás logikai soron vezeti végig az olvasót. A képre kattintva nagyobb méretben is láthatjuk!

Egyéb változtatások a honlapon

A mostani változások egyik eleme a használt betűcsalád lecserélése volt olvashatóbb, tisztább, sötétebb tónusú fontokra.

A hely továbbra is őrzzi az interakció lehetőségét. Hiszen jól tudjuk, a modern marketing az „önkiszolgálásra” és a párbeszédre épül.

Így most az általános alapelvek ismertetésén, a keresőmarketing , a honlap optimalizálás tippek tárházán túl eleven, gyakorlatban kipróbálható példával is rendelkezik.

A tartalom, a content mindig friss. Mindig helyet kapnak a szövegben az új és lényeges jelenségek, például az LSI (Latent Semantic Indexing).

Lehet-e helyhez kötött egy honlap?

Mellesleg ezt a szájtot Pécsett szerkeszti a Bognár Stúdió online marketing ügynökség, ám csak részben mondhatjuk pécsinek, hiszen az internet korában teljesen mindegy, hogy hol készül valami, ha az áru, a termék kelendő, akkor az bárhonnan elérhető és elválik a keletkezési helyétől. Legföljebb a keletkezés helyén – ezúttal Pécsett – büszkélkedhetnek vele és miatta, már ha nem inkább az irigység lesz a mérvadó  🙂

Évtizeddel korábban honlapként funkcionált blog. Abban biztosak lehetünk, hogy a honlap blog formában is folyamatosan frissülni fog, ahogyan az online marketing változásai ezt megkívánják.
Minderről itt győződhet meg és itt gyarapíthatja tudását a keresőmarketing területéről:

A keresőoptimalizálás, SEO témája ebben a blogban:

Angol órán – amikor beindul a szópóker

Angol szópóker

Tegnap angol órán a szópókeren hivatkoztam a Yardbirds együttesre és a jelentős életkori különbségek miatt természetesen enyhe kétkedés övezte kijelentésemet – na ne már, létezik ilyen?
Pláne, hogy egy szóként említettem a két különböző jelentést tartalmazó szót.
Persze a mi osztályunk olyan, hogy azért simán elfogadták tőlem ezt így, itt még van bizalom nevű csoda.
A yard szó igen érdekes, jelent sok mindent: kertet, mértékegységet sőt, ezt pironkodva jelzem – hímvesszőt is. Ezek szerint a Scotland Yard nem csak a londoni rendőrség központjaként, hanem skót hímvesszőként is értelmezhető? 🙂


A bird már egyszerűbb, madarat jelent.

Olvass tovább

Változik a title hossza

Title, description: több karakter lehet

Eddig – a keresőoptimalizálás szempontjából fontos – title, egy-egy honlap, blog vagy bejegyzés címe nagyjából 60 karakterből állhatott. A description – a honlap vagy honlap oldal leírása – 160 karaktert számolhatott. Azért csak nagyjából, mert más-más értéket adott meg például az All in One SEO és mást a Yoast SEO. Ebbe a számsorba bőven belefért – a példa kedvéért – az ABútor Outlet bútoráruház vagy a Bognár Stúdió ingyenes keresőoptimalizálás, keresőmarketing alapokat ismertető microsite-jának a címe és leírása.

Olvass tovább