• Gyurcsány Ferenc évértékelő beszéde

    Elfelejtjük-e Gyurcsány Ferencet? A magyar közélet meglehet, már régen elfelejtette volna Gyurcsány Ferencet, ha a hatalmon lévők nem akarnának annyira leszámolni, “végezni vele”. De szeretnék elvégezni ezt a sajátos politikai munkát, ám mint valami jó sztahanovisták szépen túlteljesítették a tervet, amelynek következtében Gyurcsányból újból tényező vált, akire oda figyel a sajtó, mert mást nem is tehet, ha érdekes hírekre szomjas a szerkesztő. 2014 február 15-én Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédet tartott, s erről ma így számol be a magyar média. (Vagy ha nem, hát akkor másról. Mármint Gyurcsány Ferenc más oldaláról.)

  • Te kitől nem vennéd át a Kossuth-díjat?

    Az amúgy kedves dalos ember kijelentette, hogy a Kossuth-díjat olyan személytől vehette át, akitől szívesen átvette. Vagyis Gyurcsány Ferenc, mint átadó, szóba sem jöhetett volna, tőle bizony nem vette volna át a díjat. Világos beszéd: ezentúl a díjazottak fogják megmondani, mikor érdemlik ki a kitüntetéseket, mikor, kiktől és hol veszik át.

  • Kerényi új kép rendelése: A sukorói rém

    Az ismerős Nagy Ede vagyok, Kerényi miniszterelnöki tanácsadó úr harmad unokaöccsének, Kálmánkának a barátja. Kálmánka apró termetéről kapta a kicsinyítő képzős nevét, vagyis alapból Kálmánnak hívják. Egyébként az egész Kerényi pereputtyra jellemző, hogy nem nagy emberek ők, mármint termetileg. De ezt nem rosszindulatból mondom, hiszen Kálmánka beajánlott Kerényi úrnál, mondván, hogy pompás festő vagyok, szobafestő, és gyönyörű angyalkákat tudok rajzolni még hepehupás falakra is.

  • Keményen kefélünk

    Vendég bejegyzés. Írta: Balogh Zoltán A miniszterelnök nem volt itthon október 23-án, szócsöve szerint oda szólította a Haza, ahol igaz magyar kell a gáton. Igaz, a brüsszeli “gáton” nem 23-án kellett legénynek lenni, de utólag ez már mindegy. Október 23-án, mellesleg, tízezrek tüntettek Budapesten a jelenlegi kormányzás ellen, de erről sem a szócső, se más abból a körből mostanáig nem hajlandó véleményt nyilvánítani. Ezt rendesen elkefélték.

  • Most teszi hőssé Gyurcsányt Orbán szolga-garnitúrája

    Nem kell ahhoz gyurcsányistának lenni, hogy megállapíthassuk: minden áron bűnöst kívánnak faragni a hatalmon lévők Gyurcsány Ferencből. Ám közben elfelejtik a régi igazságot: a legyőzött ellenfél “feltámadását”, ikonná válását semmi sem szolgálja jobban, mint a szükségtelen erő, a fölösleges, esetleg a félelemből eredő túlfűtött erőszak alkalmazása. Lám, egy dal egyetlen feldolgozása a YouTube videomegosztón hatmillió látogatót vonz, s a gyilkosok szándéka ellenére vált Che Guevara is ikonná.

  • Hőség, pénzügyek és Gyurcsány lánya

    Cefet meleg van, semmi kedvem a valóság darabkáiból összerakni valami értelmeset, 40 fokban reménytelen volna egy ilyen kísérlet. Tehát a darabkák, mindenféle összefüggés nélkül. Azt írja a bankom: a kondíciók meg fognak változni. (Hja, ilyen melegben az én kondícióm se a régi.) De a bank mást ért kondíció alatt, fél oldalon sorolja, mi is tartozik majd a díjemelés hatálya alá. Ha azt mondom minden, akkor nem állok messze az igazságtól. A bank indokol is: ” a Bank működési költségeinek – a Bank érdekkörén kivül álló okból bekövetkező – változása” miatt. Azannya, de szépen megfogalmazták a bankadó miatt történő emelést…

  • MSZP Kongresszus: nyakkendő és Internacionálé

    Aki arra számított, hogy a kongresszuson a “Mint a mókus fenn a fán…” kezdetű dal lesz az “Ez a harc lesz a végső …” helyett a befejezés, az nagyon el van tájolódva! Nekem már az gyanús volt, hogy Gyurcsány Ferenc nyakkendő nélkül jelent meg, jelezve, hogy az MSZP-nek már  nyakkendőre sem futja, vagy ha igen, akkor azt pr okokból mélyhűtík egyelőre, hogy elálljon  jobb időkig.

  • Gyurcsány, tőzsde, short

    Éppen a tőzsdeindexen nyugodott a szemem – fenéket nyugodott, ugrált, mint a fenéken billentett pingvin, azaz még elegáns öltözetben, de már kultúrájában meglehetősen méltatlanul hervadón – számolván, hogy a megtakarított, és korszerűen tőzsdén befektetett pénzem most éppen mennyivel ér kevesebbet.

  • Blog és világ: Megvették a Gyurcsány Ferencet!

    Közismert tény, hogy jobboldali politikusok – a népszavazási kampány részeként -, megalapították a Gyurcsány Ferenc Baráti Társaságot, a névadó lejáratása céljából. Mivel az alapítók elmulasztották az Interneten biztosítani a hír tudatos tovagyűrűzését, (egy régi világ szemléletét bizonyítva egy olyan korban, ahol szerintem a modernitás volna a kulcskérdés), magam nyitottam egy Gyurcsány Ferenc Baráti Társaság 2 nevű blogot a közösségi térben.