Szolgáltató blog: szolgáltatás, marketing, szolgáltatásmarketing
Budapest – településnév, az elnevezés a lentebb olvasható bejegyzésekben olvasható az Insight blogban.
Most nem arról a közismeretről szeretnék értekezni, amely szerint az egészségünket milyen óriási mértékben befolyásolhatja a tudományos háttérrel üzemeltetett sóbarlang.
Nem is a terápiák hasznosságát akarnám bemutatni, se a kiegészítő kezeléseket és eszközöket.
Bár – magunk között szólva -, a Tátra Sóbarlang dohányzásról leszoktatást segítő programját szívesen propagálnám.
Hanem akkor miről ejtenék néhány szót?
Naná, hogy a vendégkönyvről!
Felülírott Zója utcai lakos kijelentem, hogy nagy tisztelője vagyok a tudománynak, beleértve az Akadémia intézményét is. Jelenlegi állapotaink ismeretében, ránk is fér a tudomány jótéteménye, hiszen úgy tekint ránk a földrész, mint Majakovszkij közismert versében a haragos kapitalista vámos a sarló-kalapácsos szovjet útlevélre!
Egyszóval igen vacakul állunk, s úgy gondoltam, Önök nyilvánvalóan látják ezt az Akadémián, és mindent megtesznek a helyzet jobbra fordulásáért.
Ám sajnos Zója utcai lakosként azt tapasztalom, hogy Önök hülyeségre fordítják a drága időt és a tudást, amit a dolgozó nép és dolgozó szüleik pénzén (és az igazság kedvéért tegyük hozzá, a saját szorgalmuk és tehetségük) révén szereztek. Éppen ezért közös kárunk az Önök mostani mafláskodása!
Mi a bánat bajuk van Önöknek a Zója utca elnevezéssel?
Igazolhatom, az utca lakói tulajdonképpen semmit sem tudnak a pécsi Zója utca névadójáról, mint ahogy például az Anna utca vagy az Anikó utca lakóit sem foglalkoztatja, hogy ki a fene valójában a névadó.
Mercedesről például tudnánk, hogy egy autógyáros lányáról van szó, akiről elnevezték ezt a gépkocsi típust, de ilyen gyártmányú autó nem áll a mi négy- és tízemeletes panelok által határolt utcánkban. Ebből arra következtetek, hogy Önök csakis velünk, panelprolikkal szórakoznak, rákényszerítve esetleg az ország leginkább leszakadt térségében nyüglődő lakosokat és mikrovállalkozásokat újabb felesleges kiadásokra. Tulajdonképpen az Önök indoklása az, ami kihoz kicsinyt a sodromból.
A nagy múltú Magyar Tudományos Akadémia honlapján van képük azt írni „a Zója, mint önkényuralmi név használhatatlansága mellett érvelve”, hogy:
„Állítólagos szovjet partizánlány, komszomolista (1923?1941), akit a kommunista propaganda szerint a németek hosszas kínzások után végeztek ki. A szovjet ifjú kommunista példaképe a második világháború éveiben és 1945 után, ezért neve kapcsolódik a kommunista önkényuralmi rendszer fenntartásához, így közterület elnevezésére nem használható.”*
Ilyen érvelést, amely az állítólagos szóval kezdődik, csakis állítólagos tudósok írhatnak le egy állítólagos Tudományos Akadémián!
—–
* http://mta.hu/data/cikk/13/13/63/cikk_131363/onkenyuralmi_nevek_egyesitett_tabla20130327.pdf
—-
Panelprolik, panelpolgárok és akademisták korábban a klaviatúrámon:
Kedvelem az „ipari történeteket”, mert a sztori hatás nem csak az újságírásban hatékony, hanem a marketingben is az. És amennyire én látom, napjainkban kevesen, kevésszer élnek a történetek elmondásának eszközével. Pedig mi, felnőttek is szeretjük a mesét, élünk-halunk egy-egy jó sztoriért, szájtátva hallgatjuk korunk „mesemondóit” például a televízióban, gondoljunk csak a gyors nyelvű stand-up comedy virtuózokra.
– Számomra külön öröm, amikor egy-egy honlapon rövid, ámde különös történettel találkozom – mondom Horváth Péternek, a lámpák urának, a budapesti Fénymánia Lámpabolt tulajdonosának.
„Szemem elől a tested ellebben,
Csak képzete marad itt előttem?„
Fernando Pessoa
A pécsi kiállításról nem írtam akkor, a maga idején, tulajdonképpen nem volt mit mondanom, a három korhű botrány kései ismétlése volt, ezúttal mindenféle megbotránkozás nélkül. A csendéletek fehér színe égett a kitűnő megvilágításban, a termekben a formák kibomlottak, mint a virágok, a tájak száraz íveket húztak a szemünk elé, mint ahogy a száraz bor is ilyesmit húz a nyelvre egy kövér ebéd után, és a színek saját sokszínűségükben mutatták meg magukat.
Kosztya Penkó, Drabália miniszterelnöke – akit egyébként „cáratyuskának” csúfoltak a háta mögött beosztottai – ménkő nagy íróasztala mögött a szokásos napi, kémek és nagykövetek információiból összeválogatott titkos jelentést olvasta.
Fontos ügyek tucatjai kerültek Kosztya Penkó szeme elé, melyekben rakétákról és dollármilliárdokról esett szó, amely ügyek lényegesen befolyásolják egy ország érdekeit, s így ama ország miniszterelnökének tetteit és hangulatát is, szóval fontos ügyek, melyek olvastán – ha a vodka és az orvostudomány nem mérsékelné a hatást – fölmenne a legkitűnőbb miniszterelnök vérnyomása is.
De Kosztya Penkót más miniszterelnöki fából faragták, ő orvosi segítség nélkül is simán átvészelte ezeket a híreket.
Az utolsó hír, kicsit másmilyen volt, mint a többi, Kosztya Penkó kicsit kelletlenül is állt neki, mit érdekli őt Kína és az USA után a kis Brutália, se aranyuk, se olajuk nincsen, a mitugrász miniszterelnökük labdába se rúghatna egy medvevadászaton, meg se tudná különböztetni a sörétes puskát a sörényes muszkától!
Aztán ahogy beledöcögött gomb szemével a sorokba, az arca egyszer csak kipirosodott, szeme szikrákat szórt, elbődült mint egy megsebzett vadállat, felegyenesedett, a papírt összegyűrte, a padlóra dobta és taposta, taposta, taposta…
– Én barom állat, már majdnem elfelejtettem neki a pimaszságait, a nagyképű szövegeit, én barom állat! Jössz te még gázért, vagy ha nem azért, hát másért!
A szomszédos szoba, a titkárság párnázott ajtaját valósággal áthasította Kosztya Penkó üvöltése. A titkárság, ahol egyébként a Moszkva kölni illata lengett be minden női hajlatot, öblöt és dudort, Másenka és Draszt Vujtye tábornok birodalma volt.
– Na, most ért a cáratyuska a brutáliai utca- és térnevek változásaihoz. Hát nincs ezeknek több esze, minthogy oktalanul magukra haragítsák? Mit nyernek ezek ezzel? Semmit! De hogy mit veszítenek, azt majd meglátják! – hadarta az OKTALANUL szót kihangsúlyozva Draszt Vujtye tábornok a remegő Másenka felé.
Rózsákat öntök a lábad elé! – adhatnék címet a FLEURT Bazilika virágkompozíciójának, amellyel éppen flörtölök.
Na nem úgy, hanem a távolból, webmarketing tanácsadóként.
Vannak olyan dolgok, amelyekkel dolgozni gyönyörűség, ám azért gondok is akadnak.
Órákig nézem a virágokat – a munkával alig haladok.
Az orrom időnként megtelik illatokkal, mintha magam is ott ténferegnék a virágboltban.