Sztárok és sztár okok

Vendég bejegyzés, írta: Balogh Zoltán

Egyre inkább kedvencem a tévé, sokat tanulok mostanában az igénytelenségből, a hisztériából, a manipulációból.
Egyik szellemi öncsonkítóm lett például, az ertéel-es nyalóvilág-fájv, ahol szinte minden élő, miután megvágták.
Főképpen a profit az élő.
De a reklámokon túl a betelefonáló, demokratikusan szavazó is élő.

Tudták, hogy minden, emelt tarifás telefon után, a megrendelő a kilencven százalékát kaszálja a hívás díjának? Naná, hogy a kieséseket addig húzzák, míg lehet.

Kezd tehát érdekelni, hogyan válhatnak génhibás nonémek nemzeti hőssé.

Ez érdeklődésemben a másik véglet, a királyi tévé is megerősít.
Tavaly, egy úgynevezett európai dalfesztiválon, a külföldi kritikusok által csak lófogú transzvesztitának titulált magyar családanyát, mielőtt megmérettetett volna, itthon sztárnak kiáltották ki.
Mint 1919-ben a Tanácsköztársaságot.
Bukott is mindkettő.
A sztáranya azóta C-vitamint reklámoz.

Maradva a királyi sztárkörben: két napja habzik a bulvár attól, hogy az egyik szépreményű sztárocska, Kállay-Saunders András (?) kiakadt, először a köztévén nyilatkozott:
– Nem szeretnék kifogásokat keresni, de a fülesem nem működött, én nem hallottam semmit!

Szerencsére Facebook-oldalán  (hivatkozás: Hir24) közreadta kibukásának igazi okát. Szó szerint:

„nem ertem hogy miert nem lehetet nekem ujra enekelni a dalomat, es masnak lehetet. SZ.RT SE HALOTAM A FULESEBOL. mielot el kezdet a produkciom , oriditotam a stabnak es utotem a fulemet hogy NEM HALKOK SEMITTTTTTTTTTTTT… es mit mondtak nekem? 5 masodperc kezdodik az adas. tobet er a dalom enel. en soha nem panaszkodok de ez nagyon nem volt igazsahos…..”

K. S.-A. még nemzeti hőssé is válhat. Ha nagyon akarjuk. Benne van a mai magyar társadalmi pakliban a lehetőség.

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Sztárok és sztár okok” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!