Szendrey Júlia és a magyar Mikulás

A magyar Mikulás Koppenhágában Szendrey Júlia szobránál

Andersen igaz meséje: A rendíthetetlen ólomkatona

Nem hittem volna, hogy felnőtt fejjel mese után fogok kutakodni majd mese fog mély szomorúságba taszítani!
De kezdjük az elején!
Hol volt, hol nem volt, egy kis Óperencián inneni királyságban volt egy forradalom és szabadságharc, s abban egy daliás költő is viaskodott, bizonyos Petőfi Sándor.
Ennek a deli magyar vitéznek gyönyörű asszony jutott feleségül, bizonyos Szendrey Júlia!
Ez az asszony nem csak szép volt, nem csak rajongott Sándorért, hanem költő is volt, sőt műfordító.

Az elbukó szabadságharcban elbukott az asszony szerelmetes férje is!
A nő vígasztalhatatlan volt, de gyermekeit gondosan nevelte, s mesét is fordított, országa, a kicsiny, Kárpátok közé szorított királyság minden gyermeke számára.
Andersen meséi is az ő fordítói tolla alól szaladtak szét gyors lábakon szerte az országban.
Köztük A rendíthetetlen ólomkatona is (igaz, ő elvileg lasabban)…

Telt múlt az idő…

2019: Koppenhága, Mikulás Világtalálkozó

Az évi rendes Mikulás Világtalálkozó magyar küldötte – és hű társa, a jó útra tért Krampuszina – ez évben felkereste a csodák csodájára Koppenhágában felállított, az Andersen-fordító Szendrey Júlia szobrát!
A képen fent éppen ólomkatonát ad a mi Mikulásunk Júliának!

Emiatt kerestem a weben a mesét! Tulajdonképpen kettős szorításba kerültem, mert maga a mese is igen szomorú, de Júlia és Sándor története pontosan párhuzamba állítható azzal!
Vajon mit érzett hősnőnk, amikor Sándorunk halála után fordította ezt a mesét, amelyet mintha csak róluk mintázott volna – bár ágyazott más ruhák alá – Andersen?
Nekem mindenesetre keserűség lepte el a szívemet, mintha csak gonosz sárkány köpte volna rá!

Júlia

Nézem a Wikipedia bejegyzését, s látom, mennyi igaztalan vád érte Júliát az új házassága miatt.
Mintha cserben lehetne hagyni egy holtat!
Mintha elárulható volna az egykor volt szerelem!
Mintha egy újabb házassággal el lehetne árulni a hazát!

Itt olvasom, hogyan vallott Szendrey Júlia a halálos ágyán ( a sors egyébként gonosz módon korán elvitette a halállal a rákbeteg nőt):

„Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”

Lám így jártam: szomorúságot kaptam egy fényes nyári napon – a Mikulástól!

*****

A magyar Mikulásról és megítéléséről többet itt lehet megtudnunk:

Szólj hozzá!