blog

Spiró hokedlije

Derekas helytállásnak is mondhatjuk, ha az én derekammal másfél órát ülünk egy hokedlin, hallgatva egy bányásztelep szegényes konyhájában két szegénységbe penészlett, fáradt, középkorú ember lamentálását.
A Spiró darab a tegnapi rádió hírekkel kezdődött, gondolom, a rendező így akarta teljesen frissé, echte maivá tenni az előadást. A hírekben, mintha a  rádió hírszerkesztője is Spirót akarná támogatni a mondandója kiteljesítésében, nagydarab pénzekről esett szó, Zuchslag sokmilliós adótartozásáról, amelyről ma még Lucifer is megemlékezett a blogjában, jelezve, hogy az adótitok megsértésének esete forog fenn, vagyis ebben az országban már semmi sem számít.
Mondhatja most a kedves olvasó, hogy a fészkes fenébe jön a tegnapi előadáshoz egy mai blogbejegyzés, de én kinevetem a kedves olvasót, hiszen a derekam tegnap éppen úgy fájt a hokedlin, mint ma a számítógépem előtt és ez a derékfájás nagyon is összeköti az események szálait.

Sőt, az idők múlását is a derekam fájása  (vagyis a Spiró darab fogyasztása) előtti boldog időkre és a hokedlizést követő fájdalmas órákra oszthatom.

Még a kőkemény faalkalmatosság gyötrése előtt került szemem elé a NOL cikke Perverz kapitalizmus címmel, melyben  Zsolnai László közgazdászprofesszor egyebek mellett a pénz és a boldogság közötti összefüggést eképpen taglalja a kérdező újságírónak:

“- Drámai erejű vizsgálatok bizonyítják, hogy a jelenlegi pusztító fogyasztás nem hozza el a remélt megelégedettséget. A boldogság közgazdaságtana – van ilyen – több tízezres mintán vizsgálta a kérdést. Kiderült: a pénz boldogít, de csak egy határig.
– Hol az a határ?
– Úgy 10-15 ezer dolláros egyfőre jutó GDP-nél.
– Vagyis körülbelül Magyarország jelenlegi szintjén.
– Pontosan. Amit ha megtripláznánk, ott tartanánk, ahol az USA, de nem válnánk elégedettebbé…”

A Spiró darab hősei még messze nem voltak a 10-15 ezer dolláros határ közelében sem, ebből adódóan szabályos szenvedésként élték meg a lottó ötöst, amely 605 millió forintos nyereményt hozott volna kopott életterükbe, a cselekmény színterére, vagyis a konyhára.
Azért csak volna, mert inkább elégették a kínlódást-félelmet-szorongást okozó szelvényt, mintsem, hogy állandó nyűglődést, konfliktust teremtsen az számukra.

Vagyis Spiró elvégzett egy íróra szabott felmérést, amelyben azt vizsgálta, hogy van-e olyan mélysége a szegénységnek, amelyen már a pénz sem segít, vagyis nem is boldogít.

A darab tulajdonképpen ennek a “felmérésnek” az eredményét ismertette, s a közönség hol kacagott, hol könnyezett, hol mérgelődött, hol pedig magára ismert a konyhában szétszórtan elhelyezett hokedliken.

Magyar hokedlin ülni manapság meglehetősen nehéz, Spiró hokedlijén meg pláne – még másnap is rendesen hasogatja az ember derekát.

***

Az élmény a Pécsi Harmadik Színház (Prah című darabjának) előadásán ért.

Kapcsolódó írások:

Lucifer – Miért?

Színházban voltam már máskor is:

Színházban voltam – Grace és Glória megterhelve Aristoval

7 hozzászólás

  • Bognár László

    Spiró helyett Horatiust ajánlom, vagyis hokedli helyett a kerevetet. Egészen más élmény fekve a művészet 🙂
    Másutt már hivatkoztam rá, de ide illik igazán: a nagy nyereményesek öt év után többségükben rosszabbul élnek, mint a nyereményük felvétele előtt!
    Suba subához, guba gubához, ember a maga megszokott világához (ért).

  • chiara

    Vagy esetleg a fogyasztás nem boldogít?
    Még van az a pénz, ami javítaná a közérzetemet, de a boldogításhoz lehet, hogy nem lenne elég… 🙂

  • chiara

    Ja, még egy okosság eszembe jutott:
    A pénz csak az anyagi problémákat oldja meg.
    Illetve a fentiek alapján: néha anyagi problémákat generál. Pl. Mit is kell csinálni a pénzzel, ha van? Elképzelem, ahogy valakinek (sokaknak) egy szál bejáratott megoldási lehetőségük nincs erre az opcióra. És ha még rugalmassággal vagy kreativitással sem áldotta meg őket a sors, akkor intéződik el, hogy 5 év múlva híre-hamva se legyen a pénznek…

  • Bognár László

    Ehhez hozzátehetjük, hogy általában a nyertesek nem beruházást, hanem “felruházást” valósítanak meg és nem számolnak a fenntartás költségeivel.
    Ráadásként ott a dilemma: ugyanazt az életet éljék-e mint annak előtte, de “dőzsölősebb” kivitelben vagy más minőségű életet. Csakhogy mint mondod is, a más minőséghez nincs meg a minta (és esetleg a rugalmasság, a kreativitás sem).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük