RB – régi bejegyzés. Rövidítve megrövidítlek :-)

Ezt találtam 2006-ból származó „elektronikus füzetemben”,  vagyis régi bejegyzés, hozzászólásokkal (amelyekből ide is csippentek egyet-kettőt):

A SOE megvan? (Sajnálatos Októberi Események)

Ma levelet kaptam az Internet Marketing Klubtól, hogy a „sűrű őszi közéleti események” miatt az „Év honlapja 2006” marketingkommunikációs pályázat határidejét kitolták november 8-ra!

Mit ne mondjak, nekem nagyon tetszik a „sűrű őszi közéleti események”-re való hivatkozás, amit tüstént le is fordítottam „magyarra” = SŐKE.

Az eredeti kiírást jóval az ISZITAV, vagyis az Iszonyatosan Idegesítő Tavaszi Választások után kaptam meg, már akkor azon az állásponton voltam, nem indulok, a SZAROK miatt. (Szigorú Akaratom a Romantika Okos Kerülése).

Felkopott állal nehéz felkapottnak indulni

Ugyanis nevezési díj is van, s mivel FÁ vagyok, (azaz Felkopott az Álam), csakis akkor indulhatnék, ha a kiíró SZMSZ-e megengedné a KAF-ot, azaz a Koldus Alapból Finanszírozást számomra.)

Ha ez lehetne, akkor a BLOG-ommal indulnék el a versenyben, VGYVN alapon. (Vagy Győzök, Vagy Nem.)

De minden tiszteletem az IMK-é (Internet Marketing Klub), mert ők legalább SZÁV, azaz Szóba Álltak Velem!

Pedig nem is pályáztam!!!

***

Eddig 14 komment érkezett

1. myrtille
2006. 11. 03. 16:49
:)))

2. cigányok ideje
2006. 11. 03. 20:54
Érdeklődve olvastam az ISZITAV-ot /Iszonyatosan Ingerlő és Tanulságos Vallomá/Nem volt meglepő a SZAROK./Szándékos Alászállás a Romantika Ovodájában Kerülendő/Magam is tagja vagyok egy FÁ-nak /Felkopott Állúak /.Ami a KAF-ot illeti /Koldusok Anonym Forrása /jöhetne egy kis eurós pénz a blogolóknak is.Akkor is két lehetőség állna fenn VGYVN /Vagy Gyarapodunk Vagy Nem /Itt már csak a SZÁV segít!/Szoros Állami Védelem /
Üdv

3. Bognár László
2006. 11. 03. 21:06
Kedves Cigányok Ideje!
TIV, azaz TÖK IGAZAD VAN 🙂

4. myrtille
2006. 11. 03. 21:25
SZJEL
🙂

6. Bognár László
2006. 11. 04. 7:08
Kedves Myrtille!
Mi a SZJEL? Szerinted Jól Elvagyunk?

7. myrtille
2006. 11. 04. 7:19
Szavakkal Játszó El Lobo

12. Zebra
2006. 11. 05. 17:53
Hát ilyen volt SŐKEsége…

13. Bognár László
2006. 11. 05. 19:14
Nem tudom már…:-)

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!