Rádió

Pécsi Rádió“Mintha egy ellenvilágból hallottam volna híreket, ahol minden jó és szép, egy megvalósult Örkény novellát, midőn a magyarni a világ nyelvében valami jót jelent.” – írja Balogh Robert mai facebook bejegyzésében.
És ezzel beindította bennem az emlékezést.
A magyar rádiózás tele van egészen meglepő fordulatokkal, s nem is tudom, örüljek-e vagy bosszankodjam azon, hogy itt a végeken sikerült átélnem – bár mellékszereplőként – néhány pillanatát.

A nyolcvanas évek végén A Carden jelenség címmel  írtam egy glosszát, amit megmutattam egykori főiskolás osztálytársamnak, Kovács Attilának, aki zenei szerkesztőként adta a ritmust az akkori Pécsi Rádióban. Attila magához vette a géppel írt papírt és odaadta Balogh Zolinak, aki a stúdió főszerkesztő helyettese volt. Ő elolvasta és behívott a rádióba, mondjam már bele a mikrofonba, amit írtam – s ezzel, mint jegyzetíró, fel lettem fedezve a magyar rádiózás számára 🙂

Írtam és mondtam a magamét, bemerészkedtem más rádiós műfajokba is, két év alatt mintegy hetvenszer hallhatták a Pécsi Rádió hallgatói a felkonfokban, hogy “jegyzetírónk következik”, vagy “hallgassák meg külső munkatársunk riportját”.
Akkortájt a Dunántúli Naplóban és másutt is jelentek meg írásaim.

Egyszer többek összefogásával, a hajléktalanokat segítendő, a rádiós jegyzeteimből és különféle lapokban megjelent rövidebb társadalmi-politikai tartalmú írásaimból a hajléktalanok akkori szervezete kiadott egy kis füzetet.
A füzetecske a Rendszerváltás jegyzetekben címet viselte, a hátlapján az állt, hogy 29 ,- Ft; A kiadvány megvásárlásával a Pécs-Baranyai Munkanélküliek Érdekvédelmi Egyesületét támogatja. Majd még apró betűkkel: Molnár és Társa Kapospula.

A Dunántúli Napló 1991 kora nyarán hírt is adott a kiadványról, megemlítve, hogy abban főként a Pécsi Rádióban elhangzott jegyzeteim kaptak helyet, ahol külső munkatársként koptatom a mikrofont.

Legnagyobb meglepetésemre néhány nap múlva a Pécsi Rádió, ugyancsak a Dunántúli Naplóban helyreigazítást tetetett közzé, közölve az akkor még százezres olvasótáborral, hogy Bognár László nem külső munkatársa a Pécsi Rádiónak!

Magyarán a rádió elhatárolódott saját magától.

Örkénynek nyilván arcizma sem rezdült volna, nekem viszont rezdült.

Próbáltam utána járni a dolognak, a rádió főszerkesztője nem fogadott, így Pauska Zsolthoz fordultam, aki akkor a MUOSZ helyi szervezetének valamilyen tisztségviselője volt.
Zsolt igyekezett becsülettel tájékozódni, összehozott egy beszélgetést a Pécsi Rádió főszerkesztőjével.
A nagyszerű férfiú olyan alkut ajánlott, hogy néhány hétig ne menjek a rádióba, de aztán visszamehetek, ha nem ragaszkodom a balhéhoz, mert ő nem járatja le a rádiót azzal, hogy a Dunántúli Naplóban helyreigazíttatja a helyreigazítást.
Ezt az alkut én nem fogadtam el, így ért véget a kapcsolatom a Magyar Rádióval.

***

Még egy rádiós emlék:

Dráva Rádió: vissza a városba!

Szólj hozzá!