blog

Prekuláré

Pillangószív helyett BéDéKá pályázatára
Az első rész, amely a kedves Furbájol címet viselte, tulajdonképpen ?Donki Hóte meg a mancsa? alcímmel vonult be a világirodalomba.
Arról szólt – mit szólt: zengett, süvített, dalolt, egekig verte a hancurt -, hogy hősünk, Donki Hóte miként helyezte ménkő nagy tenyerét szerelme, Dúl Pínea fenekére, mielőtt felmentek volna Donki telephelyére, egyidőben ütni a gondtalan gondolatot egy közös blogba és ugyanakkor?, na, de a szemérem, amely tiltja e hóbort borús bemutatását, útját állja a bozontos kifejezésnek.

És íme, Hölgyeim és Uraim, máris itt a második rész, a Prekuláré, amely az elsőt követve izegi-mozogja be magát a köztudat tengerén át az irodalom és a művészet főtengelyébe.
(- Apád kákáján keress, te csomógyerek! ? mondhatnám a logikai hibák után kutakodóknak!)
De most adjuk át a szót magának, Donki Hóténak.

Ám nem kell neki!

Ne csodáljuk persze, hogy szava sincs.
Dúl Pínea, a vérbő, a gyönyörokádó mikádójában az imént ment el, nem úgy, hanem suhanva, mintegy méterrel követve a saját feltúrbózott nemiségét, konkrétan annak hamvas bimbaját.
Ám alighogy, kopogtattak.
Mint kartács, pengett a jöveteli szándék jele a torzonborz, szét- és összehányt bútorokon, amelyek alig fertályórája még a bithancúrt viselték meghökkenve a módozatok sokkoló változatosságán.

– Gyere be, Baz Ki, szólotta Donki, gondolván, tényleg Baz Ki az, a barátja.
Ám aki betoppanott a hívó szóra, az Fernand Ez volt, az ezredes, a bűnök üldözője, ballonban persze, a példakép leképezésének mintaképeként.
– Füvezünk, füvezünk? ? rikácsolta a tüdejéből a kíváncsi kérdést. A szomszéd jelezte, Ab Óvó, a hűlt helyét a józan észnek!
– Házkutatásid van? Mert ha nincs, húzz el!
Frász repült ekkor, taknyot belekbe henteregtető, koppányosan koppanó.
– Jól jegyezd meg, Fernand Ez vagyok, az amerikai kölcsön-kopó, az efbíáj alkalmazott.
Donki Hóte megnyugodta magát, mégsem valami bér-béltaposó a szörnyű vendég! S mikor az útjára engedte az újabb vallató-pofont, a tájjellegű nyújorki frászt, Donki Hóte kivédte azt felemelt felkarilag.
– Lassú vagy haver, mint az Apeh, ha sok pézről folyik a szó! ? s azzal az iménti nyaklevest vissza magyarost, hogy az ezredes kiterült, mint egy alabamai béka, taccs!
– Ohje, rettegett Pannon Puma ? nyögte a kába ami, emelkedvén a padladtról, lustán, mint az életszínvonal, ohje, hozom a papírt.
S azzal tényleg el, de odakünnről még fenyegetőn visszamordulta a halálos nyújorki szlenget, a bicsellit:
– Prekuláré!

——————Nyugi – Vége van! ——————

A kiírás itt e: Prekuláré

16 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük