blog

Blog-kérdés

Mi lesz a játszóterekkel meg a gyerekekkel?

Lehet, hogy októberben megint másról fognak szólni a szavazataink, mint amiről normális körülmények között szólniok kellene.
Elvileg az volna a kérdés, hogy a településünkön kit bízunk meg közös ügyeink intézésével, de sikerült újra – mint a legutóbbi népszavazáson is – olyan körülményeket teremteni, amelyek között más kérdésekre fogunk válaszolni!

A FIDESZ azt reméli és sugallja, hogy a kormányzat elleni tiltakozást fogják kifejezni a szavazataink, az együvé tartozást a békésnek mondott tüntetőkkel, s benne lesz abban a magyar voksban nemcsak az Úristen meg Erdély a székelyekkel, hanem Gyurcsány politikai megbuktatása is.
És meglehet, valóban más kérdésekre fogunk válaszolni, mint az utak és a játszóterek gyors rendbe tétele.
Ugyanis szó sincs ilyesmiről most a magyar közbeszédben.

Hanem inkább arról, hogy ki a felelős az ország állapotáért, mikortól kezdődött el értékeink, hírnevünk, megbecsültségünk és önbecsülésünk “lepusztulása”.
Arról beszélgetünk, hogy miképpen történhetett meg a köztelevízió elleni bandita-roham, vagy hogy ki a felelősebb a nemzeti vagyon bányákba, utakba, szőlőkbe, bankokba menekítéséért, magyarán, ki lopott többet és elébb a nép – vagy más ízlés szerint megfogalmazva – a köztársaság vagyonából.Arra is választ keresünk majd: miképpen lehet a szebb jövőnek trágár szavakkal nekimenni, mint ahogy az a kérdés is benne lehet a voksokban, vajon miért mondjuk békésnek azokat a tüntetőket, akiknek a szónokai – az adott helyen éppen tényleg békésen, tapsviharba öltözötten – erőszakra épülő népfelkelésre buzdítanak.

És se szeri, se száma a kérdésnek, amelyre ki-ki vérmérsékletre, elkötelezettségre, hitre-haragra hagyatkozva – válaszol a vokssal!
De mi lesz a játszóterekkel – és a gyerekekkel?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük