Periklészről és pompás paripákról (Csepeli György blogjáról)

Hej, az a debreceni Leonardo-kiállításról szóló poszt abban a híres blogban! A művelt ember sóhajtása, amelyben Csepeli György úgy viselkedik, mint aki megfogadta a saját tanítását, a Türelem c. posztjának Periklészről szóló példabeszédét!
Nem vesz tudomást arról, hogy ha Magyarországon feltűnik egy ló, jelen esetben egy pompás műanyag paripa, hát azonnal akad jelentkező, hogy ő volna az igazi, büszke lovas. Egy ekkora ló – ahogy olvasom másutt -, külön kihívás a debreceni politikusoknak, mindig is ekkora lovat akartak a fenekük alá – de Csepeli György, mint Periklész türelmét gyakorló demokrata, erről nem vesz tudomást.
Csakis Leonardoról beszél!

???????? – írom ide görögül, a kultúra nyelvén. Rettenetes nehéz a periklészi úton menetelni, tűrni nyelve az ártó szándékúak szózuhatagát, a műveletlen polgártársainkról lekoszló trágárságot, tűrni innen és onnan a szitkok áradatát…
De a lényeg, a dilemma lényege: lehet-e egyáltalán bármiről úgy beszélni Magyarországon, hogy ne keveredjék bele a politika? Tudunk-e úgy beszélgetni kultúráról, emberi létről, életről-halálról – mintha körülöttünk nem ez az – olykor őrületre hajazó -micsoda volna?
Csepeli György most megpróbál így tenni – nagyon szorítok, hogy sikerüljön neki!

Csepeli György blogja

“Periklészről és pompás paripákról (Csepeli György blogjáról)” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Basahalom!
    Számomra nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy VAGY neked, VAGY Csepeli Györgynek van igaza!
    Ugyanis az általam igen kedvelt blogod egy kitűnő városi blog, amely tükrözi és kritikával illeti Debrecen életét – s nekem, mint távol élőnek, izgalmas módon bemutatatja azt. (Mondhatnám, sokkal közelebb hozza hozzám Debrecent, mint a bugyuta városmarketing.)
    Csepeli György, felfogásom szerint, most nem mint politikus, hanem mint művelt ember nézett Debrecen elhíresült műanyag lovára, s Kósa feneke nélkül próbálta értelmezni azt! Én ezt IS igen helyénvalónak tekintem.
    Az más kérdés, hogyha a lóra pattanás jogosságának elismerését vélnék ebben felfedezni a debreceni “éhes fenekűek”. Ugyanis ezzel éppen azt bizonyítanák, hogy ők nem képesek másként gondolkozni Leonardoról, csak úgy, hogy az ő lova az ő ülepüket illeti meg.
    És azért ez igen gyönyörű látlelet volna 🙂

  2. nekem az a tapasztalatom (bár azért nem túl sok van), hogy nem lehet. a tesóm művész, és a dolgok aktuális állása szerint (lehet, mindig is így volt) nem értünk egyet a politikáról szóló diskurzusainkban. és beszélhetünk bármennyit is a kortásr művészetről, mindig belekerül valahogy a politika. beszélhetünk a családról, akkor is. ritka találkozásainkkor mindig sikerül összevitatkozni valami politikai témán, aztán mindketten csalódottan legyintünk, hogy a másik meg van zuttyanva politikailag. hogy hogy lehet, hogy nem látja azt, ami nyilvánvaló.

    (szerintem) Mo.-nak többek között az is a baja, hogy homogén társadalom, a zsidókat elvitték, a németeket kitelepítették, a cigányok nem számítanak (nem politikai tényezők – még), és többnyire hermetikusan elzárva élnek a társadalom többi részétől, a többiek meg olyan kevesen vannak, hogy mégúgyse, nem megy végbe az a folyamat, ami megtanítaná az embereket arra, hogy hogyan kezeljék a másságot. szerintem ez az egyik oka, hogy mindkét fél elvárja a másiktól, hogy hozzá idomuljon – nem tudnak mit kezdeni a másik másságával.

  3. Kedves Csepeli György!
    Köszönöm megtisztelő látogatásod blogomban és köszönöm az inspirációt is!
    Bár megjegyzem, a centrum felkent gurui azonnal rápattannának műanyag paripáikra, előrántanák műanyag kardjuk, s rámrontanának 🙂

Szólj hozzá!