Pécsett beletenyerelnek a kultúrába

beletenyerelés a kultúrába
Beletenyerelnek

Kizökkent az idő. Most éppen a püspök úr tenyerel bele Pécsett a kultúrába, a lengyel női kiállítás kapcsán szórja a tutit, a liberális veszedelem ellenében emeli fel a szavát. A múlt visszasóhajt, s ne legyenek illúzióink, hosszú lesz ez a sóhajos lehelés. Rend lesz, fegyelem, családszerető népek ügetnek majd fegyelmezetten az állami és az egyházi intézményekbe.

Persze másként is felfoghatjuk ezt, a püspök úr gerillamarketinget folytat a kiállítás érdekében. Ha nem ágáll ennyire, talán fel sem veszem a választék-palettámra a lengyel csajok kiállítását. De így most felvettem, s a neten tájékozódtam is egy kicsinyt, és most együtt örülhetünk a püspök úrral, hogy Pécsre beszökött egy friss szellő, tavaszi ágacskákkal játszani, pedig ősz van.

Ha a püspök úr nem háborodott volna fel ennyire, akkor erre a hétre nekem elég lett volna Rippl-Rónai kiállítása is, és akkor most nem lenne semmi baj, mert Kunffyné mosolya nem hordoz semmiféle szexuális üzenetet, pláne nem lázadást a múlt század elején készült pasztelen. Olyan rendes kis polgári kép – ez volt a kedvencem a kiállításon -, az ember nem is gondol a képen szereplő asszony lába közé.

Hanem azok a lengyelek, akik ENNEK a századnak az elején asszonyok, azok még a lábak között is éreznek ezt-azt.

***

Vlagyimir Ognyov esztéta szerint “a sablon kiküszöbölése a költőnek egyben társadalmi feladata is. A szokatlan jelző nemcsak egyszerűen bámulatba ejti az olvasót, hanem felébreszti azt a benne szunnyadó képességet is, hogy a világot fiatalnak, újnak, örökké érdekesnek lássa.”
Vajon a bloggernek van-e társadalmi feladata? Egy blogbejegyzés lehet-e szokatlan jelző?
Ilyesmiket kérdezek magamtól, de hessentem is el ezeket a gondolatokat – indulok vissza a munkámhoz. Nem akarok blogger lenni!

Szólj hozzá!