Páva beiktatásához Pécsre hozzák a koronát is

king
Polgármesteri beiktatás

Időközi koronázás

Közismert tény, hogy a pécsi időközi polgármester választást Páva Zsolt, a FIDESZ jelöltje nyerte meg. (Kétharmad-egyharmad arányú győzelemmel szerezve meg a polgármesteri széket Szili Katalinnal, az MSZP jelöltjével szemben.)

A kampányban a  politikai marketing számtalan arcát felmutatta már, s akik azt gondolták, hogy a választások végeztével a kampánynak is vége szakad, azokra még számos meglepetés vár.

Itt van mindjárt a nép előtti nyilvános mennybemenetel – vagy minek is nevezzem az aktust, amellyel Páva Zsolt nem csak a szokott helyen, a közgyűlés falai között teszi le esküjét, hanem a Széchenyi téren is, a nép előtt!
Népünnepély is lesz, rangos dalosok fogják zengeni a nótát, ingyen, pl. Rózsi is, a Demjén, akit legutóbb a fogorvosi rendelőben láttam utoljára Pécsett, s mondhatnám, ugyanúgy be volt rosálva, mint én.
De most nem rosálni, hanem énekelni fog a mennybemenetel fényét emelendő.

Az ismeretlen MSZP-és szavazó sírja

Ha minden igaz, a korona is Pécsre költözik a jeles alkalomból. Na nem Rózsi miatt, hanem a FIDESZ-győzelem fényességét kápráztatni még magasabbra, messzebbre látszóbbra. A korona útvonala a bevált vizeken, a Dunán le, Mohácsig – itt kis kitérővel tömegsírba temetik az ismeretlen emeszpés szavazó műanyag csontvázát, hogy a jobbikosok is kapjanak valamilyen emészthető morzsát! Innen aztán gyalog viszik a koronát a pécsi színhelyre, egy bársonnyal letakart kempingszékre helyezve azt. Páva beszéde alatt a korona moccanatlanul marad, majd amidőn váratlanul és spontán előlép Orbán Viktor, hogy a kamerák kereszttüzében gratuláljon a fényes győzelem letéteményesének, akkor majd a lelkes tömeg moraja közben moccanik. Ezt a forgatókönyvet persze még nem hozták nyilvánosságra, de annyira kézenfekvő, hogy így lesz, hiszen a győzelem narancsából az utolsó cseppig ki kell csavarni a benne rejlő politikai potenciált.

Nagy buli lesz.

***

Ajánlom még:

Politikai marketing

“Páva beiktatásához Pécsre hozzák a koronát is” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Nem tudom, mennyire végleges a forgatókönyv, de mindenképpen javasolnám, hogy a Széchényi térre költözzön át a műjégpálya, hogy a nép a tér jegén kiálthassa ki a döntést.
    Majd aztán lehet álruhában járni a vidéket és igazságot tenni.

  2. Mi van???? Ez csak elírás lehet! Ha igaz is, akkor is csak a Kiskirály-koronáról lehetne szó! ::)))

    Nálunk a győzelem narancsa mindig a realitás citromává lényegül, figyeljünk csak!
    Ezzel együtt és ettől függetlenül azt gondolom, hogy a regnáló kormányzatnak már régen , magától át kellett volna adnia a stafétabotot! Mostmár soha nem tudható meg, hogy vajon a fiúk – a narancsszínű citromligetből – vajon mit is kezdtek vona a válságos stafétabottal. Bár meggyőződésem, hogy ekkora ökörségeket ők is simán, csípőből produkáltak volna, csak “okosabban”!
    Mindegy, a lényeg, hogy végre valami mozdulni látszik! És a véleményem az, hogy menni mindig fontosabb, és jobb dolog, mint egyhelyben ácsorogni. Ugyanis ha esetleg nem jó az irány, amerre poroszkálunk, azon még változtathatunk, méghozzá a közben megszerzett tapasztalatokat is kamatoztathatjuk. De arra az egyhelyben topogásra, amit a mostani kormányzat művelt és még mind a mai napig művel, egyszerűen nincs, nem lehet bocsánat!

  3. FYGureout királyság-köztársaság témájú megjegyzésére
    itt reagálok, mert sajnos nem enged be az oldala a saját Google jelszavaimmal. Nem is értem, hogy lehet? ::(((

    A svédeknél, norvégoknál, dánoknál, hollandoknál, spanyoloknál, de az angoloknál ma is királyság van. Ám ez a királyság nem az a királyság. A királyok ott nem uralkodnak, nincs hatalom a kezükben , ha mégis, az igen csekélyke. Dolguk, szerepük az államfői tiszt betöltése , és ebben az értelemben korlátozott. Vannak köztársasági elnökök, mint pl. az amerikai elnök, aki/lk náluk jóval befolyásosabbak, azaz “erősebbek”. .Kvázi az említett országok a maguk sajátos királyságaikkal együtt is lényegében – politikai közéletük okán, ami a republikanizmus követelményei szerint működik -.nem mások, mint köztársaságok.

  4. A műjégpálya??? A Dunát! A Dunát! tereljük el…. a Duna jegén mégiscsak más lesz.
    Teccik ez nekem, azért még lennének ötleteim. Zámbó Jimmy? No? Király!

  5. Kedves Barátaim!
    Pillanatnyilag ott tartunk – sine ira et studio (vagyis harag és részlehajlás nélkül mondom, miként Tacitus okította) – hogy:

    1) a jelek szerint az MSZP városi frakciója megy a jég felé, ketten jelezték kiválásukat, akik egy frissen független (korábban szintén MSZP-s városatyával) baloldali frakciót alakítanak, s támogatni fogják az új fideszes polgármestert!
    Az MSZP-SZDSZ koalíció szadesz-szárnya is lebegteti a kiválást.
    Az SZDSZ pécsi szervezete korábban egyszer már levált a helyi hatalomról, akkor a FIDESZ-t hagyta faképnél, s állt át a szocialistákhoz. Most nagyon úgy néz ki, hogy visszaszerettek az eredeti menyasszonyba.

    2) Páva Zsolt kvázi ígéretet tett a kiváltságok felszámolására. (képviselői parkoló megszüntetése, igazgatósági tagok létszámának csökkentése…)
    Vajon a nem, vagy alig látszó kiváltságokkal mi lesz? Azok is megszűnnek vagy csak a vazallusok arcképe változik? A szolgálat és az “uralkodás” viszonya vajon az új felemelkedők esetében milyen lesz?
    Ugyanis ezen múlik, hogy mondjuk 10 év múlva ugyanez az ünneplő tömeg kinek a nevét kiabálja lelkesen a Széchenyi téren!

  6. Egyrészt mindenki az adott (hozott) anyagból dolgozhat csak. Másrészt nem hiszek benne, hogy a tömeg mindig annak a nevét ordítja, aki a helyzethez mérten a legmegfelelőbben, a legelőremutatóbban teszi a dolgát. A kiváltságok meglétéért, a vazallusok arcvonásaiért ugyanis ez a tömeg is igencsak felelős.

  7. Olykor a tömeg elunja a vazallusokat és ezért vált vezért (ha tud). Vagy éppen ellenkezőleg, nem vezért vált, hanem demokratát emel fel, demokratikus viszonyok megteremtését remélve.
    Ha ilyen a helyzet, akkor igazán fura az új “vezér” megünnepeltetése.

  8. A rák haladása

    Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra:
    – Ne haladjon hátra,
    hisz nem jut előbbre soha,
    kinek vissza van az oda.
    Ám a ráknak, mi tagadás,
    visszásnak tűnt ez a tanács.
    Azt értette belőle,
    szégyenszemre hátráljon meg előre…

  9. Lucifer egyik bejegyzése táján már elgondolkodtam azon egyszer, hogy ha új vezető van, boldogul-e új módszerekkel, akkor ha a vezetettek egészen máshoz szoktak. Vagy enged, és minden úgy lesz, mit korábban, csak másik fejjel. Nagyon drukkolok már egy demokratikus hérosznak, már ha ilyen lehetséges egyáltalán 😀 😀

  10. A népet nem szokták gyakran lecserélni, mert sokkal egyszerűbb művelet a nyáj vezérét cserélni.
    Oszt’ hogy milyen csengőt van a nyakába akasztva? Érdekli az a nyájat egyáltalán?

    Más…

    A nép megbízást ad a képviseletére. A képviselő alapvető kötelessége és joga, hogy képviseljen.
    Arra viszont nem kapott felhatalmazást, nem fakad semmiféle alapjogból, hogy a seggét a padsorok között ide-oda csúsztassa, ide-oda tartsa.
    Magyarul: az nem baj, ha a normális munkamenetben támogatja a szegfű a narancsot. Ha a szegfű azt mondja, hogy eddig szarok voltunk dacból, politikából, de most Pécs érdekében megjavulok.
    De azt ne mondja már magáról, hogy “narancs vagyok”. Hogy valamiféle basa-narancs lehessen.

  11. Amikor meghallom vagy meglátom azt a kifejezést, hogy “nép”, – pontosabban a “népre” való különböző hivatkozásokat -, akkor az azonnal rám törő heves sikítófrászt követően, rögvest a Jézus-Barabás című , elhíresült tanmese jut az eszembe!
    :))))

Szólj hozzá!