blog

Para Pécsett, a könyvhéten

1. Az írók Pécsett jól kibabráltak magukkal az idei könyvhéten.

Hiába is sereglettek ide, csak a hagyományos médiumokban kaphattak helyet! (Meg az a napi pár száz bámészkodó ember, akit kihajtott a kíváncsiság a mediterrán napfénnyel leöntött Széchenyi térre, írót meg könyveket látni, vagy csak éppen ott ténferegni, mert a galambok etetésének szokásáról még akkor sem mond le a városi polgár, ha zavaró tényezőként írók meg költők népesítik be a kedvenc morzsa-szóró helyét. Blogolni kéne kedves író urak, blogolni, és akkor kinyílna a TÉR is, ahonnan az egész világ értesülhetne arról, hogy itt tetszettek járni, könyvvel a hónuk alatt vagy ilyesmi! 🙂
Para-Kovács Imre bezzeg blogol, mert tudja, melyik ösvény is vezeti őt a világhírnévhez. Eleve úgy kezdődött, hogy a pécsi bloggerek kicsiny, de elszánt csapata, jövetele hajnalán, 2006 június 15-én, blog-kritikát tett közzé A mamut dala c. könyvéről, egy pécsi portálon. Manapság ugye, itt kezdődik az írói név kikalapálása, ilyen helyeken kap az a lapos nevecske patinát, dicsfényt, aranyozást is akár, már akié.
Egy-két év, és ilyesmi nélkül már nem is lesz eladható egy könyv a fene nagy túltermelésben!

2. Naszóvalemberek

Para még nem volt fenn a színpadon, én odalopakodtam hozzá és csak úgy, tök ismeretlenül, s némi zavarral az ajkamon így szólottam hozzá:
– Drága író úr, kérnék egy dedikálást! – és előkaptam a viseletes könyvet, A mamut dalát.
– Tolla van? – kérdezte meglepve.
– Nincs – mondtam önfeledten.
– Nekem sincs – felelte az író, mintha mi sem volna természetesebb, minthogy egy írónak nincs tolla!
Ám egy ifjú hölgy nyomott neki egyet a markába, mármint tollat, mert az írókon Pécsett mindig segítenek. (Ez egy nagyon fontos városmarketinget támogató mondat ám, tessék megjegyezni!)
– Kinek lesz? – fordult immár feltollazottan felém, mintha receptet íratnék, vagy ruhát kérnék, s fontos volna az életkor vagy a méret.
– El Lobonak – feleltem szerényen, gondolván, most majd szépen kiesik a kezéből a toll, de csak megremegett az, nem hullott a földre, pedig most erről milyen szépet írhatnék! A szeme viszont csillant, és át is tértünk volna a tegeződésre, de színpadra kellett lépnie.

3. Hogy az időrendet, mint posztmodern blogger, kicsit összezavarjam: a nők a lábainál hevertek, erről tanúskodik az alábbi kép!

Para Pécsett, Alexandra sátor
A színpadon is mondott ezt-azt, de a megilletődöttségem, ugye, hogy egy élő blogger a világhálót jelentő deszkákon, hát nem mindegy ám az!
Annyi azért megmaradt bennem, hogy mivel a Kultúra Fővárosa cím elnyerésében Pécset támogatta, a miskolci önkormányzat ülésén komolyan szóba jött egy elbeszélgetés vele, aki ugye, Miskolc városának undok szülötte! De hát szerencsénkre Pécs nyert, hála neki, és teljesen jogosan, úgyhogy Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben Pécs lesz! (Ez is nagyon fontos városmarketinget támogató mondat, ezt is tessék megjegyezni!) Hát ezt tudják elintézni a bloggerek, csak úgy, ha kedvük tartja! (Ez is nagyon fontos mondat ám, ezt kétszer tessék megjegyezni!)

4. Aztán nehezen ugyan, de a színpadról is lejött. A kép jól mutatja, két marékkal kapaszkodott a mikrofonba, hogy azt el ne vehessék tőle!

Para mondja a magáét
   Aztán egyszer csak váratlanul abbahagyta a szövegelést, mert valami másik író jött, akinek nincs blogja, így aztán ki a fene is tudná megmondani annak a nevét…

Ha Para dedikál avagy nők hosszú sorokban

Dedikáló blogger-író, nők hosszú sorokban…
 

A tömegek

Aztán kézfogás, s hagytam tovább a tömegek szeretetében fürdeni!

3 hozzászólás

  • EL LOBO - A farkas

    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 07:51:37

    Betoldás a kitolásról
    Este pediglen egy bloggerzenekar lépett fel a szörfre (világhálót jelentő deszka) a Kispál és a Borz – és persze erről is van videófelvételem, mint annyi mindenről Pécsett.
    Csakhogy ugye a médiatörvény, amelyet én most itt két lábbal taposnék, ha közzétenném. Két percért pedig minek is mennék a sittre!
    Azé’ vóna ekkora a bünti, mert felvétel közben meg is lökött kicsit valaki és a Dzsámi képe is beúszott a felvételekbe, s az egyház ugye privatizálta a látványt, és az engedélyük nélkül akadálya van a közzétételnek.
    Ezt az utóbbi dolgot talán ki is magyaráznám, hogy odafordulnék a dómság vezetőjéhez: – ne tessenek velem kikefélni, hátulról meglöktek!
    Nade a Kispál koncert két percét azt hogyan magyarázzam?
    Egy szó, mint száz:
    FÉNYES, BÜSZKE PÁVA A BLOG – és előbb utóbb…

    2
    Timea
    2006-06-16 09:20:21

    Kedves El Lobo – A farkas!

    Köszi a beszámolót. Az jellemző, hogy nem volt nála könyv!
    Amikor én találkoztam vele, akkor nálam nem volt dedikáltatnivaló, sőt!, amiről vitatkozni kívántam Para-Kováccsal még azt a cikket is otthon hagytam.
    De elmondta fejből az egész cikkét…

    3
    Timea
    2006-06-16 09:27:04

    Elnézést! Visszaolvastam magam. Toll nem volt nála.
    Nálam nem volt könyv. Se cikk. Csak úgy…

    4
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 09:53:47

    Szia Timea!
    Szóval én jobban jártam – megvan életem első dedikált könyve! 🙂

    5
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 10:06:38

    Haj, kedves Timea, elolvastam újra, mit is írtam éjjel odafent, s most rajtam a frász! Hát, ha ezt blogban járatlan valaki elolvassa, papír-intelligenciás, akkor az ő vérnyomásának (meg nekem) annyi! Hiába na, veszélyes üzem a blog, nem csak fényes, büszke páva!

    6
    Szamárfül
    2006-06-16 11:12:04

    életed első dedikált könyve? ejj, eddig hol éltél, drága LLobo?

    7
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 11:20:37

    Szia Szamárfül!
    Tudod, én mindenfelé élek – de nem vagyok egy autogramm gyűjtögető!
    Ezt is – különös formájában, dedikáció – csak a barátkozás kedvéért kértem!

    8
    Szamárfül
    2006-06-16 11:51:27

    😛 … nekem már van pár, de még szerény a gyűjtemény. (bár Eörsi I.-ét szívesen eladom…)

    9
    Timea
    2006-06-16 11:54:49

    Kedves Szamárfül!

    Neked hány van? Olyan dedikált. Nekem írótól nulla, de könyvben szereplek.
    Költőktől van kettő.

    Az egyik az írta bele:
    “Knausz Timeának, az EMBERNEK, szeme varázsának. Szeretettel.”
    A másik:
    “Timeának a költészet igaz barátjának. Szeretettel.”

    Micsoda szamárság ez a dedikáltatás! Én szoktam beírni az ajándékkönyvekbe, meg dátumozom, és úgy emlék annak, akinek adom.

    10
    Timea
    2006-06-16 11:55:49

    Egyszerre írtunk Szamárfüllel…

    11
    Timea
    2006-06-16 12:03:09

    Kedves El Lobo – A farkas!

    Az a kérdés, melyik a jobb: dedikáltatni, vagy benne lenni egy könyvben?

     

    12
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 12:44:26

    Kedves Timea!
    Szerintem könyvet írni lehet a legjobb, mert láthatod fentebb, mennyi nő ostromolta Parát az aláírásáért! Volt, aki a lábához térdepelt – haj, mégiscsak kéne papírra is írni!
    Már átfutott rajtam, hogy kiadok egy 64 oldalast (nyomdász barátom szerint 16 oldalanként érdemes számolni), még egy kiadót is felkerestem, aki szerint blogról szóló könyvet nem érdemes kiadni, sohasem jönne vissza az ára.
    Mondtam, tegyünk bele egy két verset – nahát, ha láttad volna az arcát! Persze ezt csak viccből mondtam neki, nekem nincs is versem. (Ezt onnan tudom, mármint hogy nincs versem, hogy nem vagyok költő, hanem ugye, BLOGGER.)
    Az lett volna a címe: A net csőcseléke
    Egy kis tanulmány, egy kis blogbejegyzés, egy kis szabálytalanra sikerült szöveg (vers helyett, ugye).
    Na de nincs az a szép térdeplés dedikációkor, amely miatt egy könyvre ráfizetnék! 🙂

     

    13
    Trofimov
    2006-06-16 14:11:03

    Másik blogoló iró, máshogy:
    drmarias.blogter.hu/?post_id=52862

    14
    zsoltu
    2006-06-16 14:16:50

    hát, az azért eléggé véleményes, hogy az íróük szakadjanak rá a netre és blogoljanak. inkább ha kérhetem, ne.

    15
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 15:05:24

    Kedve Zsoltu!
    Miért ne? Az írók is, meg az olvasók is gyarapodnának. Olvasóként meg arra az író-blogra nem kell rámenned, akié nem tetszik.
    Ám itt arról van szó ám leginkább, hogy aki könyvet ír, vagy bármi egyéb “fogyaszthatót” alkot, az joggal számíthat a blogközösség figyelmére! Márpedig ez a közösség olyan “véleményformáló” egyének gyüjtőhelye, tehát nem mindegy.

    Kedves Trofomov!
    Máris megyek, elolvasom, amit ajánlottál!

    16
    Timea
    2006-06-16 15:16:42

    zsoltu!

    Nekem szimpatikus, amilyen vagy! Kicsit negatív, kicsit szkeptikus.

    Hol a blogod? Szívesen olvasnám.
    17
    Timea
    2006-06-16 15:19:49

    Kedves El Lobo – A farkas!

    Nekem van rá pénzem, hogy kiadassak egy saját munkát.
    Bevennélek, ha lennének ötletek!
    Bennem még semmi nem alakult ki, hogy voltaképpen mit szeretnék, még semmi koncepció, semmi vázlat…

     

    18
    Szamárfül
    2006-06-16 15:32:27

    szia Tímea,
    az utóbbi évek könyvünnepein néha dedikáltatok egyet-egyet.. van vagy fél tucat nevessebbektől, most pl. Márton Lacától v. Sempruntől.
    ÉS sz’tem jobb szerepelni egy könyvben mint dedikáltakkal rendelkezni, szóval te vezetsz! 🙂
    (azokról nem meszélsz?)
    19
    Szamárfül
    2006-06-16 15:34:11

    Tímea,a szponzoros kommentedhez: csatlakozz a blogtér-antológia kiadásához! Elvileg Doransky szervezgeti, talán csak pénz nincs hozzá még elég! mert szerkeszők és anyag már van!
    20
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 16:23:01

    17-re
    Kedves Timea!
    Rendi tőled az ajánlat, de minek akkor a könyv, ha nincs terved vele?
    Akkor adj ki könyvet, vagy bármit, ha meg kell zakkannod attól a tudattól, hogy nem lesz. Mert valami nyom, hogy kell, hogy muszáj – valahogy így gondolom.
    S mivel ez nincs most benned, ne fáradj.

    21
    Szamárfül
    2006-06-16 17:55:05

    hol van már ez a Timea hogy válaszoljon? 🙂

    22
    Timea
    2006-06-16 20:37:19

    Kedves Szamárfül!

    Az Antológiával kapcsolatban kérnék Tőled bővebb információkat!

    Köszönöm.

    23
    El Lobo – A farkas
    2006-06-16 21:26:47

    Látom mennek a sutyik a háttérben itt is, földobja az embert, nem baj. Én úgyis mindig a magam útjait jártam, s ez így lesz ezután is.

    Adios
    24
    Szamárfül
    2006-07-03 18:17:46

    kedves Timea, erről inkább levélben – de én sajna nem érlek el – van itt blogod egyáltalán?
    ja éa nem “bántásiból”, de 1 új Para kijövetelkor mért a régi könyvét recenzálod…? várom a para-baráti körtől a részletes mamutológiát! 🙂
    (én olvastam, érteni is vélem, de még nem nem tettem közzé)
    ld.:
    felvagunk.blogter.hu
    25
    Timea
    2006-07-03 19:33:49

    Kedves Szamárfül!

    Az új Para-Kovács könyvről Farkasnak kellett írnia, vagy legalábbis így osztottuk le a szerepeket…
    Más kérdés, hogy egyikünknek sem jött be.

    Zebrának megvan az e-mailcímem, ha szeretnél küldeni levelet, ő talán továbbítaná nekem. Megkérdezzük tőle! Jó?

    Nekem nincs blogom.
    26
    Zebra
    2006-07-03 19:54:07

    Ide evett a fene, Szamárfül, Timea, szívesen közvetítem a közvetíteni valót, ámbár Szamárfülnek e-mailban elküldhetném Timea címét, így rövidre lenne zárva a történet. Vagy – mivel Szamárfül e-mail címe publikus – ide teszem:

    27
    Szamárfül
    2006-07-04 13:46:07

    látom mki a legbonyolultabban kezelte a dolgot… :))
    Sutyi… hm ezt még nem kaptam meg a “közösségszervésért”…
    El Lobo – A farkas
    28
    El Lobo – A farkas
    2006-07-04 13:54:59

    Hja, nem elég közösségszervezőnek lenni, annak is kell látszani!
    Addig: piszkos SUTYI !
    29
    Szamárfül
    2006-07-04 14:09:50

    :))
    nagy igazság… megfogadom… ezentúl “szendvicsszamár” leszek, vmi plakátot kell szereznem – de sutyizzak tovább: adhatnának már egy blogteres polót…
    30
    szamárfül
    2006-07-04 14:11:19

    jav. “de Hogy sutyizzak tovább”
    31
    El Lobo – A farkas
    2006-07-04 14:18:56

    Akkor itt rossz helyen jársz: se a polót, se a Moszkvicsot nem ebben a blogban fosztogatják! Az a Vörös tér (legalábbis a jereváni rádió szerint.)
    Sőt: itt blogteres bögre sincs, benne ingyen itallal, kockacukor meg pláne…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük