Összehozó show 3. A bélyegzők és a lámpák ura

Közös értékek mentén

A tisztességes szándékú „kerítés”, vagyis valamilyen fontos, közös értéket valló bloggerek és (újabban) fészbukkerek egymásra találásának (nem szexuális jellegű) „összeboronálása” lassan hagyománnyá válik komplex blogomban.
A jelenség nagyon egyszerű: a blogoszférában történő utazásaim során gyakran találkozom olyan emberekkel, akik nem ismerik egymást, de valamilyen közös érték, azonosságot mutató tulajdonság alapján – feltételezésem szerint – örömmel, haszonnal ismernék meg egymást.

Ez a találkozás – az összehozó show elolvasása után – történhet online, egymás blog bejegyzéseire történő figyelemmel, mint ahogyan az például a kreaktivista Héder Sándor és Luczifer között kialakult. Őket a hatékonyság fogalma alapján „hoztam össze”.
De a találkozás személyes találkozásba és barátságba is torkollhat, mint ahogyan ez – örök büszkeségemre – megtörtént Cippo és Zinczyka között. Őket a fényes elmével űzött játék fogalma és képessége kapcsolja össze – és ez már remélhetőleg, közös hasznukra, már így is marad.

Vállalkozók kreatív megoldásokkal

Ma a cybertérben is tevékenykedő, kiemelkedően kreatív vállalkozó ismérve alapján a bélyegzők és a lámpák urát ismertetném meg egymással, akiknek ráadásul a vezetékneve is azonosságot mutat: Horváth!
Attila (Bélyegző Express) és Péter (Fénymánia Lámpabolt) egyaránt működtet valóságosan is létező üzletre építetten webáruházat, előbbi a blogoszférában, utóbbi a Facebookon vezet figyelemre méltó kreativitással, gerillamarketing * megközelítéssel webegységet.

Bélyegzős Attila

Valahogy úgy képzelem, hogy bélyegzős Attila biciklire pattan, s hóna alatt egy ajándék dátumbélyegzővel felkeresi a lámpás Horváthot, Pétert, aki mondjuk egy negyven wattos Tungsram izzóval ajándékozza meg őt!
Aztán persze elmennek sörözni (a fene vigye el, már most irigykedem, hiszen Pesten vagy Budán ezernyi a Sörpatika, talán még Wernesgrünert is mérnek valahol, de Gössert bizonyosan, s régebben még molnárkát is lehetett enni hozzá – de hogy mostanság hogyan van, azt nem tudom).

*****

Kapcsolódó blog bejegyzések, honlapok, facebook fiókok, összehozás, békítés tárgykörben:

*****
* A gerillamarketing fogalmának megközelítése másként:
> Gerillamarketing

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“Összehozó show 3. A bélyegzők és a lámpák ura” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Laci!

    Innék én sört bringázáskor, de ugyanúgy elveszik érte a jogosítványt, mintha autóval közlekednék ittasan. Szóval marad a full alkoholfráj Gösser, az se utolsó (persze magyarázd ezt egy sörivónak, aki szerint ez nem hogy nem sör, de talán még csak nem is folyadék).

    De egy Tungsram villanykörtért bármire képes vagyok! :rock:

  2. Tudtam én Attila, hogy a más negyven vattos izzójának beígérésével még sokra vihetem! 🙂
    El is képzelem, mire mennék, ha a Péter készletéből egy 60 wattos Tungsramot ígérnék be. (Az most teljesen mindegy, hogy van-e neki egyáltalán 🙂
    Hogy mit isztok, ha isztok egyáltalán, abba sajnos én nem szólhatok bele, mert ha beleszólhatnék, akkor ugye a Wernesgrünert ambicionálnám, 100 wattos izzóban persze, ahogy azt Péter facebook-fiókjában láttam!

Szólj hozzá!