Orbán antikommunizmusa

Indokolhatatlan antikommunizmus

Próbálom megérteni, de legalábbis értelmes közegben és értelmesen felfogható összefüggéseiben látni Orbán végletes (és az Unióra is kiterjesztett)  antikommunizmusát.
Ez az éles, a FIDESZ politikáját alapvetően meghatározó antikommunizmus első ránézésre teljességgel érthetetlen és indokolatlan!

Nincs olyan belpolitikai erő, amely a kommunizmus (értsd, a szocializmus) közvetlen vagy akár közvetett megvalósítására törhetne.

Nincs a társadalomban se spontán (a gazdasági-politikai helyzetből adódó), se szervezetten megrendezett (guevaristák által csiholt) forradalmi helyzet sem, a demokratikus berendezkedés ? amelyet nyugodtan nevezhetünk ugyan amputáltnak, egy irányban lejtőssé tettnek ? még mindig lehetővé teszi a politikai jogok gyakorlását.

A külpolitikai helyzet sem indokolja a magyar kormányzat fejének antikommunizmusát.
Nincs egyetlen olyan ország sem a környezetünkben, amely a kommunizmust akarná exportálni, s így, ezáltal jelentene veszélyt hazánkra.

Orbán személyes, korábbi családi helyzetéből sem következik ez az ideológiai vehemencia. Akár azt is mondhatnánk, Orbánéknál a kommunisták már nem csak a spájzban voltak.

Valódi antikommunisták és tetteik

Ha egy pillantást vetünk a legújabb kori történelemre, a ?valódi? antikommunista országokra, akkor vitathatatlanul heves és szélsőséges, tettekben megnyilvánuló antikommunizmussal találkozhatunk.
1973-ban, a Pinochet-féle katonai puccs során, a demokrácia védelme, a kommunizmus elleni harc jegyében, Santiago de Chile stadionjában negyvenezer baloldalit zsúfoltak össze, kínoztak meg és egy részüket megölték. (Például Victor Jarát.)
Ott valóban volt ?baloldali veszély?, pár nappal a puccs előtt hétszázezren tüntettek az ország szocialista elnöke, Salvador Allende mellett.

A görög katonai junta nem csak a pártokat tiltotta be, nem csak detronalizálta a királyt, hanem külpolitikai agresszióra is elszánta magát: rárontott Ciprusra.

A nemzetközi közvélemény és az antikommunisták

Ám van egy érdekes arcvonása is ezeknek a juntáknak. A törekvés a nemzetközi közvélemény megnyerésére, a különállás, az elszigetelődés felszámolására.
Épp a napokban olvastam Philip Kotler-Sidney J. Levy tanulmányát ? A marketingfogalom kiterjesztése címmel (Fojtik János ?Veres Zoltán: A nagy túlélő, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2012. ; 261. old.) ? amelyben más megközelítésben ugyan, de nyomát leljük ennek.
E sorokból megtudhatjuk, hogy a görög katonai junta a nemzetközi elismertségének rombolódását ellensúlyozandó neves new york-i public relations ügynökséget alkalmazott és a világ nagy és befolyásos napilapjaiban egész oldalas hirdetésben magyarázta el, miképpen védte meg az ezredesek puccsa a kommunizmustól Görögországot.

Az orbáni antikommunizmus ezen a ponton ölti magára olykor az őrület színét: éppen ellenkezőleg cselekszik. Külön-utasságát hangsúlyozza, szembe megy a szövetségesei által szorgalmazott demokratikus trendekkel ? mintha arra költene, hogy önmagát zárja ki az ország a harmonikus fejlődésből.

***

Összességében azt mondhatjuk, hogy az orbáni antikommunizmusnak nem található olyan kiindulópontja, amely normális alapokon megmagyarázható volna.
Ennek az antikommunizmusnak tulajdonképpen csak egyetlen célja, oka, magyarázata van: a kommunizmust nagyvonalúan egyenlővé teszi választási ellenfeleivel, hogy saját hatalmát biztosíthassa.
Ennek árát az ország fizeti meg, méghozzá számtalan formában: a gazdasági ellehetetlenedés, a valódi fejlődés-felzárkózás elvesztegetése, a mérhetetlen erkölcsi károk, az ország lelki militarizálódásának formájában.

***

Orbán Viktorról másutt:

> Önmegsemmisítő politikai marketing: Orbán Viktor, az EP és az sms

Szólj hozzá!