blog

Népszavazás, mozgósítás: a kis vereség csábereje

Nézem a híradót, s büszke léptekkel lép a hallgatósága elé Juhász Ferenc egykori hadügyminiszter, aki valószínüleg nem döntötte még el, hogy végül is tűzoltó lesz-e vagy katona, esetleg vadakat terelő juhász… Hogy a marketing nincs a választékában – az viszont hétszentség!

Mint röpke fél percben megtudom, az MSZP a kis vereség taktikáját tolmácsolja általa a majdani népszavazás céljaként.

Teatyaúristen, micsoda hadvezéri csel! Ugyanis mi más is lehetne ez, mert aligha hihetjük, hogy a kis vereség ígéretétől szárnyakat bontana a bal, s lelkesült milliók rohannák meg a szavazóurnákat, hogy vereségre vigyék az ország életében oly’ fontos reformokat.
Egy fenét van ez így, egykori honvédelmi miniszterünk nyilván tanulmányozta őseink harcmodorát, s össze is állt benne a nyilazó magyarok győzelmi taktikája: úgy teszünk, mintha menekülnénk, aztán futtában szétnyílik a had, s bekeríti a fejvesztetten rohamozó ellent!
Ez a népszavazáskor úgy értendő, hogy délelőtt még nagyban menekül az ország reformpárti része, ahogy Juhász már most beigérte, aztán délután a FIDESZ “hadait” az urnáknál bekeríti. Persze nem nyilak, hanem szavazócédulák röppenek sűrű fellegként, betakarva a narancsozó napot!
Feri, leborulok a nagyságod előtt! Ekkora cselt, amely dacol azzal a szociológusok által kitalált jelenséggel, hogy létezik a “győzteshez húzás” törvényszerűsége, ekkora cselt, amely joggal bízik a kis vereség ellenállhatatlan csáberejében – hát, Feri, kalapot le! Az ország reformpárti része, akárcsak jómagam is, csillanó szemmel figyelünk téged! Apám, te vagy a mi emberünk!

10 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük