Molett divat – webáruház és áruház szemlélet formálással

Szerencsések a pécsi molett nők

Molett ruhát molett modellen érdemes bemutatni.
Molett modellt keres a pécsi Lady Moletti

1. A molett divat áruháza

Ugyan interneten keresztül vásárolni sem utolsó dolog – hiszen a Lady Moletti pécsi áruházából ez is lehetséges – de az igazi elfoglaltság egy nő számára mégiscsak az, ha bemegy Pécs sétálóutcájának végén a Lady Molettibe és csak próbál, csak próbál reggeltől napestig 🙂
Na, jó, ha ennyit nem is, de a sok szép és minőségi ruhából, szoknyából, nadrágból, alsóból és felsőből, sőt középsőből is azért jó néhányat felpróbálhat.

A kínálat igencsak széles – ezúttal persze a kifejezéssel arra is utalok, hogy a molett, duci hölgyek számára egészen extrém méretig kapni itt divatos ruhát.

Na, de minderről győződjön meg a Lady Moletti honlapján:
> Molett divat Pécs

2. Enni a moletteknek, fogyni kívánóknak is muszáj

De nem csak a Lady Moletti pécsi jelenléte miatt szerencsések a pécsi lányok, asszonyok, csitrik és érett nők egyaránt.

Persze itt alaposan meg kell gondolnunk, miként is fogalmazzunk! Ugyanis nem minden molett nő akar csontsoványra fogyni, akadnak, akik jól érzik magukat a bőrükben, eszük ágában sincs fogyókúrával gyötörni magukat!
Viszont olyan hölgyeket is ismerünk, akiknek teljesen átlagos az alakja, se nem soványak, se nem molettek és mégis megvonják maguktól a finomságokat, izzasztó tornára járnak és minden elképzelhető módon gyötrik magukat, mert inkább akarnak a mérlegnek tetszeni, mint hús-vér férfiaknak!

Szóval most nem a molett nőknek, hanem a fogyni akaróknak ajánlhatjuk a Flekken Éttermet, a Kórház tértől nagyjából ötven lépésre.
Aki ide belép, az azonnal láthatja a pult fölött a feliratot, hogy Fitness menü is kapható, hogy aznap éppen mi, azt ott nyomban el lehet olvasni.

PS. A Flekken Étterem pillanatnyilag szünetel. De az ajánlott ételek másutt is megkaphatók, érdemes ezekből választani!

Divatban a valódi nők

Igazi molett nő

Szemben a divattal

A világ marketing színpadán talán a Dove volt az első cég, amelyik az üde arcú, munkától nem fáradt, válogatott szépségeket a reklámjaiban lecserélte valódi nőkre!
Bátor húzás volt ez, hiszen jószerével a sztereotípia, rosszabb esetben az előítélet mozgatja a vásárló közönséget.
Babakrémet, babaarccal, lehetőleg harminc kilóra fogyasztott termettel – ez a standart, ez a divat a reklámokban, még a divat-reklámokban is.

A Lady Moletti Pécs is váltott

A pécsi Lady Moletti is merészet lépett – a saját vásárlói körében keresett önkéntes „manökeneket”, s a honlapján immár ők mutatják be az új ruhadarabokat.
És máris bebizonyosodott, hogy a valódi nők is lehetnek szépek, bájosak, ügyesek – és ami nagyon fontos: természetesek!

Hát persze, mondhatjuk, hiszen a nekik készült ruhákat mutatják be, nem akarnak megfelelni se zsűrinek, se nagy tételben vásárlók kereskedőknek, egyszerűen felveszik és megmutatják a molett divat szülte ruhákat.
Például a 2015-2016-os tél friss darabjait. Ezek a téli kollekciók a valóságos üzlettel és webshoppal egyaránt rendelkező bolt honlapján itt érhetőek el.
> Molett divat, tél

***

Korábban a témában:

Szólj hozzá!