Mindennapi történet

Balogh Zoltán vendég bejegyzése

Ma felhívott egy régi-régi ismerősöm, egy hónap után, előtte mindig hívott. Egy hónap után volt pénze, valahonnan, a telefonra.
Az ismerősöm negyvenes munkanélküli férfi, egy lepusztult faluban, ahová Pécsről költöztek, ő és az édesanyja, akivel összekötötte az életét az egykori olimpikon atléta, majd sikeredző. A Mama – így hívja – pár hónapja agyi infarktust kapott.
Mindenki lemondott róla, a lassan hetvenes Marikáról. A sebészek, Pécsen, aztán az orvosok, Szigetváron.

Az ismerősöm hazavitte a halál szájából a lepusztult faluba, a Mama fekszik, az ismerősöm etette, pelenkázta, fürdette.
A Mama fekszik, de ismerősöm eteti, pelenkáztatja, fürdeti, és mindenki csodájára a Mama még él, és tegnap, zavarosan bár, de elküldte a gyógytornászt.
A villanyt kikapcsolták, már régen, a mama nyugdíját viszi a bank. A havi ápolási segély bő húszezer forint. Kábé ennyiből élnek, gyógyszereléssel együtt.

Megígértem a régi-régi ismerősnek, hogy a jövő héten elkerekezek hozzájuk, nem kell rendet rakni, elalszom a hálózsákban, nem baj, ha lavórban lehet csak mosdani, és nagyszerű lesz a kert végében kiásott maradék zöldségből a leves.

Aztán dumálunk egyet a világ folyásáról, gyertya mellett.

“Mindennapi történet” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Az ismerősöd lépjen be a Fideszbe! Pályázzon földre, meg fogja kapni. Ha földje van, adnak hozzá rab munkaerőt, negyed áron. Egy-két év, s az ismerősöd autót küld érted, nem kell kerekezned, ha meg akarod látogatni a meggyógyult anyját. Azt hiszem, pillanatnyilag ez a magyar álom!

  2. Hát igen valahogy a rózsadombi Mansfeld Péter és a történet főszereplője között párhuzam vonható.
    Igazságszeretetben, áldozatvállalásban.A névtelen hősök adják a nemzet gerincét.

Szólj hozzá!