blog

Miért nem blog a Gyufalevelek?

Umberto Eco erre írt: GyufalevelekBlog vagy nem blog – ez itt a kérdés

Amikor F. Walter Mária jó fél évvel   ezelőtt e-mailben megkérdezte tőlem, hogy én is úgy tartom-e, hogy Umberto Eco Gyufalevelek című kötete valójában blog, nem válaszoltam.
Akkor a szóban forgó könyv még nem volt a szemem előtt, időbe telt míg megvettem, elolvastam és az is jó időbe került, amíg most válaszolok.
Ám most, hogy túl vagyunk a világvégén is, amikor Mária már aligha számít válaszra tőlem, szóval most éppen itt az idő a válaszadásra. Nehogy végleg kihúzzam az online gyufát.

Rövid, szellemes, de legalábbis szellemmel teli írásokat találhatunk a Gyufalevelekben. Kedvencem az 1996-ban írt Szégyen-gyalázat, nincsenek ellenségeink című kicsiny darab.
Ez tulajdonképpen három helyszínt kapcsol össze: Amerikát, “a népek olvasztótégelyét”, New York taxis társadalmán át; Pakisztánt, egy taxis által képviselt világot a maga “természetes” világlátásával; valamint Umberto Eco révén Olaszországot.
A pakisztáni taxis az amerikai világvárosban, fuvarozás közben, egyebek mellett arról faggatja az itáliai írót, hogy hazájának mely nép vagy népek jelentik az ellenséget? Hogy kikkel szokták ölni egymást? Hogy ki vagy kik jelentik az ősi háborúskodások okát, állandó szereplőit, akiknek vérét kell ontani, illetve akik az olaszok vérét ontják?
Umberto Eco azt válaszolta, hogy nekik nincs ilyen ellenségük, most sem háborúznak, nem gyűlölnek senkit…

(Mellesleg közbe szúrnám, hogy olvasás közben arra gondoltam, vajon egy magyar író mi a fenét is mondott volna? Hát még két magyar író, pláne három, de nem szeretném, ha megint elragadna a hév, hagynám, hogy a központi kérdésről eltereljem a saját figyelmem, s a magyarokkal foglalkoznék, amikor nem is róluk van szó – talán szerencsére!)

Umberto Econak viszont még a művön belül támadt egy lépcsőházi gondolata, nevezetesen ez:

“… Az olaszok egymás ellen hadakoznak: város a város, eretnek az igazhitű ellen, osztály az osztály, párt a párt, pártirányzat az ugyanazon pártbeli másik irányzat, aztán tartomány a tartomány, végül pedig a kormány az igazságszolgáltatás, igazságszolgáltatás a gazdasági hatalom, köztévé a magántévé, koalíciós társ az ugyanazon koalícióbeli másik társ, tanszék a tanszék, újság az újság ellen…”

S bár meglehet, hogy nekünk, magyaroknak nem is a finnek, hanem a fentiek tanúsága szerint inkább az olaszok a vér szerinti ősi rokonaink, mégsem ez itt a fő kérdés, hanem az, hogy blog-e a Gyufalevelek?!

A kérdésre egyértelműen nemmel felelhetek. Mert amit a szerző írt benne, az bejegyzésként ugyan megállja a helyét – mi az hogy, de még mennyire 🙂 – ám nem tart igényt arra a párbeszédre, amely a valódi blogbejegyzés sajátja, amely előhívja a kollektív bölcsességet, s magát a bejegyzés íróját is befolyásolja, megerősíti vagy módosításra kényszeríti eredeti álláspontjával kapcsolatban.
Tehát Örkény vagy Balogh Robert egy – ill. három perces írásai sem blogbejegyzések, bárha rövidek és szellemmel telítettek, mert a blog más műfajt testesít meg.

***

Umberto Ecoról másutt:

Stílus és blog

És a blogról:
Blog

 

11 hozzászólás

  • Héder Sándor

    Umberto Eco akkor sem lesz blogger, ha bolgolunk róla. Viszont azt megtudtuk, hogy az olaszok is félázsaiak, nekik is egy erőskezű vezetőre lenne szükségük. Tudnánk exportálni…
    Csak emlékeztetőül: ?Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai népség, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van.?- nyilatkozta a miniszterelnök úr

  • Bognár László

    Még az is lehetséges, kedves Sándor, hogy Matolcsy az olaszok fenekén is megtalálná a piros foltot, az ázsiai rokonság vitathatatlan jelét. Persze, nem tudom, ehhez a fenékvizsgálathoz mit szólnának Itáliában…

    Más megközelítés, az én lépcsőházi gondolatom:
    amikor az ember a békét, jelesül a politikai békét kívánja, akkor úgy tűnhet, az éppen fennálló rend mellett foglal állást. (Cui prodest? – vagyis kinek használ?) Ezért fontosnak tartom a szubjektív oldalt is hangsúlyozni: vagyis a politikai békétlenségről NEM mondhatunk le!
    Viszont az ilyesfajta békétlenségre NEM szabad társadalmat építeni.

  • F. Walter Mária

    A majd elfeledett kérdésre kapott válasz a párbeszédnek azt a jegyét hordozza, hogy fontos figyelni egymásra. Így még az eltelt időre érvényesíthető borges-i megállapítást is cáfolni tudjuk, miszerint ?Az idő, az csak feledés és emlék?:-)
    Köszönöm a válaszát, azzal együtt, hogy a kérdés pontosan úgy hangzott, tekinthetők-e a Gyufalevelek a blogok ?ősé?-nek, hiszen a blogírás kezdetén/azt megelőzően születtek.
    ( Mindemellett-azt hiszem- Eco írásai tárcák, tehát inkább a tartalmi jegyekre vonatkozott a kérdés.)
    De maradjunk a párbeszédnél, amely-mint írja- ?a valódi blogbejegyzés sajátja?. A párbeszéd nehezen születik, jellemzőbb az ?elbeszél?, amelyben a személyesség hiánya, a megszólítás és a megértés képességének gyengesége egyáltalán nem vezet a kollektív bölcsesség kialakulásához,de még a meggyőződések, vélemények megismeréséhez,megvitatásához, elfogadásához sem.
    Eco egyik gyufa-tasakjára ezt a címet írta: ?Miért??

  • Bognár László

    Kedves Mária!
    Minden bizonnyal empírikus email-olvasó voltam, vagyis a kérdés a saját, fontosnak vélt szemléletem szerint raktározódott, s a saját kérdésemre válaszoltam, s nem az Önére!
    Ezt én készséggel elhiszem és elismerem, mentségem csupán annyi, hogy vélhetően az Ön eredeti kérdésére is válaszoltam így.

    (Mellesleg jegyzem meg, hogy számos művelt barátom örökösen arra késztet, hogy könyveket vegyek a kezemben, hogy valódi párbeszédbe elegyedhessek velük, hogy egy felmerülő fogalom alatt ugyanazt értsük. Némi öriróniával azt mondhatnám, hogy művelt barátokkal kapcsolatot tartani időigényes és anyagilag is megterhelő foglalatoskodás, hogy mást ne mondjak, a Gyufalevelek is 2200 forintomba került.
    Megvettem, mert ha Ön hoz szóba valamit, akkor az nyilván tartós értéket képvisel és ez utóbbit komolyan is gondolom!
    Ezzel nyilvánvalóan kiderül, hogy aligha volt célom Önt kellemetlen helyzetbe hozni!)

    Kérdésként még megmarad annyi, hogy vajon miért állítom olyan határozottan, hogy a blog alkalmas a kollektív bölcsesség megnyilvánulására és számos egyéb, tudományosan igazolt funkció betöltésére?
    Blogger létem egyik meghatározó élménye volt a Balla D. Károly pécsi látogatása alkalmából írt blog esszé – https://blog.joljarok.hu/pecs-es-balla-d-karoly-2-blog-essze/ – amely során az egyéni mű olykor kollektív vonásokat öltött, számos hozzászólás színesítette, sőt módosította a történések menetét…
    A saját blogomban és idegeimben éreztem meg azt a hallatlanul erős inspiráló erőt, amelyet feltételezésem szerint nem túl sokan élhettek még át a blogoszférában.
    Az ilyen típusú blognak – szerintem – viszonylag kevés művelője és értője akad, a sokaság inkább az újságíró(s) blogokat azonosítja be blogként és még talán a gasztroblog tekinthető populáris értelemben blognak.
    (Az újságíró(s) blogokra valóban ritkán jellemző a párbeszéd, inkább egymás melletti elbeszélés, egy kis anyázással fűszerezve – ez lehet inkább a jellemző. Persze itt is vannak kivételek.)
    Vagyis az Ön mostani hozzászólásában felmerült MIÉRT-re ez lehet a válasz: az én tudatomban a blog olyan műfaj (lehetne), amely az együttműködésre, a párbeszédre épül – és ami nem ilyen célzattal születik, az nem blog. Lehet az a dolog zseniális, bármilyen is – de nem blog.
    És én valószínüleg erre válaszoltam az Ön kérdése kapcsán és nem a kérdésére.
    Ha akaratlanul megbántottam, akkor elnézést kérek érte!

  • F. Walter Mária

    Kedves Laci,
    az Ön blogjának ereje valódi párbeszédekből születik,egyúttal kíváncsivá tesz,érdeklődést vált ki, véleményalkotásra késztet,meggyőz és alakítja/erősíti a meggyőződést. A kulcsfogalmai ?párbeszéd, együttműködés- számomra is a legfontosabbak közül valók, megbántódnék akkor, ha ezt Ön nem ismerné fel, akkor valóban elbeszélnénk egymás mellett. De az nem az Ön blogján szokott történni.
    (Jól tette, hogy megvette a könyvet,az új kiadás sokáig váratott magára,ki tudja:MIÉRT?…:-))

  • Bognár László

    Kedves KapitanyG (5. hsz.)
    Köszönöm a vitatkozó posztot, hozzá is szóltam ott. Véleményem esszenciája:
    a blog műfajához a másokhoz való kapcsolódás – erősen meghatározó jelleggel – hozzá tartozik.

  • Bognár László

    Kedves Mária (6. hsz.)
    Köszönöm az elismerő szavait, pironkodva vallom be, jólesik!

    Kedves KapitanyG!
    Sajna, újabb lépcsőházi gondolataim támadtak. Pl.
    1.) Miért nevezem a “hivatalosan” hírblognak nevezett blogokat újságíró(s) blogoknak.
    Hír és blog a személyesség tekintetében messzebb áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ebből következően hírblog nem létezhet (és ha mégis volna ilyen, az nyilván a Jóisten egyik legkövérebb tévedése volna. Tehát ez csakis forma szerint történhetne meg, tartalmilag nem!)
    Ebből következően a hírblognak csúfolt blogok nem hírt közölnek, hanem híreket kommentálnak, újraemésztik azokat, ami cseppet sem “alacsonyabb rendű”, mint hírt közölni, csak azért lényegét tekintve MÁS!

    2.) A szakmai blogomban ( http://seoblog.bognarstudio.hu )
    pedig a szakmai blogokat már többször is “kiveséztem”, elemeztem, felesleges volna önismétlésbe bocsátkoznom.

    3.) Attól tartok, hogy beszélgetés közben elsikkad egy Umberto Eco által csiholt témánk:
    a béke(sség) kívánása vajon tényleg az éppen uralmon levők hatalmához szolgáltatja-e a habarcsot? Lemondhatunk-e a békétlenségről, az ellenállásról?
    Babitsnak volna igaza, amikor így ír:
    “Ki a bűnös, ne kérdjük,
    ültessünk virágot,
    szeressük és megértsük
    az egész világot.”
    A társadalmi pacifizmus itt és most – szemben a békesség kívánalmával…

  • KapitányG

    A dolgok lényegét nem az határozza meg, hogy milyen skatulyába rakjuk őket. 🙂
    Én nagyon erősen kívánom a békét, a békességet, és igen, kell ültetni virágot – de virágot ültetni nem elég. Azt hiszem, Babits is rájött.
    (“…bátran
    szólhassak s mint rossz gégémből telik
    és ne fáradjak bele estelig
    vagy míg az égi és ninivei hatalmak
    engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.”)

  • F. Walter Mária

    Engedjék meg,hogy a Babits-gondolatok gyűjteményét gyarapítsam a következővel:
    “Pedig jónak kell lenni, mert ottkünn zúg a háboru és csak, aki jó,
    mondhatja: Én meg tudok halni, de van jogom élni is. Csak, aki jó,
    közülünk legalább, barátaim, csak az tud lélekben maradni szabad
    és tenni még: az boldog.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük