blog

Mészáros András aranyhala

Mészáros András, az Európa Kulturális Fővárosa Pécs, 2010 főigazgatója ma nagy hatású, mozgósító erejű előadást tartott a Pécsi Tudományegyetemen, azon a konferencián, amelyet a PTE Szociológia Tanszéke szervezett.

 Mészáros András főigazgató

Az előadás tartalmát nyilván bő terjedelemben ismerhetjük majd meg a holnapi lapokból – eszem ágában nincs blogger létemre cikket fabrikálni ugyanarról, amiről majd azok. Hanem az aranyhal…

Szóval Mészáros András direktor úr azt is beleszőtte a nagysikerűbe, hogy az irodájába vett egy gömbölyű akváriumot, s abban aranyhal lubickol. Aki kívánni jön hozzá, az EKF irodába, azt az aranyhal hatáskörébe utalja, akinek meg ötlete van, az vele beszélhet!

Na, de a szünetben, még az aranyhal felemlegetése elött összefutottunk, s a direktor úr, elmesélte, hogy a múltkori blogger-csínyemnek (első magyar internetes flash mob), bizony van hatása – többen hívták már föl nevetve, a szárnyas hajú direktort keresve!
Natessék, én meg éppen a napokban borongtam ott – hogy semmi visszajelzés a civileknek 🙂
(Amúgy a Wikipediában is ott virít, – az első magyar internetes villámcsődület megjelöléssel – a múltkori net-tettem: http://hu.wikipedia.org/wiki/Vill%C3%A1mcs%C5%91d%C3%BClet)

Még egy kis EKF – villámcsődület emlékeztető:
https://blog.joljarok.hu/archives/363

Egyébként ma megnéztem a Googleban: a szivar szó beütésére – az első húszban lévő 2 találatommal – Pécs és az EKF még mindig szigorúan tartja a helyét!

Nem is tudom, az aranyhal szóra ráhajtsak-e a Googleban? 🙂

6 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük