Már megint lehagyjuk a Nyugatot, sőt Pécs már le is hagyta

Rákosi is ezt akarta: lehagyni a Nyugatot

Legutóbb gyerekkoromban ugrott neki a magyar nép, hogy záros határidőn belül lehagyja a Nyugatot. Az elmúlt évtizedek viszonylagos nyugalmi helyzetet produkáltak, alighanem kifújtuk magunkat az előzés előtt. Ám ma, Matolcsy György újabb határidőt döfött bele a köztudatba: 2030-ra, most már istenbizony, ennek az együttműködési hogyishívjáknak a segítségével lehagyjuk a Nyugatot.
Ha székely volnék, most méltatlankodva megkérdezném: miért kell ez az állandó rohanás? Nem lenne elég, ha csak megközelítenénk őket valahogy?

De nem székely vagyok, hanem bizony pécsi, s így már ma jut nekem szépen az EKF dicsőségéből. Olvasom az önkormányzati újságban, a Pécsi Hírekben a polgármester bíztató szavait: “városunk ma sikeres és büszke”.
Lám, Pécsett már 2031 van!
Miközben a pécsi értelmiség éppen az El Away programban a menni-maradni dilemma fölött disputál, addig Schmitt Pál iránymutató határozottsággal jelenti ki, szintén a mecsekaljai önkormányzati lapban: “Pécs jól sáfárkodik a talentumaival.”
Magyarán szólva hihetetlenül nagy eredményeket halmoztunk fel, ránk tekint a század, s figyelő szemét Párizs is ránk veté.

Csak az a baj, hogy ezek a figyelő szemek nem az interneten tapadnak ránk, hanem valamilyen ellenőrizetlen homályban…
A Google Keresési Trendek szerint a nagyvilág eképpen figyel Budapestre, Debrecenre, Miskolcra és hozzájuk viszonyítva Európa ez évi Kulturális Fővárosára, Pécsre:

Keresések a Googleban magyar városokra
Kék: Budapest, piros: Debrecen, zöld: Miskolc, narancs: Pécs

És íme, a szállodákra keresés trendjei, vagyis a rákeresések tendenciái a Hotel Budapest, Hotel Debrecen és a Hotel Pécs kifejezésre. Aki ebből sikert, ugrásszerű emelkedést vagyis ugrásszerű érdeklődést vél felfedezni, azt meglehetősen optimista hangulatban fogjuk találni:

Magyar városok hoteljeire ilyen a nemzetközi keresés
Hotelkeresési trendek

Mielőtt a mai ország- és városvezetés kiosztaná önmagának a Nobel-díjat, javaslom a trendek őszinte elemzését!

***
A fenti mérési eredmények előzményei szakmai blogban:

És egy pécsi hotel-oldal: Hotel Pécs

Írások a városmarketing témájában: Városmarketing

Már megint lehagyjuk a Nyugatot, sőt Pécs már le is hagyta” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves KapitanyG!
    1.) Miskolc színét “átneveztem” zöldnek. Ezzel együtt a tábla számomra “azt mondja”, hogy az interneten, – az egész világot ide értve – az érdeklődés trendjei nem változtak. Vagyis vezet Budapest (vagyis a főváros nevére kérdeznek rá legtöbben a Google keresőben), s a nagyobb magyar városok nagyjából azonos mértékben lemaradva követik.
    2.) Persze finomhangolással ezek között a városok között is lehet érdeklődési sorrendet állítani, s akkor Debrecent fogjuk az élen látni.
    A Debrecen iránti érdeklődésnél egyébként azt tapasztaljuk, hogy a debreceni focisták amúgy nemzetközi értelemben halovány szereplése “dobja meg” a világ kiváncsiságát.
    3.) Nincs bennem irigység – csupán realitás iránti vágy.
    A valós értékek elismeréséből, számbavételéből is lehet pozitív mixet gyúrni (ha már annyira kell ez a mix a politikának), fölösleges az idiotizmusig elmenni, mert hitelüket vesztik a szavak.
    A magyar politika teljesen elsilányul(t). Nézd csak meg, milyen együgyű PR-halmazt okádtak tegnap a fővárosi polgármester-választás alkalmából. (Szarka, bőrönd stb.) Mintha a politika csupán PR-volna a sok idióta honpolgárnak. (Bocsánat – a sok idióta MAGYAR EMBERNEK).
    Kezdem magam furán érezni: az országgyűlési választások előtt arról beszélt a magyar értelmiség, hogy teljeskörű a politikai elit válsága, de a választások után úgy néz ki, mintha szó sem lett volna ilyen természetű válságról. Hanem úgy fest, hogy győztek a feddhetetlen jók (a fülkeforradalom révén és nemzeti gyógytanévet vagy micsodát nyitottak és le fogjuk hagyni a vezetésükkel a Nyugatot), a rosszak meg nagyot buktak, s most majd még börtönbe is zárják őket!
    Nem hasonlít neked ez az egész valamire?

  2. Laci, én azt gondolom, hogy a “világ” érdeklődése elsősorban (mondhatnám, hogy kizárólag, de nem mondom) Budapest kék görbéjén látszódhat. Ebben nincs semmi különös. A diagramon szereplő másik három város között a belföldi “rákeresések” alakítják a különbséget, és nem Pécs tehet arról, hogy kulturális fővárossága ellenére sem írták be többen a keresőbe, mint Debrecent vagy Miskolcot, sőt. Nézd meg, mi számít hírnek a médiában.
    Minek is magyarázom, hiszen ugyanazt mondjuk 🙂

  3. Egy militáns kisebbség ma már Pécs ellenes kattintási szokásként rögzült aknamunkáját nem helyes szembeállítani a nemcsak a polgármester úr, hanem a lehető legmagasabb közjogi méltóság szavaiból sugárzó tényekkel!Ők fáradnak/építenek, a bukottak meg kattintgatnak, és a kattintgatást szervezik. A közölt grafikonokon nincs mit elemezni! Napnál világosabban mutatja a bűnös várost, ahonnan, és ahová – aknamunkájuk nyomán már világszerte – kattintanak és kattintatnak!

  4. A kattintások fékentartására is van már terv! Most néztem éppen az Alföld TV műsorát interneten, ahol Porcsin Zsolt blogszerkesztő arról beszél, hogy magyar bloggerek a tervezett média-intézkedések elől elkezdték kivinni a blogjaikat a tengerentúlra, Szlovákiába, Romániába.
    http://www.alfoldtv.hu/?id=6650&q=q
    Nekem a horvátországi Eszék esik közel, s a blogom átköltöztetése nem volna példa nélkül való: valamikor a Dráva Rádió – így kerülve meg a magyar frekvenciaszűkösséget – onnan sugározta adását Magyarországra.

Szólj hozzá!