Költészet napi forgatag a pécsi Színház téren

Három órás folyamatos verselés magyar színészóriások megidézésével, irodalmi beszélgetések, retro könyvvásár, borkóstolás és egy hatalmas születésnapi kugler torta – hogy csak néhány főszereplőt említsünk a Pécsi Nemzeti Színház, a Jelenkor Irodalmi és Művészeti Folyóirat, a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, a Pannon Klassz Közösségi Kulturális Klaszter és a Pécs Médiaközpont közös költészet napi rendezvényéről.

Április 11-én, József Attila születésnapján délután 4 órától lírával telik meg a belváros ékköve, a Színház tér, ahová kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők. A már említett programelemeken túl már két órától középiskolások performansza csábítja a környéken sétálókat az eseményre. A poézis pécsi ünnepén ezúttal bárki kipróbálhatja magát és kamera elé állhat, hogy elmondja kedvenc versét – ahogy ezt a város közéletének ismert szereplői, pl. sportolók, zenészek, intézményvezetők, politikusok is teszik majd. Fél hétkor pedig öt forint nélkül is igazi kuglert kóstolhat a lelkes közönség, hiszen a verebek azt csiripelik, óriási, 250 fős születésnapi tortával lepi meg a városvezetés a résztvevőket.

Az eseményen jelenkoros szerzők, Lackfi János, Meliorisz Béla, Méhes Károly, Keresztesi József, Halmai Tamás olvasnak fel, a folyóirat szerkesztői pedig a lap meghatározó költőinek verseit osztják meg a közönséggel.

A rendezvényről nem hiányozhat az ihletadó, örömöt hozó és bánatot oldó, az elmélyülést segítő bor sem: villányi és tokaji borászok kínálják legfinomabb italaikat, hogy egy-egy pohárral a kézben elüldögélve lehessen élvezni a magyar líra legszebbjeit mások mellett Latinovits Zoltán vagy éppen Sinkovits Imre előadásában.

Április 11-e a költészet jegyében zajlik a Pécs TV-ben is. A Pécsi Nemzeti Színház különböző helyszínein a teátrum színművészei mondták el kedves verseiket a kamerának. A bensőséges felvételek a Költészet Napján lesznek láthatóak, hallhatóak a médiumban. A versek később se hiányoznak majd a képernyőről, hiszen a rendezvény vállalkozó kedvű résztvevői is lehetőséget kapnak a megmutatkozásra. A helyszínen spontán előadott „produkciók” egy része a városi televízióban is látható lesz, és a Pécsi Nemzeti Színház kamerája is rögzíti azokat, hogy aztán az intézmény honlapján és a YouTube-on ossza meg őket.

Az estét a színházban a Vivat Bacchus Borral, Zenével című előadói estje zárja, ahol a zene, bor és tánc mellett magyar költők megzenésített verseivel, illetve az együttes saját szerzeményeivel találkozhatnak a résztvevők.

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!