Kerényi új kép rendelése: A sukorói rém

Az ismerős

Nagy Ede vagyok, Kerényi miniszterelnöki tanácsadó úr harmad unokaöccsének, Kálmánkának a barátja.
Kálmánka apró termetéről kapta a kicsinyítő képzős nevét, vagyis alapból Kálmánnak hívják. Egyébként az egész Kerényi pereputtyra jellemző, hogy nem nagy emberek ők, mármint termetileg. De ezt nem rosszindulatból mondom, hiszen Kálmánka beajánlott Kerényi úrnál, mondván, hogy pompás festő vagyok, szobafestő, és gyönyörű angyalkákat tudok rajzolni még hepehupás falakra is.

Kerényi úr fel is keresett, s megkérdezte, vállalnám-e a naiv festő szerepét, aki a nép mély rétegéből küzdötte fel magát a szobafestés pantheonjába a FIDESZ-éra idején.
Én majdnem azonnal igent mondtam, hiszen aki angyalkát tud festeni a leghepehupásabb szobafalra is, az semmitől sem riad vissza, ha ecsetről és művészetről van szó!

Szóval mielőtt igent mondtam volna, megkérdeztem, hogy mi lenne a feladat.
– Maga kis kíváncsi! – mosolyodott el a kicsit rekedtes, de bájos hangján Kerényi úr, a kormány kultúr-megbízottja. Érződött rajta, hogy nincs hozzászokva az ilyen felesleges kérdezősködéshez, de nekem megbocsátotta.

A sukorói rém

– A sukorói rém címmel várunk Öntől egy mesterművet. Egymillió-hatszázezerért nem várhatjuk el, hogy még a kép tartalmát is kitalálja, úgyhogy azt mi kitaláltuk maga helyett.
– Festéket is tetszenek venni nekem? – kérdeztem bátortalanul.
– Nem, a festéket magának kell lopnia valahonnan! – viccelődött velem a kulturális főember.

Ekkor pálinkával kínáltam az alacsony, de magas rangú vendéget, aki ezt nem is utasította vissza, hiszen a mostani szabadságharc egyik diadala volt a szabad pálinkafőzés rendszere, ami még a mostani alkotmány orákulumába vagy milyébe is benne van, ha jól emlékszem.

Kis idő teltével meg is kérdeztem Kerényi majdnem-miniszterelnök haveromat, hogy hukk, mi a fenét kéne festegetni, édes öcsém?!
– Hát egy jugoszláv búvárt, na, amint Sukorónál felemelkedik a vízből és Gyurcsánnyal társalog.
– Na de a kettő közül, hukk, melyik legyen a rém?

A választ sajnos már nem hallottam, mert elestem kicsinyt, hukk, eltört a bal kezem, amelyikkel festeni szoktam bármilyen hepehupára azokat a gyönyörű angyalkákat.

Szóval nem tudtam elfogadni a rendelést. Most ott maradt az államkincstárban az engem megillető egymillió-hatszázezer forint.

***

A kulturális-pálinkás-fülkés forradalmat megörökítő korábbi bejegyzéseim:

 

Kerényi új kép rendelése: A sukorói rém” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Rézkarc | Komplex blog

Szólj hozzá!