blog

Illem

Vendég bejegyzés, írta F. Walter Mária.
A tanári pályán fáradhatatlanul, fiatalosan, dinamikusan működő tanárnő hosszú évtizedekig nagyszerű eredményeket ért el tanítványaival. Iskolája javaslatára – mindenki őszinte örömére, pedagógiai munkája elismeréseként, Apáczai ? díjat kapott.
Az ünneplés, a gratuláció a hétköznapokba olvadt, a munka folytatódott, hiszen nem a nyugdíjba vonulása alkalmából-illemből- kapta a kitüntetést, hanem azért, mert megérdemelte.

Talán csak az órái kaptak még erőteljesebb csillogást, derűsebb óravezetést, mert a tanárnő öröme tagadhatatlan volt. Egészen addig, míg egy különös jókívánságot kapott?
Az iskolák államosítása előtti időszakban, a fenntartó önkormányzatnál az illem még működik, a település alpolgármestere (vagy egy megbízható, tanult munkatársa?) megbecsülését kifejezve – stílusosan – Apáczai Csere Jánostól választott egy gondolatot, jelezve talán azt, hogy tisztában van a kitüntetés  jelentőségével :

“Fáradj, míg ez múlandó életben vagy, holtod után bizony eleget
nyugodhatsz.”

A tanárnő életét át meg átszövi a magyar irodalom, a világirodalom legszebb gondolatainak sokasága, ezért Apáczai Csere János holtában talán megbocsátja, ha ezt a gondolatot, mielőtt a tanárnő megjegyezné, már el is felejti. Most, ebben a helyzetben, néhány évvel a nyugdíjazása előtt ? az elismerés örömének megélésekor – érthetően nem akar a halál nyújtotta nyugalomra gondolni.

Kár, hogy a felnőttek már túl vannak a kötelező olvasmányokon. Ha mégis bővülhetne a lista, az oktatás irányítói feltétlenül emeljék le a polcról Apáczainak ?Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról?? című beszédét tartalmazó könyvecskét.
Talán stílusosabb, (és kevésbé fájó) gondolatokra lehet bukkanni benne, ha már a szükség úgy hozza, hogy a kiváló tanároknak gratulálni – illik?.
Mert így – nem illik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük