Hűthető kesztyűtartó

Nem vagyunk gazdagok

Csórók vagyunk gyerekek, még a képzeletünk is silány, törzsökös kelet-európai, kedves magyar autósok!
Este, amikor a híradók ontják a napi tudnivalót – három gyilkosság, két erőszak és öt baleset közé rejtve a lényeget – szóval így estelente ébredhetünk rá igazán a világ valódi állására.
Tegnap este egy állami tulajdonú vállalat vezetője okította valamelyik magyar csatorna kameráját, megosztva az új ismeretet: a költség-stop a minisztériumokra, az állami intézményekre vonatkozik, az állami vállalatokra nem.


Így ő, mint egy állami vállalat felelős vezetője, joggal íratott ki pályázatot egy autóflotta vásárlására, és semmi kivetnivaló nincs abban, hogy a pályázatban a hűthető kesztyűtartó megléte is szerepel.
Elvégre – tette hozzá büszkén, öntudatosan a vezető -, az autózás veszélyes üzem, nem volna jó, ha a kényelmetlen, öreg autók miatt az állami vállalatok dolgozói úgy hullanának, mint az őszi legyek.

Nagyon egyszerű kesztyűtartónk van

Őszintén szólva én eddig még nem is hallottam hűthető kesztyűtartóról, de a látottak után felébredt bennem az igény, amit be is jelentettem a feleségemnek:
– Drágám, a cégautónkba hűthető kesztyűtartót akarok!
A választ most inkább nem ismertetném, lényege szerint arról beszélt a nőm, hogy az elmeállapot egy fontos dolog, s nem mindenkinél szolgálja tartós elem a fennmaradását, s nagyon reméli, hogy a látszat ellenére én mégsem az utóbbi csoportba tartozom.

***

Az autózásról másutt, főként budapestieknek: autó

Hűthető kesztyűtartó” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A híres/hírhedt stanfordi börtönkísérlet óta tudjuk, hogy a hatalom mérgező. A hatalom mérgének legszembetűnőbb hatása: aki bevette egy idő után az hiszi, hogy a szabályok, törvények rá nem vonatkoznak.
    A tisztelt parlamenti képviselők fizetésüket a nyugati parlamenti képviselők fizetéséhez hasonlítják, véletlenül sem a 2,5 millió minimálbéren élő honfitársukhoz!

  2. Pedig hallottam én már olyan tartalmú hozzászólást a magyar miniszterelnök szájából az EU színe előtt: jó, ha tudják, Magyarország egy szegény ország.
    Nem ártana tehát, ha ezt a kétharmados többségű magyar döntéshozóknak is elmondaná. Így attól fogva már ők is tudnák ezt és bizonnyal ehhez igazítanák a saját keresményüket. Mert azért én feltételezem a jót, meg a belátást, de még mennyire. Csak még nem mondta meg nekik ezt a szegény dolgot a miniszterelnökük…

Szólj hozzá!