Hogyan lettem kutyabarát – vendégbejegyzés by chiara

Pár napja Pécsett voltam családlátogatáson, mivelhogy én egy Lobo palánta vagyok Budapestre szakadva.
Éppen hazafelé autókáztam az akkor még törött sebváltórugós kocsinkkal, amikor a Szigeti útnál látom ám, hogy egy nagyobbacska kutya csak úgy egymagában álldogál az út mellett. A visszapillantóban meg azt, hogy át is kel szépen az úton, ember meg még mindig sehol körülötte. Pár másodperc azért kellett, mire lebeszéltem magam arról a gondolatról, hogy majd mások foglalkoznak vele (na persze), és visszafordultam. Addigra már nem láttam kuttyot, de egy kutyasétáltató elmondta, hogy merre ment, meg hogy már napok óta a környéken bóklászik. Egy kis keresgélés után megláttam újra fekete barátomat, de ő nem osztotta ezt a barát-dolgot, úgyhogy vagy 20 percig mendegélt előttem, mert odajönni nem akart. Én a fényképezős telefonommal loholtam utána, hogy legalább megörökíthessem. Aztán egy idő után már közelebb jött, de mikor a nyakában lógó bilétát akartam megnézni (csak oltási lehetett, így utólag) akkor végleg túl tolakodónak ítélt és az úton keresztül – fékcsikorgás, nálam szívroham kíséretében – távozott a túloldalon.

Kóbor fekete kutya

Másnap reggelre telefonálgatások után kinyomoztam, hogy Pécsett a gyepmestert lehet hívni kutyaszállításra (de csak akkor, ha épp megvan a kutya), és a Misina menhelyre kerül altatásveszély mentesen, úgyhogy újra felkerekedtem vízzel és tálkával, hogy becserkésszem kuttyot. Hát elkerültük egymást, de nagyon sokan ismerték a környékről, kutyasétáltatók, boltosok, benzinkutasok. Mondjuk ennyit arról, hogy majd mások tesznek valamit az érdekében. A benzinkútnál otthagytam a gyepi számát és nehéz szívvel eljöttem, mert közelgett a vonatom indulása.

Az ugye nem meglepő a családi hátterem ismeretében, hogy a neten igyekeztem segítséget keresni. Egy pár kutyakereső fórumba feltettem Feketekutty történetét és képét. Már akadt is egy pécsi jelentkező, aki holnap megpróbálja befogni :-).

De az már nem ennyire egyértelmű, hogy miért érdekel engem egy kutya sorsa… A Lobo család egy kissé távolságtartó a kutyákkal. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azért, hogy családi örökségként egy olyan gondolatot sem kaptam, hogy bárki vagy bármi csak úgy fajra, nemre, szőrre, vallásra való tekintettel jobb, ha akasztófán lóg. Szóval békés nemtörődömséggel szemléltem a kutyákat, mígnem barátnőm ebecskéje be nem toppant az életembe és, bár sok idejébe telt, de megszelidített.

Pici fekete-fehér keverék kutyus ő, Junkie… Pár találkozás után már ugrálva örvendezett, ha megpillanott. Hm, gondoltam. Be akart fészkelődni az ölembe és ott aludni. Hm, hm. Aztán lakótársam lett, és asszisztáltam betegségnél, vérvételnél, ha sírt vigasztaltam, ha meg én sírtam lenyalta a könnyeimet. Hm, hm, hm. Ha elmegyünk otthonról nélküle, úgy néz, mintha itt lenne a világvége, és neki valószínűleg ott is van.

Hát csak ennyi, rájöttem, hogy a kutyák mennyire szeretik azt, aki törődik velük és mennyire kiszolgálatottak. Ennek a szegény fekete kuttynak is volt gazdája, nyakörve és oltási bilétája rá a bizonyíték. Most mégis ott kóborol folyamatos életveszélyben. Talán ott hagyta el a gazdáját, és őt várja, ezért nem megy el a környékről. Kedves Feketekutty, remélem megtalálod, akit keresel…

“Hogyan lettem kutyabarát – vendégbejegyzés by chiara” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Junkie már csak ilyen. Az egész családot megfőzte, és tisztelettel jelentem Loboékat is kezdi 🙂 Pedig az első találkozásnál a kutya attól való félelmében, hogy “ezek az emberek hátha enni jöttek ide” (mégiscsak egy farkas), gyorsan a tálkájában lévő összes kaját felzabálta 😀

  2. Kedves Chiara!
    A tenger kekje mellol nezek a blogra – es orulok a bejegyzesnek, bar attol tartok, hogy utodom vallara veszi a vilag minden bajat, embereket, kutyaket, madaraket is, es ebbe szepen bele lehet rokkani, mert a rombolas mogott iszonyu penzek allnak, a josag meg nagyon torekeny es eltaposhato… Szoval nem is tudom, mit mondjak 🙂

  3. Ne mondj semmit… de azóta itt lakik nálam egy másik feketekutty 🙂 Lehet, hogy erre mondják, hogy kutya baja (van)? Frenkinek hívjuk és vszínű egy kocsiból rakták ki. A megtaláló meg a másik két kutyája mellett már nehezen sétáltatta. Úgyhogy most innen tőlem keres gazdit.

Szólj hozzá!