Gyurcsány Ferenc mint közvagyon

Gyurcsány Ferenc baloldali illetőségű egyén nem áll hadilábon a bátorsággal! Bizonyára tudatában volt annak, hogy ahová belép (Közgáz), ott bizony gáz is lehet. Minden bizonnyal tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy a legújabb kutatások szerint a fiatalok cselekvésmintái egyre radikálisabbak, az egyetemisták majdnem tizede szívesen részt venne nem engedélyezett tüntetéseken és több mint három százalékuk attól sem riadna vissza, hogy kárt tegyen a köz- vagy magánvagyonban!
(Gábor Kálmán kutatásai nyomán.)

És a pillanatnyilag közvagyont képező Gyurcsány Ferenc ezek közé ment be, mindössze nyolcvan nyüzige táblázattal!

Igaz, nem volt ő ott egyedül, egy bizonyos Orbán Viktor nevű jobboldali illetőségű személy is jelen volt, mégha nem is!
Ez az utóbbi figura viszont nemrég koppanhatott egy nagyot, amikor a kollektív Magyarországot hirdette meg. Biztosan elkerülte a figyelmét, hogy a kutatások szerint a fiatalok sokkal inkább egyéni boldogulásukat tartják szem előtt, egyéni céljaikat igyekeznek elérni egyéni utakon. (Gazsó – Laki 2004)

Tehát Gyurcsány Ferenc, a közvagyon, bement.
Na, jó, közben azt is tudta, baj nem lehet, hiszen az ifjabb generációk alacsonyabb szintű érdekérvényesítési képességgel rendelkeznek, mint az idősebb korosztályok. Ezt a hátrányt tovább mélyíti az ifjúságot jellemző, az érdekérvényesítés színtereit érintő a civil szervezetekkel, politikával kapcsolatos passzivitása, érdektelensége. (Szretykó 2005).

Tehát Gyurcsány Ferenc még attól is tarthatott, hogy észre sem veszik! Ja, így már könnyű ám bátornak lenni!

***

“Gyurcsány Ferenc mint közvagyon” bejegyzéshez 27 hozzászólás

  1. Szia Morvax!
    A tv-ben láttam részleteket, de az sohasem olyan egészen, mint amilyen valami a valóságban. Kérhetlek-e, hogy néhány jellemző mozzanatot, mondj el! Mi volt a legizgalmasab? Volt-e “balhé”, bármily picinyke is, milyen volt a végén, kifelé menet, a hangulat?

  2. Szia Lobo!
    A legizgalmasabb?
    Az egész :))
    Szédületes volt, ha voltak, akik ellenszenvvel érkeztek, azokat is meggyőzte.
    Lehengerlő volt, elegáns, de nem hűvös, kedves, na.
    Egy csomó embertől hallottam: oh, ha ilyen előadóink lennének.
    Szóval, nem véletlen tanár az egyik szakmája.
    De nézd meg magad a filmet, belinkeltem! 🙂
    Azt nem mondom, hogy nem voltam pipa némely kérdezőre, mert hát a színvonal olykor szánalmas volt.
    (De ezt is jól kezelte, úgy vette mintha komoly kérdést kapott volna, legalábbis a válasz profi lett)
    Semmilyen balhé, de még csak rosszízű megjegyzés sem volt.
    Szép kis taps volt a végén, de közben is.

    Most csak csupa jó élmények érnek, ma a Corvin tetején énekeltünk:panaszkórus.
    Szóval ezt azért nem gondoltam volna, hogy ekkora tömeg ott lesz, tényleg klassz egy civil dolog volt, örültem, hogy részt vehettem benne:)
    http://www.nol.hu/budapest/cikk/450333/
    Itt a film.
    A bal felső sarok:)

  3. Gondolom, azt Gyurcsány Ferenc is elismeri, hogy a reformok ilyen erejű ismertetésével pont egy évet késett! A választások megnyerése után, azt a lendületet kihasználva kellett volna elkezdeni – ehelyett akkor az MSZP elvonult, eltűnt hónapokra a nyilvánosság elől – mintha nem megnyerte volna a választásokat, hanem mintha elveszítette volna.
    Aztán – jómagam a félszárnyú madár repüléseként jellemeztem -, olyan röpte lett a reform(ok)nak, mintha csakis elvonásokból állna, az elvonások “öröméért”, a távlatok egyenrangú és azonos mértékű kiemelése nélkül.
    Aztán az őszödi beszéd hatása már lehetetlenné tette az offenzív reformszellem kiszabadulását a palackból!

    Kedves Morvax!
    Gyurcsány Ferenc nincs nagyon egyedül a csapatában?

  4. Hát ugy néz ki a “zenekar” összeállt!Akinek tul sok volt a füle mögött az oldalra lépett,de maradt!Van egy néhai omboudsmanó miniszterünk,egy verselgető barátnőt műsoron kivül jutalmazgató főkapitányunk,a másik is beleillik a bandába,nem egy sherlock holmesnek látszik!Az örökös tagok,kipróbáltak egyelőre maradtak,a primással együtt!Mindenféle segédegyüttes nekik dolgozik ,ilyen pl.az OVB együttes!Majd jelentkeznek biztos a jattosztásnál is mert megszolgálták és szolgálják a gázsit!Az elsősegélynyujtó felcsernő is maradt a zenekar mellett,sőt még a békákkal szóba nem álló ÁFA nélküliszámlás ember is köti az ebet a karóhoz és szabja a további feltételeit!Ebben az együttesben a primás egyuttal a karmester is!Ismeri biztos a shakespeari idézetet:”Ide nekem az oroszlánt is!”

  5. Kedves El Lobo!

    Tökéletesen igazad van.
    Egy csomó dologgal elkéstek.
    A lakosság már rég tárgyalta a kiszivárgott (megszorító tételeket) koranyár, mire ténylegesen felállt a kormány és úgy általában a rendszer.
    Na nehogy azt hidd, hogy én ezt nem tettem szóvá akkoriban, de már kár siránkozni.
    Nagyon jól tudom, hogy egy ilyen előadás sehová sem jut el-ahová leginkább kéne- de ha optimisták akarunk lenni, akkor hiszünk az itt elhangzott ígéretnek: minden faluba elmegyünk!!! Magyarázni, mit miért.

    Ez nagyon nehéz lesz, főleg hogy valóban egyedül van az úr.
    Pont egnap írtam erről egy főtanácsadójának:)
    Evvan.

    A Panaszkórusban mán miért ne röhöghetnénk kínunkban magunkon, s hisz’ Vonnegut is meghalt már!
    “Hát így van ez!” 🙂
    Amúgy a Seres Rezső dal alatt nem lehetett mosolyogni, amúgy meg igen.

  6. Kedves kapitanyg!
    Ha elolvastad a fenti tudósítást olvashattad, hogy izsák barátunk is szívügyének érezte és eljött, jobb szél a “barátnő nélküli” mögött.
    Jót röhögtem, a próbán is akkora kezitcsókolommal köszönt: ha tudná, hogy az állítólag “kitiltott” morvaxnak örült ennyire.

  7. LObo!
    Hoztam még két egyetemista megszólalást Nektek:

    Én tavaly és idén is személyesen részt vettem az előadáson mint corvinusos hallgató. Azt tudom elmondani, hogy az előadás számomra összességében pozitív benyomást keltett. Eleve növelte az előadás értékét az, hogy az előadás színvonalas volt, valamint, hogy maga a miniszterelnök tartotta és személyesen lehettem jelen. Mondom ezt azért, mert nem tartom magam kifejezetten a szimpatizánsának, de mindenesetre jelenleg Ön országunk miniszterelnöke, ezért gondolatai, cselekedetei nagy jelentőséggel bírnak számomra és országunk népére. Én személyszerint több politikai irányvonalat is figyelemmel kísérek, támogatok egy-két ötletet innen-onnan, próbálok tájékozott maradni ebben a feje tetejére állt mai rohanó világunkban, de azt kell, hogy mondjam összességében most pozitívabbra fordult a bennem kialakult kép Önről. Nem tudok vakon hinni benne, de már kevésbé vagyok ellene. Most a már kialalkult helyzetben úgy vélem, hogy folytatni kell a reformokat (esetenként megszorításokat), mert én a racionalitás híve vagyok, és elég sok irracionális dolgot tapasztaltam már 21 éves koromig ebben az országban. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy ezek a területek nagyon érzékenyek, és néha a számok mögül nézzenek ki az átalakítások tervezői, kivetelezői a való életbe, és ezek tükrében próbáljanak meg dönteni. Ezekkel a gondolatokkal kívánok további jó munkát a jövőben!

    Közgázos hallgatóként én is ott ültem az előadáson, még kérdezni is szerettem volna, de már nem maradt rá idő :/

    Nagyon jól beszéltél, tisztán, egyszerűen, logikusan felépítve.

    Két fontos megjegyzésem lenne: borzasztóan tetszett, hogy természetes voltál – ez pedig az, amit miniszterelnökséged elején annyira értékeltem Benned! (első Fridi-interjú, és még utána pár megszólalásod). Ezek után azonban lett egy “megcsinált”, “kitalált” stílusod, ami kicsit rontott a hitelességen, tegnap a Közgázon viszont teljesen természetes, emberközeli voltál megint. Bravo érte és köszönjük!

    A másik: a kommunikáció, amit már annyian emlegettek előttem is. A füzet, amit a bejáratban osztogattak (Beszámoló a kormány egyéves munkájáról) – igényes, szép. De szerinted ki olvas el 70 oldalt azok közül, akiket még meg kellene győzni??? Ahogy mondtad: “nem versenyezhetsz a CIF-fel” – de tanulhatsz tőle. A látványos grafikonok igazán sokkolóak (pl. gáz piaci és fogyasztói ára, öregedő társadalom, vizitdíj és OEP költség aránya, stb., stb., stb.) Ezeket kellene az emberekhez eljuttatni, okosan, látványosan, érzékletesen megmutatni a gondokat és a Ti megoldásaitokat.

    Ezt természetesen nem az ilyen és ehhez hasonló fél-szakmai (ezt pozitívan értem: nem a szakmának szóló, de szakmai, és nem érzelmi típusú érvelést használó) előadások helyett lehetne megcsinálni, hanem azok mellett.

    Lejjebb volt egy javaslat, hogy a nagyobb egyetemeken, főiskolákon a “témába vágó” reformokat kellene elmagyarázni – akár az adott téma szakpolitikusa, akár Te. Szerintem ebben rengeteg lehetőség van.

  8. “…oh, ha ilyen előadóink lennének.”
    Remélem, ez a kívánság hamarosan teljesűl. Gyurcsány mondjon le, és jöjjön el előadónak.
    Előadói képességeit nem ismerem. Itt kell megemlítenem, hogy a sors súlyos csapást mért rám: angolúl anyanyelvi fokon beszélek. Láttam és hallottam a Gyurcsánnyal folytatott beszészélgetést a CNN-en. Itt nem bizonyúlt nagyszerü előadónak. Dadogott, ideges volt és ostobaságokat beszélt. Mint egy készületlen diák a vizsgán. Mint magánember ilyet bárki tehet, de mint egy ország miniszterelnöke nem! A CNN-en mint előadó lejáratta az országot a világ elött!
    Ami a megszorításokat illeti, a miniszterelnök nem közvagyon, hanem közteher. Az ilyet le kell rázni!

  9. Feri kivételes politikus. Ő maga érti amit mond. Nem tartom gyávának, csak tutyi-mutyinak! A gazdasági képleteket szépen levezette ugyan, de csak az ifjú, még hiszékeny emberekre tud hatni. Az infláció, a mindenféle hiány okát, helyesen a túlfogyasztásban látja. Amíg egy ügyvédi aláírás (nemzetgazdasági szempontból értéktelen) annyiba kerül, mint egy gyári munkás félhavi fizetése, addig a pénzünk csak romlik menthetetlenül. Amíg a milliárdos károkat okozó figurák (MÁV vezérek, stb) irdatlan összegű végkielégítéssel mozdulnak el, Feri szólamai csak pusztába vannak kiáltva. Mert a túlfogyasztó nem agyári munkás akitől ismét elvonni szándékoznak…… Ez viszont nem jó ám… hosszútávon…

  10. Re-cicimaci: Ha mondod, minden bizonnyal úgy is van.Azonban kíváncsi lennék hogy bárki más hogyan oldotta volna meg azt a kissé kínos feladatot hogy a mások által kifecsegett hálószobatitkokról élesben, és következetesen provokálva kérdezik….

  11. A megszorítások pedig -sajnos- nem fakultáció hanem egyrészt követelmény, másrészt következmény.Ha közgázból is felsőfokú lennél, rájönnél.

  12. Azért az megtisztelő lenne, hogy aki ehhez a posthoz hozzászól, legalább megnézi az előadást.

    Mert hát a hiány okát nem a túlfogyasztásban látja, hanem a túlköltésben.
    Azaz nem a piaci oldalról nyilatkozott, hanem az újraosztásról , az ellátórendszerek átalakításának szükségességéről.
    Mert amíg így működnek, szórjuk az adófizetők pénzét a kukába.

  13. Tegyük félre kicsit azt a beszédet. Megmondani mindent meg lehet jól.
    Ha Gyurcsány mondjuk egy hónapja lenne a kormány élén vagy akár fél éve, még érthető lenne egy ilyen szöveg után az iránta való lelkesedésed…

  14. ps.: olyan mint az a futballedző aki mindig el tudja magyarázni hogy hogyan kell játszani mégis mindig kikap a csapata, még a gyengébbektől is.

  15. Kedves freemen!
    Kérdezed: “…bárki más hogyan oldotta volna meg azt a kissé kínos feladatot, hogy a mások által kifecsegett hálószobatitokról élesben, és következetesen provokálva kérdezik…”? Szerintem a válasz egyszerü: ILYEN “hálószobatitok” kiderülése után (Az őszödi beszédben bejelentette, hogy hazudott.) egy nyugati politikus azonnal lemondott volna. Gyurcsány barátunk nem ezt tette. Inkább elment a CNN-hez és hagyta, hogy kirázzák a gatyájából. Ezt részben az angol nyelv nagyon hiányos ismeretének is köszönhette. Vihetett volna tolmácsot is, és akkor csak hazug maradt volna.

    Valóban nem vagyok közgázos, de tudom, hogy voltak/vannak kevésbbé fájdalmas gazdasági megoldások.

    Kedves morvax!
    Ha emlékszel az interjúra, akkor miért soroljam az ott elhangzott ostobaságokat?

Szólj hozzá!