El Camino

El Camino - régóta edz a lányom
El Camino - régóta edz a lányom

Az El Camino egy nyolcszáz kilométeres zarándok út, Spanyolország északi részét szeli át. Napjainkban nem csak hívők, hanem mindenféle más népek is nekierednek, hogy rátaláljanak valamire, ami bennük él, csak még nem találták meg. Vagy ki tudja miért…

Na, persze nem én indulok neki, nem ettem meszet, hanem a nagyobbik lányom. Ő a mészevő most a családban.
Teli vagyok aggodalommal…
Persze nem is tudom, miért is aggódom, e majd’ harmincéves fotó is jól mutatja – izmos, gyakorlott lábakon indul el ő. Igaz, most nem háromkerekű bicajon, hanem gyalog, hátizsákkal rója majd a fáradságos kilométereket a poros Galíciában.


Jó utat, legyen vele Salvador Dalí és Federico García Lorca!
Nagyjából ennyit adhatok…

***

Upgrade a távoli jövőből – lányom készíti, most, télen, a nyári út beszámolóját 🙂
itt: El Camino de Santiago – az Út

“El Camino” bejegyzéshez 19 hozzászólás

  1. Én viszont tiszta szívemből veled érzek! Engem bizony kitörne a frász, a rossznyavalya és összes rokonságuk! ::((((

    És érzékletesen írod, amit én is így gondolok “nekierednek, hogy rátaláljanak valamire, ami bennük él, csak még nem találták meg.”

    De hát én is ismerem az érzést, hogyha valamit nem tudok magamban megfogalmazni, pláne kimondani, hát akkor bizony nekem is mozgáskényszerem támad. Na de ilyen messzire? Azt azért mégsem. Ilyenkor általában nyomban mosogatni indulok, mert az olyan klassz hogy észre sem veszem és már kész is vagyok! Ugyanis úgy jár az agyam, hogy azt se tudom, hogy közben mit csinálnak a kezeim . ::))

  2. A rossznyavalya stimmel 🙂
    Bár annyiban edzésben vagyok, hogy a kisebbik boszorka (főfoglalkozására nézve szociológus) már volt vadvízi táborban (tudod, sisakban ülnek csónakba az ilyenek, aztán uccu).
    A nagyobbik boszi (főállására nézve pszichológus) eddig ilyen borzadályokat még nem követett el.
    Azért én valahogy tiltanám, hogy viszonylag normális szülők gyermekei ilyen kalandokat találjanak ki… 🙂

  3. ::)) Azt hiszem ezt már egyszer egyeztettük, vagy nem? Az én kisebbikem is szociológus, és az én nagyobbikom is – ugyan nem pszichológus-, de pszichopedagógus! 🙂
    A mi dolgunk meg, az, hogy kurvára aggódjunk, aztán meg legalább oiyan kurvára bízzunk bennük!:D

  4. ::)) Én idén készültem, de nem jutottam el. Már két éve gondolkodom, hogyan is hagyjam itt a családot annyi időre, amíg le lehet járni a távot.
    Szerintem ne aggódj. Ez olyasmi, ami nagyszerű élmény, még akkor is, ha nehéz. 🙂
    Irigylem, de nagyon 😀

  5. Nahát fiúkák! És akkor hogy szállnak az angyalok a vállatokra? De ha most erre valamelyikőtök azt meri mondani, hogy majd lehúzva tartjátok az ablakokat, akkor sikítok! ::))))

  6. Köszönöm a két őrangyal-utitársat! 🙂
    Nomeg a jóútkívánságokat mindenkinek.
    A kétkedőknek, meg úgy egyáltalán:
    Sursum corda!
    (csak úgy profán értelemben)

  7. A nehézségekről tudok, már amennyit az ebjegyzetből megtudhattam… Csak aztán hirtelen nem született több bejegyzés, én meg nem mertem kérdezni. De most muszáj volt.
    Örülök, hogy Fenkinek is jutott saját gazdi 🙂
    Köszönöm a híradást!

  8. “(Hm, vajon kutyával neki lehetne-e vágni az El Caminonak?)”

    Miért ne? A szimbolikus úton mindenkinek és mindennek helye van! Vagy nem?

    Bár én, mint szerető gazdi biztos, hogy nem tenném ezt egyik állattársammal sem. Igaz, magára sem hagynám. Persze könnyű nekem: jómagam nem efféle szimbolikus utakon járok. ::))))

  9. Gratulálok a lányodnak, személy szerint én is gondolkodtam azon hogy elindulok az úton azért, hogy egy kis időre kiszabaduljak a nap mint nap hajtott taposómalomból, válaszokat találjak a megválaszolatlan kérdésekre, vagy épp fordítva kérdéseket a válaszokhoz. Amúgy is csak az út során fogok rájönni hogy miért is indultam el, mi az amit megtaláltam magamban. Sok beszámolót olvastam már a útról, mindenki másért indul el rajta és mindenki megtalálta azt amit keresett, még ha induláskor nem is tudta hogy mit keres

Szólj hozzá!