EKF után Pécs, hotel – a hangulat eléggé véleményes

Pécs, hotel, Magyarország

Kedves ismerőssel futok össze az utcán, kérdem, ott voltál-e tegnap az „EKF siratón”, vagyis a rendezvényen, amely a Van-e élet az EKF után címet viselte. Mint kiderül, ő nem tudott róla, én meg más elfoglaltság miatt nem mentem el.
Azért a forgalom zajában is hirtelenjében felvillantunk néhány emléket az Európa Kulturális Fővárosa címet birtokló 2010-es évről.
Nekem az az illúzió romboló nap jut eszembe, amikor barátaimmal, a PIA tagjaival ingyen előadást tartottunk a Cella Septichorában a közösségi médiáról, miközben pár épülettel arrébb, a bíróság épületében a város és az EKF vezetői milliós elmaradt járandóságokra hivatkozva perelték egymást.


A PIA nem egy ivós társaság, a név nem valamilyen alkoholos italra utal, hanem a Pécsi Internet Akadémia rövidítése. Összejöveteleinken még soha semmilyen alkohol nem fordult elő, ellenben csipkebogyó és különféle teák rendesen.

Grafikon a levegőben

Ismerősömnek, bizonyítandó, hogy a téma még hat év elmúltával is élénken él bennem is, a benzingőzös levegőbe a mutatóujjammal grafikonokat rajzoltam, nézd csak, így fest 2004-től 2016 márciusáig a hotel Pécs kifejezésre a keresések trendje az interneten:

Keresések az interneten a "Hotel Pécs" kifejezésre 2004 és 2016 márciusa között.
Keresések a „Hotel Pécs” kifejezésre 2004 és 2016 márciusa között

A Google Trends eszköze szerint a csúcspont 2010, vagyis az EKF éve, azóta viszont esésre áll a kutakodás Pécs szálláshelyei iránt. (Ugyanezt az egyenlő szárú háromszöget kapjuk szállás szóra is.)
Külön ijesztő, hogy a legkeresettebb két kifejezés a Kikelet Pécs ill. a Hotel Kikelet, vagyis éppen az a pécsi hotel, amely hosszabb ideje zárva tart!

De nézzünk rá a város keresettségére, más magyar középvárosokkal együtt – mondom ismerősömnek – s már repül is a „négyujjas” grafikon a levegőbe:

Pécs és más magyar középvárosok keresettsége a weben 2004-2016
Pécs = kék; Miskolc = piros; Győr = okker; Debrecen = zöld

Úgy fest néhány magyar város keresettségi grafikonját szemlélve, hogy Pécs belesimul a többi vidéki város közé, az EKF nem emelte ki a kánonból és nem is őrzött meg semmit a meg sem valósult előnyéből.
Debrecen láthatóan „többre vitte”, de ebből a többől ugyanolyan intenzitással veszít, mint a többiek. Az emelkedés persze nem a focinak köszönhető, amely 2010-ben kiemelkedő keresettséget szerzett a cívis városnak, amelynek létrejöttét a Liverpool, a Fiorentina, a Lyon drukkereinek kíváncsisága indukálta, hiszen ismétlésre nem került sor.

Budapest és Magyarország

A főváros viszont tartja magát, rossz nyelvek szerint ide jár hányni a művelt nyugat ifjúsága, amit a szakemberek persze nem így neveznek meg, hanem „Európa bulifővárosaként” prezentálják Budapestet a fényes meetingeken.
Persze ezek a grafikonok elválaszthatatlanok Magyarország általános keresettségétől.
Ha hinni lehet a propagandának, mindig is Mária országa volt a dísz Isten kalapján, manapság pedig tőlünk tanul egész Európa. Egyszóval Magyarország jobban teljesít. Nézzünk hát rá a Google Trends mérőeszközének segítségével, 2004-től 2016-ig a nagyvilág milyen tendenciával keres rá a Hungary országnévre:

A Hungary országnév keresettsége a weben 2004-től 2016-ig
A Hungary országnév keresettsége 2004-től 2016-ig

Ha nem volna a menekültválság miatti kiemelkedés a grafikon végén, még egyértelműbb volna a tendencia.
Persze az önostorozás terhét mégsem venném magamra, hiszen ez a tendencia Kelet-Európa teljességére érvényes. Igaz, a többi ország nem állítja magáról, hogy a földrészen a legeslegjobb volna.

***

Pécsi honlapok és írások az EKF-ről

Néhány pécsi portál:

Hotel Pécs

EKF és a civilek:

Nyílt levél Szász Andreának, EKF, Pécs

Átfogóbb írások, vélemények:

  • Rossz közérzet a provinciában avagy a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program utóhatásai
Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!