blog

Egybillió dolláros üzlet: élelmiszer kiegészítők

2010-re billió dollárban számoljuk majd az élelmiszer kiegészítőkre (táplálék kiegészítőkre, wellness iparra) költött összeget, s ez a pénzmennyiség már valóságos marketingháborúk szelét sodorja a jövőből felénk! Az orvosi rendelők egy része máris megmutatja az orvos vagy asszisztensének szakmai és/vagy üzleti elkötelezettségét (kirakott élelmiszer kiegészítő tápanyagok dobozának képében). A táplálék kiegészítők piacán a médiaháborúk is elkezdődtek, sőt a hatósági nyomás, a feljelentések üde világa is beköszöntött.

A legáltalánosabb jelenségként azt emelhetjük ki, hogy a forgalmazók túlzott, egyenesen gyógyító hatást tulajdonítanak ezeknek a szereknek, holott gyógyításra csak gyógyszer képes az “EU-szabványnak” is megfelelő magyar törvények szerint. (Az egészség megőrzése természetesen azért szóba jöhet.)

Az Interneten is kezd kibontakozni a konkurenciaharc. Itt mind a márkák közötti (pl. Nu Skin vs. Flavin), mind a márkákat forgalmazó szervezetek/személyek közötti konkurenciaharc megfigyelhető.
Ez a küzdelem annál élesebb lesz, minél inkább közelebb kerülünk a billió dollárhoz! 

Akkor már nem lesz elegendő a lelkesedés az Interneten történő árusításhoz, akkor már a márkáknak nyílt sisakkal kell megküzdeniök a tudományos publikációk, az alkalmazott professzorok, a felhalmozott díjak számában, a bevetett marketing hatékonyságában, beleértve a SEO-t is, azaz a keresőoptimalizálás fegyverét.
Itt már olyan mennyiségű pénzről lesz (van?) szó, amikor már bármi előfordulhat. Még az is, hogy a kedvenc márkám mellett magam is beszállok 🙂

Addig, amíg a konkurens szervezetek a hagyományos módon egymásnak esnek, addig a piac felosztása is hagyományos ismérvek mellett zajlik majd – ám azok, akik először szakítanak a tradicionális megoldásokkal, nagy előnyre tehetnek szert.

Ilyen  megoldás lehet az Internet értő használata is. Ugyanis ma még egy-egy “anyacég” is könnyedén  megelőzhető a keresőkben a saját, a rá legjobban jellemző márkanév vagy kulcsszó tekintetében.
Ám nem is annyira az ilyen jellegű konfrontáció lesz a jellemző, hanem az “elosztásban” érdekelt szervezetek közötti marketingháború. És ez nagyszerű lehetőséget teremt majd a hirdetési piac kínálati oldalán, a gerilla- és a keresőmarketing szolgáltatói iparágában és a szerencsevadászok körében is.
***
Kapcsolódó írások:

Nu Skin Enterprises hálózatépítés és a blog 

LifePak, táplálék kiegészítők – hálózatépítés, munkalehetőség

***

SEO-val, keresőoptimalizálással foglalkozó honlapjaink:

16 hozzászólás

  • Malvina

    Az összes többi ÉLETkiegészítő elképesztő kavalkádjának a tömegében, mi másra lehet/ne számítani ezen a fronton is? Egyelőre ! – teszem hozzá, mert hosszú távon nem vagyok pesszimista! 😀

  • Klára

    Lenne egy ötletem a számodra hasonló témában. Közvetítő lennék, ha megadnál egy emailcímet, ott részletezném. Illetve , te látod az enyémet, akkor írj, s válaszolok.

  • Székely Máté

    Kedves Mindenki!

    Nincs kedvem vitatkozni senkivel, és nem tisztem meggyőzni senkit sem. Nem értitek a lényeget: Teljesen mindegy mit gondoltok, hiszitek, vagy sem, a Life Pak hatóanyagai szívódnak fel a legjobban a világon kapható összes vitamin és táplálékkiegészítő közül (Hogy az amerikában kapható Life Pak Nanot már ne is említsem! :D). Azért mondom ezt, mert végre nem kell hinni senkinek. Nekem se. Ott vannak a tények. A Biophotonic Scanner tényleg azt méri amit állítunk, klinikailag igazoltan. Ha nem hiszed, legalább annyi esélyt adj magadnak, hogy be is bizonyítsd a Biophotonic Scanner kamu! De elárulom, nem fog sikerülni. Nagyon egyszerű példa, a gravitáció törvényét sem érti és hiszi el mindenki, attól még létezik és valós, mindenkire hat. Rád is! Akár hiszed akár nem! Na mind1, mindenkinek a saját teste, a saját vára. Nekem mind1, csak majd ne mond hogy nem szóltunk: “Az antioxidánsok mennyisége a TE testedben is egyenesen arányos azzal, hogy meddig fogsz élni!”
    By: Dr. Richard Cutler
    A Biophonic Scanner meg pont ezt méri meg:
    -klinikailag igazoltan
    -A Magyar Orvosi Kamara Által elismerve
    -FÁJDALOMMENTESEN!!!!!!!!!!!
    -2 perc alatt (jelenleg XD)
    -A világon bárhol 6 euróért (Nálunk 1500 Ft-ért!)

    Na viszont látásra!

    Egyébként észrevételeket, kifogásokat szívesen várok élőszóba is: 06-70-397-1716

  • Székely Petra

    Hát az előző véleménnyel teljesen egyetértek, csak még annyit szeretnék hozzáfűzni gondolkodónak a szkeptikusaknak : utólag mindig okos az ember. Talán nem véletlen, hogy miért kevés a sikeres és boldog ember, és ha ezek az emberek nem lennének, biztos hogy itt sem tudnánk pl. beszélgetni, meg nagy bölcs tanácsokat adni, mert pl a számítógépet is megkellet vkinek álmodnai…

  • Malvina

    Vajon egy követelésbehajtó kft. hogyan hajthatja be a sok kidobott időt, pénzt és energiát, a sok hülyítéstől megzavart ember egyensúlyvesztését? Mert éppen az a baj, hogy kezdenek már túl sokan lenni az úgynevezett “sikeres és boldog” emberek, akik mások megvezetésése felett érzett diadalukban találják meg a saját “sikereiket” és “boldogságukat”! Naná, mert ezeknek az embereknek a pénz maga a siker és a boldogság! Méghozzá teljesen mindegy, hogy milyen gátlástalan és tisztességtelen módszerekkel jutnak hozzá.
    Továbbá az efféle kiegészítőket és csodakütyüket a számítógéphez hasonlítani…hát mit mondjak otári tájékozatlanságra és/vagy ostobaságra vall.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük