Blog-vendégem: Myrtille – A valóságon túl

Szombathelyre is beköszöntött az Aranykor. Záró rendezvény volt a Képtárban.
A valóságon innen és túl, virtuális világba léptünk Dalí képei láttán.
“Mikor én festek, a tenger tombol. Mások pancsolnak a fürdőkádban.”

A kiállítás

Csukott szemmel kéne nézni ezt a kiállítást.
A szürrealista világ szemmel nem látható. Nem lehet kívülről nézni. Bennünk van. Ezek a látomásaink, ezek az érzéseink, és bátorság kell hozzá, hogy bevalljuk önmagunknak is.
Mind felénk jön, találkozik a bennünk élő képpel.
Csukott szemmel kell nézni a képeket, hogy ne csalódjunk önmagunkban.
Mindenki harcol azzal a relatív szabadelvűséggel, amelyben ő is élt. Egyik oldalon a társadalmi elvárások, normák, a megfelelés, házasság kötöttségei. A másik oldalon, a határtalan szabadság, a házasságon kívül (mellett) megtalált boldogság, szerelem.

Olvasónaplók

Nem tudni a látogatók közül kinek támadt kedve olvasni is az illusztrációk láttán. Furcsa olvasónaplók. Nem én lennék, ha, nem a kelta legenda, Trisztán és Izolda története érdekelt volna a legjobban.
A kiállítás rendezői is eltalálták, mit kérnek a képek. Az elhelyezés kitűnő, (a lépcső melletti felfelé ívelő fal) a megvilágítás pocsék. Mégis, lassabban lépdelünk.
Elindulunk a házasság szentségétől. Megyünk az egyre rettenetesebb képek felé. Megfájdul az ember gyomra. Harc, keserűség, eskü – és megjelenik a két Izolda: a feleség, és a szerelmes nő. Tovább lépdelünk, hogy eljussunk a szerelem szentségéig, a feloldozásig, a megnyugvásig. Igen, van amikor ezt csak a halál tudja megadni. Ezt sem könnyű elfogadni.

Dalinetopia

Ősbemutatóval zárult a rendezvénysorozat. Edgar Froese tíz tételből álló albumot írt Dalí életéhez, képeihez. Erre a zenére készített koreográfiát, a szombathelyi Homo Ludens társulat.
Froese sok időt töltött Dalíval, együtt mutattak be performanszokat. Az előadáson itt volt, láthatóan elégedetten nézte végig a darabot. Ezen az estén, ő volt az összekötő kapocs, a festmények a zene és a tánc között. A virtuális világ, a valóságon túli világ megelevenedett, táncra kelt a new age stílusú zenére.
Aki nem tudta magát elengedni a képek láttán most, lehet kicsit rémülten – hogy ez a világ megelevenedhet – állt fel a székéről. De mindenképpen gazdagabban egy csodás élménnyel.

————–

Blogvendégem blogja itt: Myrtille

“Blog-vendégem: Myrtille – A valóságon túl” bejegyzéshez 37 hozzászólás

  1. Drága Myrtille!
    Köszönöm ezt a pazar vendég-posztot!!! A kiegészítő linkjeid is telitalálatok!
    Megmutattad, két lüke blogger (na, jó, csak én vagyok az) miként ver hidat két magyar város között a kultúra erejével, miként lesz Dalí tanúja (akinek kapcsán Balla D. Károly könyvéről is ejtettünk közösen némi szót), hogy miként rakunk bájtot bájtra a magunk és mások gyönyörűségére!
    Köszönöm!

  2. Csáth! A lapokat hagyjuk. Tetszett? Fura!

    Üdv BéDéKá!
    Örülök, hogy elolvastad. Tudod eszembe jutott az este, amikor Lobo kitette, hogy Izolda is a kedvencem. Nem csak Elektra.

  3. Miután El Lobo nálam (Pasifalók, kékharisnyák, stb) hiányolta Dalí botrányos nőjét, itt leírnám, hogy ő Gala Dianokonová, aki már Paul Éluard feleségeként botrányosan pasifaló hírében állott. Állítólag a ninfománia határáig.
    Nálánál fiatalabb és rendkívüli potenciájú férfiakkal, fiúkkal csalta a költőt.
    Majd rávette, hogy hármasban háljanak Max Ernst német költővel.
    A harmincöt éves Galába Dalí huszonöt évesen szeret bele, úgy, hogy előtte gyűlölte a testi érintést (kizárólag maszturbált) egy szerelme volt csak, egy férfi: Frederico Gracía Lorca.
    Gyanítom, hogy rendkívül médiaérzékeny, hatásvadász Dalí, Gala hatására élt a művészetének amolyan polgárpukkasztó módszereivel:)

  4. 🙂
    Tényleg!
    De ahogy más Lou Salome-t hiányolta a végzet nőinél, úgy El Lobo Galát.
    S van abban valami, hogy amíg én Almát mint mukára inspirálót tekintem jó példának, addig pl Gala hiába segített híressé tenni Dalít, jól tönkre is tette, úgy összezavarta a festő ideológiáját, személyiségét, s ebből következően művészetét is. Aztán ezerszer megcsalta és megalázta, tehát Gala nem volt múzsa: pusztított, nem teremtett.

  5. Igen, bár már gyűlölte őt Dalí, mégis megsiratta.
    Nem hiába írta Somerset Maugham:
    “A férfi és a nő között soha nem lehet egyetértés, csupán antagonisztikus ellentét, mert hiszen mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő pedig a férfit.”

  6. Ó, Salvador Dalí, te olajzöld beszédű! – mondja Federico García Lorca, Óda Salvador Dalíhoz c. versében…
    És ez miattatok van! Mármint az, hogy ma Federicot is a kezembe vettem, s rittig itt nyílott ki a könyv, az Óda… címűnél.
    Lehet, hogy Dalí és Lorca kapcsolata fura volt, nem tudom, de ebben a versben szó esik bizonyos Teresa síma kebléről, valamint Matilde hajsátráról is, ami számomra mégiscsak megnyugtató!
    De végülis ez mindegy, a lényeg az óda végén:
    “Öltöztesd és vetkőztesd ecsetedet a szélben…”
    És azt hiszem, ezt Dalí teljesítette is, mert ha nem teljesítette volna, akkor Myrtille nem írt volna róla ilyen szépen! 🙂

  7. Amikor Lorca Amerikából hazatérve meghallotta, hogy Dalí Galában megtalálta élete asszonyát, állítólag így kiáltott fel:
    “Ez lehetetlen. Mikor csak akkor van erekciója, ha valaki a végbélnyílásába dugja az ujját.”
    “Garcia Lorca két alkalommal próbálta meg rávenni a festőt a testi együttlétre, de Dalí feljegyzései szerint ‘ nem történt semmi, mert nem voltam pederaszta, azon kívül fájt is’.” Gibson
    Amúgy is érdekes az igen kicsi pénissel és potenciával rendelkező Dalí hogy volt képes meghódítani a rendkívüli méretekhez és teljesítményhez szokott (Éluard és a fiatal szeretők) Galát.
    Vonzalmát Galához anyakomplexusra vezetik vissza.
    Patológikus személyiség volt, nem véletlen, hogy meg is őrült öregségére.
    Állítólag apja, Dalí 10 éves korában egy hosszú kocsiút után vulgárisan kijelentette: beszartam. Ez aztán hatalmas traumát okozott a félszeg kisfiúban, valamint az, hogy elhalt bátyja keresztnevét kapta.

    Ja, és mindig is a férfi testet tartotta szebbnek, mint a nőit.
    🙂

  8. Hoppá!
    Most olvastam, hogy életrajzírói szerint Galával csupán egyszer szeretkezett, aztán visszatért a maszturbálásra.
    A testi közelséget sem bírta.
    Ez a fóbiája onnan volt, hogy apja a zongorán felejtett egy nemi betegségekről szóló könyvet, mely számára undortkeltő volt.
    A vaginától is …
    Na, szép álmokat gyerekek!
    Szürreálisakat.
    Ma nem a romantikából tartottam kiselőadást.
    Holnap ígérem, Wagner jön a Tristannal:))

  9. Kedves Morvax!
    Azért én megkérdezném Myrtille-t, hogy kéri-e az ő írása alá a “ma nem a romantikából tartottam kiselőadást” jellegű bejegyzésedet, pláne azok után, hogy folytatást is ígérsz!
    Mert ha nem, akkor ezeket a típusú bejegyzéseket én, kvázi “közösségi felhatalmazással”, áttenném a te, nálam lévő, kékharisnyás írásodhoz!
    (Mindezt azért írom, mert nyűgös a reggelem – és nem vagyok meggyőződve róla, hogy Myrtille szereti eme szép írása alatt a “stílustörést”.)
    Szóval mi legyen?

  10. Vajon miért lett Dalí művészete olyan, amilyen.
    Ő ugyan nem valotta, hogy ő szürrealista lenne, de valamitől azzá lett.

    Wagnerrel csak vicceltem, dehogy folytatom, neki is volt múzsája, de semmi extra:)

  11. Egyik nap kaptam egy olyan bejegyzést, hogy teljesen mindegy mit írok, nálam mindenki mondja a magáét, másfelé terelik a szót Ez már tuti biztos, mert kiegészíthetjük azzal, hogy mindegy hogy hol és mit.

    Ne légy morcos El Lobo! Tegnap én már megjegyeztem egyszer:

    “Most hogy elolvastam megint, nem is írtam a nőiről. Igazából Dalíról sem.
    :))
    Inkább a valóságon innenről. ”

    Nem könnyű.

    Semmi baj.

  12. Tegnap telefonon kaptam egy kommentet:
    Magamra ismertem, abban amit írtál.
    Válasz:
    Tudom. Rád gondoltam miközben írtam.

    és nincs is benne semmi romantika, az enyémben sem.

  13. Gondolom ne baj, ha itt írtam Dalí indítékairól is, mert azért tudható mi miért kerül oda a képeire.
    Az ember bemegy a kiállításra aztán szembesül a nagy hímtagokkal, ürülékkel a képein.
    Jó, ha tudjuk, hogy ezek gyerekkori traumák okán vannak:)
    Ha művész képeit szeretjük, el kell fogadni az embert magát is, az okait.
    De tényleg töröljétek, ha a miértek nem érdekesek.
    Én érdekességképpen tettem hozzá, mert az emberek valamiért leülnek festeni, írni, zenét komponálni, s azt meg kéne értenünk valahogy.
    Én művészeket teljességükben fogadom el, azért szeretem JA-t, Csáth-ot, vagy éppen Van Gogh-ot, ha ott van valami a műben, ami oka nem nyilvánvaló, meg akarom érteni.
    Valahogy így megyek majd kedden a kiállítására:)

  14. A kettősség.
    Talán ott az ok. De ezt írtam is.
    A kiállítást most nem néztem meg, kivéve a Trisztán sorozatot, és amiért mentünk az a Dalinetopia volt. Remekül megkoreografálva a kettős hatás, amiben Dali élt.
    Froese zenéje tökéletesen illik. Persze könnyű volt neki, személyes kapcsolat Dalival.
    Ennyi. nem több. Megfejteni, az megint más.

    “A szürrealisták meg köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.” D.

  15. Szia Morvax!
    Nem írtam, hogy baj lenne. Vagy igen? Akkor bocsánat, és köszönöm a hozzászólásaidat. Tényleg más szempontból írtál róla. Legalább ezt az oldalát is megismertük.

    Akkor ott este tényleg nem néztem meg a kiállítást, kivéve az emlegetett sorozatot. Érdekesebb volt, hogy mit váltanak ki a képek a közönségből.
    :))

Szólj hozzá!