blog

Blog krimi: Álomrabló

A magyarok álmai

A véletlen igen érdekes dolog: össze-vissza hasonlít mindenféle emberekre, helyzetekre, anélkül, hogy ezt kívánnánk!

A városban könnyű futamokat játszott a szél, a forgalom döccenve tipródott a mocskos hólében, a hódara pedig kedvetlenül szitált.
McDamon a szállodai szoba mélyén egy fiatal, szőke nőt fizetett ki éppen:
– Nesze, kotródj! – nyomott a kezébe néhány zöldhasút.
A szőke, jócombú nő a mély dekoltázs alatt a melltartójába csúsztatta a pénzt.
– Több zsozsót is megérdemelnék a furulyafutamért! – nézett szemrehányóan McDamon felé.
Durr, villant a magas, horgas orrú férfi bal keze, és a pofon mellé egy jótanácsot is adott:
– Na húzz el ribanc, mert szétszedem az implantált dudád!
A nő, karján a bundájával, mint a villám, távozott.

Sajnálhatjuk kicsit a gyors távozást, mert így nem bámészkodhatunk tovább a térdelve is formás lábakon, a vastaggá műtött ajkak szigorú ritmusban cuppanó siklásán és más, megejtő formákon és technikákon.
A nő liftbe szállt, majd a földszinten, elsuhanva a recepció előtt, vöröslő jobb orcáját tüntetően a recepciós felé mutatva odakiáltott:
– Ne hívj többé, te paraszt, mert nem jövök!
Mielőtt kilépett volna a budapesti éjszakába, két majdnem meztelen, leopárd-pöttyökkel díszített bugyis-melltartós tinédzser loholt befelé, lilára fagyott ajkakkal, s amint meglátták azonnal nekiestek, püfölték, ahol érték.
– Bundába jársz, dögleszted az állatokat? Miattad melegszik a globális, te ribanc! – ordították lelkesen, hátra-hátra fordulva, hogy a tévések bejönnek-e utánuk a kinti tüntetés után. Mert az jó lenne, nagyon jó, hiszen akkor ők lennének a híradó sztárjai, híresek, celebek, akik még Győzikén is túltennének, s jövőre őket vinnék ki Afrikába gazellákat bámulni, nem ezeket a kivénhedt kicsodákat, akik az idén idétlenkedtek a szavannán.

A szőke nőnek felrepedt a nemrég műtött ajka, csúrgott belőle a vér meg a műanyag, a belépő tévések a jaguárpöttyös csajok helyett a McDamon szobájából ismert csajt filmezték.
– Öregem, micsoda képek – süvöltött az operatőr, ezt nehogy a királyi tévének adjuk, ezekkel már érdemes kilépni, erre vevő lesz a CNN, az tuti!
Közben hol letérdelt, hol felágaskodott, hogy a vérző szájat nyalogató nyelv minden mozdulata meglegyen minden irányból.
– Te idióta, már rég kifogyott a Béta, elforgattad a mélygarázsban, ahol azt a BKV igazgatót vagy kit mazsoláztak a betonon a busók, vagy kik.

McDamon a pofont jobban élvezte, mint ami előtte történt. De a folyamatos zajt, amelynek moraja a földszintről fölpörgött a lépcsőkön és a liftaknán át a szobájába, azt nem élvezte. Ő, a titkos 008-as hogyan végezze így a szupertitkos munkáját? A magyar álmok elrablását!

McMasik, eközben Rióról álmodott new yorki otthonának hűs medencéjében. Azon nyomta a morfondírt, hogy ha vége lesz ennek a melónak, akkor végleg oda költözik, a barnák közé. A kubai szivar kihúnyt a szájában, hamuja a francia konyakkal töltött poharába szóródott, de ebből semmit sem érzékelt: iPodjából ömlött a vérforraló latin zene. Ekkor megszólalt az iPhoneja.
– Ki lehet ez az iDióta? – nyitotta ki McMasik a kancsal szemét. A kihangosított készülékből a Főnök hangja zengte be az addig meghitt kis uszoda szambával bélelt belsejét.
– Mc fiam, hogyan állunk a magyar álmokkal? Kinyírtátok már Dr. Tungsramot? Nagy luxus lenne életben hagynunk, ha kiszedtük belőle a magyarok álmait!

Dr. Tungsram – miként általában a magyar feltalálók, a tudomány határvidékein portyázók és egyebek – egy tízemeletes panelban lakott. A híres álomértelmezőt szeretet és megbecsülés övezte a környék hajléktalanjai részéről – előre köszöntek neki! Dr. Tungsram hazafelé tartott, a hóban kirajzolódó lábnyomokban gyönyörködött, amelyek szélén megcsillantak az utcai lámpák fáradt fényei.
Néhány utcával arrébról, a Duna Plaza felől éles, csattanó hangok szakították szét az addigi halk, szokásos, a forgalom által keltett morajt: lövések zaja volt.
– Dr. Tungsram! – emelkedett ki egy ismerős ábrázatú hajléktalan az egyik kukából, – jöjjön gyorsan ide mellém, mert magára vadásznak!
Hősünk nem sokat vacakolt, lúdtalpát meghazudtoló gyorsasággal tűnt el a fonnyadt sárgarépák, a gyorséttermi maradék és a fél zsíroskenyerek sötét világában.
– Hogyhogy rám vadásznak? Olyan ez, mint egy rossz álom! – sóhajtott a villanykörtéről elnevezett, nemes arcélú, ám nyílt tekintetű férfi.
– Kihallgattam két ál-hajléktalan beszélgetését. Az a tervük, hogy megszerezzék öntöl azt a hatezer álmot, amit elküldtek magának az interneten a népek fejtésre. Úgy gondolják, hogy ha megszerzik a magyarok álmait, akkor uralkodhatnak majd rajtunk!
– Ezt értem, de miért lövöldöznek?
– Mert a mi titkosszolgálatunk pedig védi magát és magával együtt a magyar nép álmait!
– Ajaj, nem lehetne ezt a védelmet valamiféle magán-csapatra bízni? – sóhajtotta Dr. Tungsram a horpadt kuka sötétjében.
– Nem, mert az ügyészség nagyon figyeli a rendőrséget meg a titkosszolgálatokat, meg a Dörmögő D fedőnevű polgárpajtás is, hiszen ez véresen komoly nemzeti és politikai ügy, elvégre a magyarok álmairól van szó. Micsoda balhé lenne a parlamentben, hogy a nemzet álmait egy offshore vállalkozás védelmére bízta a Bajnai!
– Maga honnan ilyen tájékozott?
– Én az oroszoknak dolgozom, majd kérünk egyszer magától valamit…

McDamon nem mehetett ki a szállodai szobából, akkora volt a nyüzsgés a szállodában. Tévések, rádiósok, újságírók rohangáltak Miss Combit keresve, a szőkét, akit felpofozott. Pedig már akcióba lendülhettek az emberei a Duna Plázánál.
Na, mindegy, olvasok kicsit – gondolta, és azzal ZinczyKa bestsellerét vette kézbe, a Magyaros Amerika címűt. Amikor kiolvasta édesdeden elaludt. Álmában Dr. Tungsramnak írt, értelmezze már ezt a sok kígyót és békát, amiről álmodott…

   Vége

9 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük