blog

Blog-kívánság: sok sikert Sváby András!

Nem szívesen bántanám Sváby Andrást! Mert ezen a kicsiny, slampos piacon, ahol egy bizonyos idő után már a rutinmeghajtású mosoly is elegendőnek bizonyul, ő kivételképpen “lebukott”, s rajta köszörülni a nyelvem nem volna dicsőség!

A felkészületlenség, a “hol is van a papírom” lazasága – csupán azért vált nyilvánvalóvá, mert a riportalany lebecsülése – egyszer visszaütött! És nem az a tanulság, hogy Orbán Viktort, mint riportalanyt, olykor komolyan kell venni, hanem inkább az, hogy mindegyik riportalanyt és mindig!!!

Ez azért nem nyilvánvaló, mert egy olyan országban, ahol egy-egy esti tévéhiradó hibátlan levezénylése kivitelezhetetlen nehézségű feladat, ahol a profinak mondott, körbejutalmazott sztártelevíziósok képtelenek elfogadni a kritikát – fel sem merül, hogy hiba volna “az adásban”.

Svábynál a mosolymeghajtású rutin kiderült. Megbűnhődött, hiszen vezető politikai műsorcsinálóból, szó szerint játékvezető lett. “Bukott ember”, ha úgy tetszik.

Minden cinizmus nélkül mondom: új munkájához sok sikert kívánok!

Tanulság lesz-e ez a többieknek?

5 hozzászólás

  • zsoltu

    az interaktív az övé többek között, ami a naplót vagy mit csinálja a tévékettőn, szóval azt gondolom, hogy bukásról nincs szó. sváby alkalmatlan a riporterségre éles helyzetben – de még ez sem igaz, mert anno nagyon is jó kis riportokat csinált, emlékezz csak arra a meleg tévériporterre, aki amerikába ment. szóval nem kell leírni, főképp nem mondanám bukásnak, hogy egy zsíros vetélkedős pénzt is felnyalhat. 🙂

  • EL LOBO - A farkas

    Szia Zsoltu!
    Na ja, a pénz! Jómagam erről most nem beszéltem, inkább mint fogyasztó meditáltam fentebb, a két VOLT-nyi feszültséggel kapcsolatban. A VOLT riporter és a VOLT miniszterelnök. LESZ már egyikből sem lesz – teszem hozzá, és Svábynál ez már nyilvánvaló.
    Igaz, nálunk bármi elképzelhető! Volt itt már szörnyű bukás, amely után csakis nálunk fordulhatott elő, hogy a kis hazudós riporter újra “lehetőséget” kapott. Namindegy – én az ő műsorát NEM nézem!

    Szóval valamiféle szint azért kellene – ennyi a lényeg!

  • morvax

    Szerintem sem véletlen, hogy Sváby visszavonul a Naplótól.
    Nem hinném, hogy motiválná ott még valami.
    És valóban OV győzelmeként ítélték meg a nézők azt, hogy Sváby bizony nem volt felkészült.
    Én nem minősíteném bukásnak, mert normális ember mit kezdhet egy olyan demagóg hazudozóval, aki ott a földbe döngölte.
    Sváby azt gondolta, jobb a békesség, s ez nem mutatott valami jól Orbánnal szemben.
    Ha ilyen politikusok vannak, akkor ahhoz “olyan” riporter kell.
    Remélem, lesz.
    Amúgy Svábynak nem hiszem, hogy ez pénzkérdés, ha láttátok a luxuséttermét, a DIÓ-t.
    Nem semmi már a WC is benne:)

  • EL LOBO - A farkas

    Szóval: ez egy lebecsült piac, ahol sokan úgy gondolják, hogy a félgőz is elég! Olykor kiderül, hogy a napivá gyalázott rutin mégsem elegendő!
    Ilyen szempontból van tanulsága az esetnek – s bármilyen legyen is a politikai beállítódásunk, ez volna a lényeg, hogy a “posványosodásból, a dagonyából” ki kell kecmeregnünk!
    Mert lám: szép pénzt, szép vagyonkát lehet összemédiázni – és ezzel nem volna baj, ha az első jelentős akadálynál nem kezdődne el a mekegés-makogás!
    Naezvan médiailag. És tisztelet a kivételnek!

  • EL LOBO - A farkas

    Tegnap, azaz hetedikén este, a nejemmel a TV2 híradóját néztük, s mintha csak visszaigazolást akartak volna kézbesíteni reggeli szavaimhoz, az iskolaátszervezésekkel foglalkozó bejátszásnak kétszer kellett nekirugaszkodniuk. Sajna, mint mondom: egy híradó hibátlan levezénylése is meghaladja a felkészültséget.

    Ezt, azért nem tudtam mindjárt este bájtokra ütögetni, mert egy másik “profi szolgáltató”, a T-mittudoménmi (marketing szempontból ezen a T-családon érdemes volna elgondolkozni), szóval ez a T-izé nem nyújtotta az Internetszolgáltatását. (Délután öttől ma reggel kilencig. Mellékesen jegyzem meg, szolgáltatásuk igénybevételének kezdete óta már több, mint egymillió forintot fizettem ki nekik, ehhez képest még csak elnézést sem kértek.)
    Na, de vissza a másik szolgáltatóhoz. Érdemes megfigyelni az ismétlődő vágóképeket. Százszor ugyanazt elő az archívból – na ja, a hülye nézőn így is lehet spórolni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük