Blog: a szabad ember

Diurnus, akitől minden blogger megtanulhatja, ha tudja, az eleven és pontos fogalmazást, a másik ember megértésének igényét, a valóság tiszteletét, a világnézet olyasféle hajlíthatatlanságát, amely mégis rugalmas anyagból kigyúrt – no, de mégsem a titokban járt “iskolámról”, a blogjába-leselkedésemről akarnék most szavakat szórni, ami tulajdonképpen mégiscsak sikertelen, mert a “fogásokat” tőle mégsem leshetem el, mert nincsenek “fogásai”, mindez, amiről fentebb dadogtam – nem “csinált tákolmány”, hanem a funkciója és a struktúrája is természetes. Hanem valamennyit mondanék a szabadságról megint.

Diurnus blog 

1) Attitűd úr 

Nos, legutóbb Diurnus arról írt, hogy egyes erdélyi lapokban, magyarországi politikai elemző “tárgyilagosnak” beállított, amúgy színvonalas írásai jelennek meg, elhallgatva a szerző erős kötődését az egyik politikai erőhöz, tehát objektív helyzetképként kapja a tájékozódni akaró polgár azt, ami nem az.

A rejtőző politikai elemző c. írásához – véve a bátorságot – magam is fűztem ott megjegyzést, ezt:

>>> Azért is izgalmas a felvetés, mert ha belegondolunk, mindannyiunkban él és dolgozik egy rejtőzködő politikai elemző, “akit” ATTITŰD úrnak nevezhetnénk el!
Nos, ez az a pimasz fráter, aki gondoskodik arról, hogy megszűrje nekünk a híreket, távol tartsa belőlük azt, amit nem kedvelnénk, s felnagyítsa, szinte egyetlen, óriás igazsággá nemesítse azt, ami kedvünkre való.
Bonyolítja a helyzetet, ha már a hozzá – tehát ATTITŰD úrhoz – érkező hírek, információk is leplezettek, hamiskásak, félrevezetők.
Ám ugyanez a folyamat az egyénen kívül is lejátszódik (csoport-attitűd?), azaz szinte már csak “barát” és “ellenség” megítélési minőség létezik, s így már nem is beszélhetünk a társadalmi színtéren úgynevezett szakmai vagy társadalmi ügyekről, amelyek megoldásához “tiszta tudattal” állhatnánk neki!
ATTITŰD urat viszont nagyon nehéz megrendszabályozni, mert amit az egyik kezével elvesz, azt a másikkal visszaadja. Megkímél bennünket attól, hogy minden új jelenségnek teljes odafigyeléssel essünk neki, rengeteg “agymunkát” takarítva meg, s kínos szembesülések pironkodásától is megkímél!
Az 1. sz. hozzászólásból kiolvasható, kétségbeesettnek is tekinthető kérdés – jogos. (Megj.:Tudnillik, hogy akkor mi merre induljunk el.)
Mert a társadalom, a politika számos vonatkozásban éppen ATTITÜD úr együttműködésére számít, amikor a célja az, hogy az ember valaminek a foglya, harcosa, csatlósa legyen!
Mondhatnám is: szabad embernek lenni keservesen nehéz! És nem csak Erdélyben az. < <<   Egyszer már tettem kísérletet a szabadságról való nyilvános elmélkedésre, nem leltem benne túl sok örömöm, de folytatom... Igen, ezt itt folytatni fogom.   2) Öncenzúra úr Vélhetően sokan preferálunk valamely eszmerendszert, attól remélve a társadalom harmonikusabb fejlődését. Látszat szerint majdhogynem mindegy, hogy mondjuk a rászoruló embert a keresztényi szeretet, a társadalmi szolidaritás vagy egész egyszerűen az irgalom nevében segítjük e meg. Ám mégis - a fenntartható fejlődésnek, általában véve a modernitásnak, a személyes attitűdnek és sok egyébnek a tükrében - más-más eszmerendszerben, illetve annak, a politikai szférában megtestesülő pártjában, még pontosabban az általa megvalósuló politikában látjuk biztosan bejárhatónak a legmegfelelőbb fejlődési útvonalat. Létezhet-e olyan helyzet, amikor az ember csak és kizárólag azért szünetelteti kritikáját preferált pártja tevékenységét illetően - tudnillik, hogy felkészületlen, bizonytalan, hogy kiskirályokat tűr meg, stb. -, mert egy, a saját eszméit még rosszabbul megvalósítani akaró pártképződmény féktelen, s általunk társadalmilag veszélyesnek ítélt "cselekménysorba" kezd? A "magasabb eszmeiség" oltárán vajon mennyi vész el a személyes és a kollektív szabadságból? Hová futhat ez ki? A dilemma persze ismétlődik, mint szinte minden a történelemben! A hűség a királyhoz, a néphez, a (bármilyen) eszméhez, párthoz vajon mennyi önként befogott szájat és holtat termett? Vajon hányan lehetnek (lehetünk), akik (választópolgárként, párttagként, szimpatizánsként) veszik maguknak a fáradságot, hogy preferált pártjuk gyakorlatát egybevessék azokkal az eszmékkel, amelyek megvalósítására azok hivatottak volnának?...   3) Rabok legyünk vagy szabadok? Ezt a kérdést csendesen, befelé tenni föl, ki meri?  

“Blog: a szabad ember” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Magaddal mi a baj?
    ——

    Nekem ebben az egészben a pártokkal van bajom. Mindig is azzal volt. Nehezemre esne valamiféle ideológiát követnem. Azt szoktam mondani, nagylány vagyok én már ehhez, hogy megmonják nekem miről mit kell gondolnom, és merre kell tartanom.

  2. Kedves Myrtille!
    Neked igazad van! Szó sincs arról, neked mondják meg, mit kell gondolnod, merre kell tartanod!
    Ennek éppen fordítva kellene történnie, azaz a személyes és kollektív szabadságok által szült érdekek-szándékok-célok-belátások állnak össze eszmerendszerré, s a pártoknak – némiképp leegyszerűsítve -, ezt kéne szolgálniok.
    Vajon így állunk-e a szolgálattal?

  3. Kedves el lobo!

    Fordítva gondolják. Ez a tapasztaltom.
    Azért nem hiszem, hogy igazam van. Én szoktam kételkedni. A pártok nem. magukban sosem. De ez nem is biztos, hogy idetartozik.

Szólj hozzá!