blog

Blog: a romániai magyarok most eljátsszák…

ugyanazt, amit mi, Magyarországon eljátszottunk évekig? Ma belepillantottam Gáspárik Attila blogjába, amelyről korábban itt írtam: Öt titok 2. pont.

A romániai politikai élet szereplőit, azok múltját nem ismerem, tehát csakis abból indulhatok ki, amit ma mondanak, amit ma cselekszenek. Nem ismerem az egyes szereplők kötődéseit sem. Csak “szűz aggyal” tájékozódom picit.
Persze, nem ezzel a céllal mentem ma Gáspárik Attila számomra szimpatikus blogjába, de beleütköztem a témába, kikerülhetetlenül.

Hát kérem, az egyik bejegyzésben olyan rendesen “kommunistáznak”, több tucat szikrázó hozzászólás kíséretében, hogy meglepődtem!

Emlékszem, Antall József néhai miniszterelnök úr azzal csitította a legvadabb kommunistázókat: – Tetszettek volna forradalmat csinálni!

Igen ám, de Romániában volt forradalom, lőttek, folyt a vér, ahogyan az egy rendes forradalomhoz illik is, és tessék, mégis “kommunistáznak”! Ki érti ezt?

A hivatkozott poszt itt található.

——-

Upgrade (2007. 01. 16. 21 óra 08 p.):
Most olvasom, hogy Gáspárik Attilát újra megválasztották a CNA alelnökének (ez valószínüleg a magyarországi ORTT-nek “felel meg”). Gratulálok!
http://gasparik.egologo.transindex.ro/?p=372

3 hozzászólás

  • morvax

    Kedves Lobo!
    Eléggé szomorú, hogy ov ide is exportálta a megosztottságot.
    Állítólag nem igazi forradalom volt az.
    Antall kizárólag magyar viszonyokra értette a mondandóját.
    Amúgy én nem szívesen látnék olyan kulturális igazgatót Magyarországon, aki így bánik (el) a magyar nyelvvel.
    Annak a parasztizének sokban nagy igazsága vagyon.
    A másik blogbeli fellépését nem ismerem, de itt szimpatikus, amit mond, s ahogyan.

  • morvax

    Kedves El lobo!
    Erdélyi nagyszülők leszármazottjaként is borzasztóan szomorú vagyok, hogy látom ezt az értelmetlen kommunistázást, leszekusügynöközést, hasonlókat.
    Pedig most, hogy végre Románia is EU-tag lett, bizony ezen az úton is bevisszük, mi magyarok romániai belviszályainkat.
    Pedig sok erő kellene a kisebbségi lét javítására is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük