A bennünk szunnyadó rajztehetség tanfolyamért kiált

Jobb agyféltekés rajzolás

„Rajzolni könnyű, azt mindenki tud!” – állítottuk gyerekként, nem véletlenül, mivel ebben az életkorban a rajzolás az elsődleges nem szóbeli kifejezésforma. A rajz fejleszti a motorikus képességeket, a képzeletet és annak ábrázolását, az önkifejezést, a kreativitást miközben örömöt is okoz a papíron való nyomhagyás. Öntudatlanul is érzéseket fejezhetünk ki világ felé. Nem tudtuk, kell-e ehhez rajztehetség.

Az óvodában és az általános iskola alsó tagozataiban még önfeledt örömmel, gátlások nélkül készítettük alkotásainkat ceruzával, vízfestékkel, zsírkrétával, próbálgatva a különböző anyagok tapadását (legtöbb esetben) a papíron.

Rajzórák kínja

Idővel viszont egyre kínosabbá váltak a rajzórák, suta vonalak születtek és kezdtük elhinni, hogy bizony nem mindenki tud rajzolni, meg különben is „rajzolni olyan gyerekes!” Mivel a felnőtté válás során változik a mentális és fizikális képesség egyaránt, a realisztikus ábrázolás válik elsődlegessé, ennek köszönhetően kritikusan kezdtük el szemlélni alkotásainkat (is).

A rajzolás iránti vágy egyre halványabbá vált, elfelejtettük milyen jó időtöltés, főleg, ha többszöri próbálkozásra sem sikerült semmi eredményeset alkotnunk. Néhanapján megpróbálkozunk még valami rajzfélét a papírra vetni, ami legtöbbször kudarcba fullad, a jónak ígérkező ötlet, a kép a fejünkben, bizony kicsit sem hasonlít arra a kriksz-krakszra, amit a kezünk alkotott.

Jobb agyféltekés rajztanfolyamok

Viszont a rajzolást, az alkotást nem lenne szabad elhagynunk felnőttként sem, ugyanúgy az önkifejezésünk egyik eszközévé kell válnia, mint gyermekkorban. Ezért is lehet kecsegtető egy jobb agyféltekés rajztanfolyam elvégzése, hiszen a tehetség bennünk van, csak elő kell hozni.

A pár napos kurzus alatt szakemberek segítenek másként tekinteni a világra – és annak élethű ábrázolását is lehetővé teszik a számunkra, legyen szó grafit- vagy színes rajzokról, festésről, 3 dimenziós képek alkotásáról vagy firkarajz készítéséről. Nem valamiféle kuruzslás ez, csupán koncentrációs technikák és gyakorlatok elsajátítása, amelyek segítségével kibontakozhat a jobb agyféltekénk, mi pedig végre alkothatunk valami igazán szemet gyönyörködtetőt.

Felnőttnek lenni

A felnőttek betegsége a gátlás és a túlzott racionalizmus, bizony sok mindenben megakadályoz, így egy ilyen tanfolyam elvégzése nem csupán a bennünk lévő tehetséget segítheti felszínre hozni, de a személyiségünk fejlesztésében is pozitív hatásokat érhet el: fejlődhet a kreativitásunk, a problémamegoldó képességünk, erősödhet az önbizalmunk. Tehát ne habozzunk sokáig, ha lehetőségünk nyílik részt venni egy ilyen tanfolyamon. Alkossunk! Legyünk nyitottak! Tanuljunk újra rajzolni, hogy ismét azt mondhassuk: „rajzolni könnyű!”

***

Aktuális rajztanfolyamok időpontjairól, a részvétel módjairól itt tájékozódhatunk:
> Jobb agyféltekés rajztanfolyamok

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

Szólj hozzá!