Baló György és a letolt gatya összefüggései

Szegény Baló György folyamatosan abban a tévhitben ringatja magát, hogy magyar politikusokkal, közéleti emberekkel egy pergő, gyors ritmusú műsort lehet létrehozni, lényegre törőt, igazsághámozót, ilyesmit… Hahaha! Ezt a tévedését A szólás szabadsága c. műsorában most vasárnap is elővezette. A lényegre utazott volna a szerencsétlenje, néhány apró milliárd ügyében faggatózott (volna) politikusok társaságában. 

Semmiféle meglepetést nem okoztak a magyar vendégei, hacsak Vadai Ágnes bravúros metakommunikációját nem tekintjük annak. Lám, ha nincs is a kedves emeszpés politikusnőnél a szó, mosolyával, fejének jobbra-balra billegetésével milyen szépen juttatja kifejezésre a másik oldal, jelen esetben Simicskó úr véleménye iránti ellenérzését.
Ezt a kontrázó-technikát alighanem tanítani fogják a kommunikációs szemináriumokon, ahonnan a sok bölcs pártpolitikus kikerül, így kell ezt csinálni, szünet nélkül nemet inteni a buksival, gúnyosan vigyorogni, amíg a másik fél beszél, hiszen így a rendelkezésünkre álló időt meg lehet duplázni, nem csak akkor szólhatjuk le az ellenérdekűt, amíg a műsorban nálunk a szó, hanem akkor is véleményt nyilváníthatunk, amikor ő vagy a műsorvezető beszél. Ez itt már alighanem a totális kommunikáció küszöbe, ebbe az időkihasználási maximumba már csak a Fekete Pákó-féle gatyaletolás férne bele, de ezt aligha várhatjuk Vadai Ágnes nőpolitikusunktól, e csodafegyver bevetésének hiányát én inkább Simicskó úrra hárítanám!

A műsor folyamán, később, Pécsről is szó esett. Itt is milliárdokról van szó (egyebek mellett), de ezek a milliárdok egyelőre megvannak. Nem kis dolog…

A metakommunkáció itt is jelentős szerephez jutott.

Nem tudom, hogyan és miért, de Tasnádi Péterről, aki nem ismeri, el nem tudná képzelni, hogy vér folyik az ereiben. Ha kamera elé kerül, azonnal merev lesz, kincstári optimizmus árad belőle, illetve ez nem is áradás, mert vér nélkül sápadtra sikerül. Én ismerem őt, ha az utóbbi években csak kétszer találkoztunk is, bátran állíthatom, hogy képernyőn kívül élő, eleven ember, humora is van, tud mosolyogni, szóval nem az a merev figura ő, akinek látszik.

Mészáros András talán nem haragszik meg, ha megállapítjuk, olyan ő, mintha foghegyről beszélne bárkivel, mert nem artikulál, s ezt a hiányosságot pótolni kell(ene), azaz nyitott szájjal vinni a szót, mert így akkor is pökhendinek tűnik, amikor nem az!
Ugyanis a multifokális szemüveg miatt eleve kiskakasos a megjelenése, s ehhez még a foghegy is… A gyarapodó médiaszereplések miatt volna e téren teendő!

Szegény Méhes Márton magas, hajlítja hát a hátát, s ez eleve a vereséget szenvedő fél testtartása – mégha nem is a vereségtől ilyen. Erre érdemes volna odafigyelni.

“Baló György és a letolt gatya összefüggései” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ez tetszik.

    Vadai Ágnesről lemaradtam, de ha a fejcsóva nem volt gúnyos, akkor jól tette amit tett. Azt a nézők tudják megítélni, mennyire volt gúnyos. Ha igen, visszaüt.

    Tasnádi Péter kapcsán meg bizony nagyon nem mindegy ki hogy mutat a médiában.
    Hogy egy negatív példát hozzak, Horn Gábort nem ismerem személyesen, de a tévében süt róla az arrogancia, ami taszít. (Még akkor is, ha az életben esetleg nem ilyen.)

  2. Szia!
    Vadai Ágnes túljátszotta szerintem a szerepét. Kevesebb metakommunikációval, visszafogottabb, komolyabbra vett fejbillegetéssel hitelesebben üzenhette volna meg mondandóját: Simicskó úr, nálatok a pénz, hazudtok! (Mert nyilván ez az üzenet volt a szándék a metakommunikációval.)
    Mert így, ahogyan lezajlott a kamerák előtt az az este, egy borzalmas bohózat benyomását keltette inkább…

    Horn Gábor nekem is olyan okoskodósnak tűnik, de lehet, hogy másoknál meg ez a nyerő…

Szólj hozzá!